Index Vakbarát Hírportál

Teljes titokban készült a Microsoft tabletje

2012. június 20., szerda 17:08

A Microsoft titokban fejlesztette saját gyártású tabletjét, a Surface-t, a stratégiai partnereit is csak néhány nappal a bemutató előtt értesítette – tudta meg a Reuters néhány bennfentestől. Ez a lépés merőben szokatlan a cégtől, amely szorosan együttműködik partnereivel a készülékek fejlesztésében.

Késői tájékoztatás

A Microsoft viselkedése azt mutatja, hogy a cég példát vesz az Apple-ről, és megpróbálja minél tovább titokban tartani új termékeit. A Microsoft partnereit pénteken tájékoztatták a tabletről, három nappal a bemutató előtt. Állítólag Steven Sinofsky, a Windows főnöke telefonált körbe, de csak a legszükségesebb adatokat adta meg a tabletről, még a Surface nevét és a pontos specifikációját sem árulta el. A gyártóknak így várniuk kellett, és a hírekből értesültek a tabletről.

Steve Ballmer csak annyit mondott az ügyről, hogy értesítették a nagyobb gyártókat, a cég szóvivője azonban nem volt hajlandó elárulni, mennyivel előre szóltak a partnereknek. Az Acer és az Asus azt mondta, hogy csak a bemutató napján értesültek a tabletről, vezető tisztviselők nem tudtak róla korábban. Az Acer még azt is hozzátette, hogy igencsak meglepődtek, és még tájékozódnak a részletekről. Stan Shih alapító azonban nem veszi a szívére a dolgot, szerinte a Surface csak bátorítás a gyártóknak, és segít kiterjeszteni a piacot.

Az már most látszik, hogy a Microsoft nagyon fontos stratégiai lépésnek tekinti a Surface-t, ezzel eddigi szoftver és termékstratégiáját is átalakította. Eddig a szoftvereket a gyártóknak licencelte, a gyártási költségek nagyjából tíz százalékát tette ki a licenc, most azonban közvetlen versenytársuk lett.

A gyártók megsértődtek

A Microsoft titkolózása azonban negatív visszhangokat váltott ki, egyes források egyenesek árulásnak tekintik lépését. A gyártókkal való verseny megmérgezheti az eddigi jó viszonyt. Szakírók szerint hasonló problémák vetődhetnek fel, mint az Androiddal kapcsolatban, amikor a Google megvette a Motorola Mobilityt.

A HP nem kommentálta az eseményeket. A Dell azt nyilatkozta, hogy továbbra is partnerei maradnak a Microsoftnak, elkötelezettek maradnak a Windows 8 mellett és a tervezett időben bemutatják a Slate-et. A Lenovo sem reagált érdemben, csak annyit mondtak, hogy továbbra is értékes partnerei maradnak a Microsoftnak. Annyit még hozzátettek, hogy termékeik megállják helyüket bármilyen versenytárssal, még a Surface-szel szemben is.

Néhány elemző azonban úgy látja, hogy a Microsoft nem is léphetett volna másként, ideje volt gyártóként is fellépnie a piacon. Egyet is értenek az Acer alapítójával, hogy ez valójában egy útmutatás a gyártóknak, hogy merre kellene mozdulniuk a fejlesztések során.

Az Acer, Asus, Toshiba és a Lenovo a hetekben mutatta be saját Windows 8 operációs rendszeren futó tabletjét, a Dell, a HP és a többiek pedig hamarosan követik példájukat.

Egy újabb gyilkos

A Surface-t közben bemutatása napján iPad-gyilkosnak kiáltották ki, de ez szinte valamennyi nem Apple-tablet bemutatójánál megtörténik. A bemutató után kedvezőek voltak a jelek, a szakírók lelkendeztek, a részvények három százalékkal megugrottak.

Mostanra azonban lelohadt a lelkesedés. Az elemzők arra mutattak rá, hogy a fejlesztők kevésbé hajlandóak erre a platformra fejleszteni, ráadásul még semmit nem tudni a Surface árairól. A Microsoft csak annyit jegyzett meg, hogy a hasonló kategóriás tabletekhez hasonló árazást használ majd. De egyelőre még a hasonló árazású tabetek árairól sem tudunk. Ahhoz azonban, hogy a Surface sikeres legyen, a Microsoftnak olcsóbban kell adnia a tabletet az iPadnél.

Egy tablet esetében a legfontosabb tényező a környezet, a Surfacenek olyan platformokkal kell versenyeznie, melyeken már sok százezer alkalmazást lehet letölteni. Ráadásul a Google is saját gyártású tablet bemutatására készül, ami még jobban élezheti a versenyt a tabletpiacon.

A Microsoft jelezte, hogy csak 25 üzletben árulja majd a tabletet az Egyesült Államokban, valamint online is meg lehet rendelni. Ezzel üzent a gyártóknak, hogy nem akar velük versenyezni az olyan hálózatokban, mint például a Best Buy.

Rovatok