Index Vakbarát Hírportál

Az Acer beszólt a Microsoftnak a Surface miatt

2012. augusztus 7., kedd 12:42

A Microsoft sejtette, hogy a számítógépgyártók nem fogadják lelkesen a Surface tabletet, hiszen még ezzel is versenyezniük kell a tabletpiacon. Eddig nem szóltak nyilvánosan a nagyobb gyártók, de az Acer vezérigazgatója a Financial Timesnak adott interjújában kimondta azt, ami a szívét nyomta.

JT Wang arra figyelmeztette a Microsoftot, hogy a lépés negatív hatással lehet a környezetére és kétszer is gondolja meg, mit csinál. A Microsoft elismerte, hogy a Surface versenytársa lesz a partnerei termékeinek, de egyelőre csak a saját márkaboltokban és online lesz megvásárolható. A tablet célja, hogy megmutassa, mire képes a Windows 8.

A Surface szerves része a Microsoft stratégiájának, hogy komoly versenytársa legyen az iPadnek és az androidos tableteknek. Ez az első teljesen saját márkás számítógépe a cégnek, de már a bemutatója után kritizálták a gyártók. A Surface teljes titokban készült, a Microsoft nem jelezte partnereinek, hogy mire készül. A partnerek első reakciója csak annyi volt, hogy meglepődtek és vizsgálják a helyzetet.

Nagy kérdés, hogy elfajulhatnak-e odáig a dolgok, hogy a partnerek elforduljanak a Microsofttól? De egy ilyen lépés merész lenne tőlük, hiszen egyelőre nincs alternatíva, ha nem is a tabletes piacon, de az asztali gépek piacán. A felhasználók többsége egyelőre nem fogadna szívesen linuxos vagy androidos pc-ket és laptopokat, főleg a céges felhasználók idegenkednének ezektől.

A gyártók ellenérzése nem csak a hardverről szól, hiszen a termékek eladásánál már rég nem a hardver számít. A windowsos gépek hiába a Microsoft operációs rendszerét használják, a gyártók azt teljesen átalakítják a saját képükre. Néha nem is látni a Windowst alatta, annyi alkalmazással szórják tele, amelyekre aztán a felhasználó regisztrál, használja, fizet érte, hirdetéseket néz, a gyártó pedig begyűjti a nyereséget.

A Microsoft még nem reagált az Acer vezérigazgatójának figyelmeztetésére.

Rovatok