Index Vakbarát Hírportál

Ötmillió iPhone 5 fogyott a hétvégén

2012. szeptember 24., hétfő 15:37

Az Apple bejelentette, hogy ötmillió iPhone 5-öt adott el az első hétvégén, ami elmarad a 6-10 milliós becslésektől. Ettől függetlenül a cég szerint hatalmas az érdeklődés.

Az új mobiltelefont első körben az Egyesült Államokban, Kanadában, Franciaországban, Németországban, Hongkongban, Japánban, Szingapúrban és az Egyesült Királyságban lehetett megvásárolni. Szeptember 22-től további 28 országban, köztük Magyarországon is, év végéig pedig további száz országban megvásárolható lesz.

Az előrendelések nagy százlékát le tudták ugyan szállítani, de sokan iPhone nélkül maradtak, az ígéretek szerint ők október elején kapják meg új mobiljukat, akkor érkezik az újabb szállítmány.

Az Apple múlt hétvégén tette letölthetővé az új mobilos operációs rendszert, az iOS 6-ot, ezt több mint százmillió készülékre töltötték le három nap alatt.

Korábbi becslések szerint az első hétvégén 6-10 millió iPhone 5 eladására számítottak, a befektetők 8 millió eladott készüléket vártak. Az ötmilliós darabszám elmarad a várakozásoktól, főleg ha azt nézzük, hogy az első 24 órában kétmillió volt az előrendelés.

Az Apple részvényei azonban nem csak emiatt kezdték 2,8 százalékos mínuszban a kereskedési napot. Nem jött jól az a hír sem, hogy átmenetileg bezárták az egyik beszállítójuknak, a Foxconnak az egyik gyárát, mert tömegesen verekedtek össze a gyár egyik munkásszállóján.

Rovatok