Öt éve leteszteltük, milyen a magyar és az amerikai elektronikus adóbevallási rendszer, heroikus küzdelmet folytattunk az akkor még APEH-nek nevezett hivatal adóbevalló szoftverével, próbáltuk értelmezni a misztikus hibaüzeneteket, majd felüdülésképpen végigkattintgattuk az amerikai Turbotax programját is. Idén megismételtük a kísérletet, és egyben emeltük a tétet is: mindent kizárólag online intéztünk, esélyt sem adva a postán, papíron beküldésnek, ráadásul az amerikai bevallás is élesben ment, valós adatokkal, igazi dollárokért.
Csőre töltött ügyfélkapus regisztrációval, és nagy adag önbizalommal közelítettem meg a magyarorszag.hu-t, valamint azzal a fura érzéssel, hogy az online adóbevallásról eddig csupa jót hallottam, ami a magyar közigazgatásban legalábbis szokatlan. A biztonság kedvéért a végső határidő előtt pár héttel indítottam a hadműveletet, és azt vártam, a kormányzati portál majd szépen eligazít adóügyben. Amikor a főoldalon egyetlen utalást sem találtam az adóbevallásra, és a Segítség menüpont alatt a legfontosabb kérdésként azt dobta elém a program, "Mit tartalmaz a kisállat útlevél és meddig érvényes?", már sejtettem, hogy kicsit bonyolultabb lesz a történet.
Pár perc tétova kattintgatás és az oldal keresőjének kitartó kínzása árán a következőket sikerült megtudnom:
Remek, nyomon vagyunk, irány a letöltenivalókért a nav.hu! Szép igényes, szellős oldal fogad, ez már önmagában is gyanús, hát még amikor a legutolsó frissítés dátumára ránézek: 2012. június. Az meg már kimondottan vicces, hogy az oldalon Google AdSense hirdetések angol nyelvű adóoptimalizáló szoftvereket reklámoznak, ilyen szintű önirónia a világ egyetlen adóhatóságában sem lehet, biztosan rossz helyen járok. Nav.gov.hu a helyes cím, árulja el barátom, a Google, és valóban: itt már egy zsúfolt, átláthatatlan, csúf oldal fogad, egy szó sem a jövedelemadóról, a legfelső hír címe: "Felhívás a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény 1. § (3) bekezdés 10/a. pontja szerinti vámudvarok elérhetőségi és nyitvatartási adatairól", és azzal jön is a jóleső érzés, hogy megérkeztem, itthon vagyok, ezt az oldalt kerestem.
Itt egy jó negyven perces küzdelem következett a kitöltőprogram és a nyomtatványok beszerzésével és telepítésével, csak néhány szürreális részlet a teljesség igénye nélkül:
Kiderül, hogy Chrome alatt nem működik az egész adóbevallósdi, jó hogy nem szólt róla rögtön az elején, végül is a magyar internetezőknek csupán szűk 40 százaléka használja ezt a böngészőt. Kiderül, hogy a kitöltendő nyomtatvány nem a csomag része, azt külön kell beszereznem, a letöltési linkjet hosszas keresgélés után nem a NAV oldala, hanem a végső elkeseredésemben indított natúr Google-keresés adja meg a Főlap / Régiók / Nyugat-Dunántúl / Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatóság / Helyi hírek al-al-al-aloldalon egy sajtóközleményben. Firefoxszal ugyan elindul a rendszer, de csak a telepítés után közvetlenül az Indít gombbal, se a startmenüből, se a parancsikonnal, így a nyomtatványaim letöltése után újra kell installálnom az egész hóbelevancot
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy pár nappal a bevallás után a NAV oldalára felkerült egy videós útmutató az egész procedúráról, ami nekem már persze eső után köpönyeg volt, de úgy kell nekem, miért nem halasztottam az utolsó napokra az egészet, mint a rendes emberek.
Nem mondom, hogy őszinte volt a mosolyom, amikor végül sikerült elindítanom a kitöltőprogramot, de ahogy elindult - ahogy a klasszikus mondja, a teljes megsemmisülés horizontján, amikor már a bolygó elhagyásának gondolatával kezdtek foglalkozni a legtudósabb egérfők -, csoda történt. A dolgok egyszer csak elkezdtek működni, copy, paste, oké, tovább, csak másolgattam át a pénzügyről kapott emailemből az adatokat a megfelelő rubrikákba, aztán egyszer csak elfogytak a számok, és kész volt az egész. A legtöbb időt az vette el, hogy megkeressem a volt egyetemem alapítványának adószámát az egy százalékom felajánlásához. Vissza az ügyfélkapura, három kattintás, és már ott is volt a bevallásom a NAV-nál egy virtuális kupac tetején, visszaigényelhető összeg nulla forint, de kit érdekel, ha egyszer végre kész vagyok az egésszel, és amilyen rémálomnak indult az első félidő, olyan meglepően könnyű volt a vége. Mint az '54-es vébédöntő, csak pont nem az Aranycsapat, hanem a németek szemszögéből.
Mi a tanulság? Az online adóbevallás valóban működik, és ha az ember eljut oda, hogy fut az adóbevalló szoftver, egyszerű, átlátható, igazi 21. századi élmény, és valóban megcsinálható az egész tízezer kilométerre a legközelebbi NAV-irodától. Csak amíg eddig a pontig elkínlódja magát az ember, az ér fel egy rozsdás ácskapoccsal végzett lobotómiával, amihez érzéstelenítés helyett Pataky Attila mulatós slágereit kapja az ember ezer decibelen, végtelenítve.
Amerikában az adóbevallás óriási biznisz. Ez nem meglepő: ez az egész ország arról szól, hogy amiben csak szabad szemmel látható mennyiségű pénz van, abból valaki óriási üzletet csap. Az adótanácsadó cégek reklámjai rögtön a hálaadási és karácsonyi szezon után elkezdenek dőlni tévéből, internetből, rádióból, és egész tavasszal vidám hirdetési háborúban ekézi egymást a Turbotax meg a H&R Block, rendszeresen megesküdve arra, hogy az ő megoldásuk jobb, egyszerűbb és olcsóbb, mint a konkurenciáé. Igen: olcsóbb. A magyar rendszerrel ellentétben ugyanis, ahol maga az adóhatóság adja ingyen az adóbevalló szoftvert, Amerikában szabad a pálya, piaci verseny van, bárki fejleszthet ilyesmit, és kérhet pénzt érte. Meg lehet úszni ingyen is, ha az ember inkább kinyomtatja a kész, ellenőrzött íveket, és beküldi postán az IRS-nek, de mi inkább a teljes online ügyintézést választottuk a Turbotax legkisebb verziójával, nagyjából 30 dollár ellenében.
Boldogan fizettünk, hiszen a végén ennek a sokszorosát kaptuk vissza az adóhatóságtól (nagyjából fél havi fizetésnek megfelelő zöldhasú volt a végső visszakapott összeg a szövetségi és az állami adóhatóságtól összesen) - és itt jön az amerikai adórendszer nagy trükkje. Amerikában ugyanis az adóbevallások többségének a vége az, hogy az ember kisebb-nagyobb összeget visszakap - a friss statisztikák szerint a bevallások nagyjából kétharmada zárul ezzel, az átlagos visszakapott pénz közel 3000 dollár. Ami errefelé is szép pénz, ha például nyaralásban szeretném kifejezni (és az adóvisszatérítését mi másra költené az ember?), képzeljünk el egy kéthetes hajóutat Hawaii-ra luxus óceánjáróval, teljes ellátással. Na ebből kijön három darab abból a bizonyos háromezer dollárból. Nem csoda hát, hogy az adóbevallás Amerikában egy kimondottan pozitív esemény, feltéve persze hogy az ember munkahelyén a könyvelés korrekt módon vonogatta le év közben az adóelőlegeket. A nép tehát örül, mert pénzt kap vissza, az adószakértő örül, mert van kuncsaftja rogyásig, legjobban pedig az államkincstár örül, hiszen azt a több milliárd dollárt, amit tavasszal nagy kegyesen visszaad az adózóknak, egész évben kamatmentesen felvett kölcsönként, vidáman használhatta. Ki van ez találva, na.
Az USA-ban dupla személyi jövedelemadó-rendszer van, az ember külön adózik a szövetségi kormánynak, és a saját államának. Ezt mi az Obama és Schwarzenegger pénze kódnevekkel illettük, annak ellenére, hogy Kalifornia kormányzója már két éve nem a Terminátor, hanem a demokrata Jerry Brown. Az állami adó mértéke mindenhol más, akadnak államok, amelyek például egyáltalán nem vetnek ki ilyen adót (például Texas, Alaszka vagy Nevada), a többieknél a legalsó kategória általában 2 százalék körül mozog, a legmagasabb 6-8 százalék szokott lenni, egyes államokban, például Hawaii-on, Oregonban vagy Kaliforniában a 10 százalékot is elérheti a legmagasabb jövedelműeknél.
A szövetségi adó többkulcsos, a sávok a családi állapottól függően mások. A legalsó sávban 10 százalék az adó (ez egyedülállóknál évi 9000, házasoknál évi 18000 dollár alatt él), a legfelső 400-450 ezer dollárnál indul, ami az átlagfizetés kb. tízszeresének felel meg, itt 120 ezret + a 400 feletti rész 40 százalékát kell befizetnünk. Összességében tehát a skála egyik végén 10-12%, a másikon 35-40% az adó alapállapotban (és hogy teljes legyen a kép: az áfa államonként 0 és 11 százalék között változik), és az egész adóbevallási játék célja, hogy ebből minél többet le tudjunk írni.
A barátnőm amerikai adóbevallása jóval bonyolultabbnak ígérkezett, mint az én magyarom, speciális vízummal, nem amerikai állampolgársággal súlyosbítva. Az a rész, ami a magyarnál egy kész tortúra volt, itt másodperceket vett csak igénybe: felmegy az ember a Turbotax oldalára, és rögtön neki is állhat az adatlapok kitöltésének, felhasználóbarát webes felületen, rengeteg magyarázattal, segítséggel körülbástyázva. A magyar kínlódás után olyan volt az egész, mint valami szájbarágós libertariánus tanmese: az állam rossz gazda, ingyen ugyan, de gyenge szolgáltatást nyújt, ellenben a piaci verseny által kitermelt megoldásokkal, amelyekért ugyan fizetni kell, de megéri, mert jól működnek. A nonstopként hirdetett telefonos segítségvonal valóban nonstop, próbaként felhívtuk hajnali kettőkör, egy udvarias és készséges hang vette fel, és a leghülyébb kérdésekre is megvolt a válasza.
Maga az adóbevallás viszont az amerikai rendszerben sokkal hosszadalmasabb, mint a magyarban, ez főként annak köszönhető, hogy az alapadatok megadása után egyfajta kincsvadászat-jellege lesz a dolognak. Kismillió különféle adójóváírási lehetőségen kalauzol végig a rendszer, az ember pedig gyermeki lelkesedéssel fogadja, amikor az autó biztosításából leírhat húsz dollárt, vagy a Vöröskeresztnek adományozott használt ruhák miatt harmincat. Összességében mind a két adóbevallás nagyjából ugyanannyi időt vett igénybe, és az amerikai után nem csak azért voltunk vidámabbak, mert Obama és Schwarzenegger pénzéből is visszakaptunk valamennyit.
Ha az APEH adóbevalló programjának készítői pusztán szakmai céllal körülnéznének, hogyan lehet ezt másképp csinálni mint ők, és utána spontán az eszükbe jutna egy sor fejlesztési-javítási lehetőség, én nem tudnék haragudni rájuk - vontam le a következtetést öt éve, az elektronikus adóbevallással tett első párbajom után.
Szó se róla, mára sokkal jobb lett az egész rendszer, tényleg működik, nem terrorizál értelmezhetetlen hibaüzenetekkel, és nem néz ki úgy, mint az én első programozás házifeladatom a kilencvenes években, CGA felbontásban, TurboPascalban, DOS alatt. Most már csak annyi kéne, hogy az egészet kulturáltan odateszik az egyszeri adóbevalló elé. Ez a könnyebb rész, pár teszter, webdizájner és programozó két heti munkával nagyságrendeket tudna javítani az egész felhasználói élményen.
A kormány gyakorlatilag minden agyat, gyomrot és egyéb belső szervet súlyosan megterhelő intézkedése után azzal védekezik, hogy maga az alapötlet jó volt, csak az a fránya kommunikáció, az siklott félre, a tálalás meg a csomagolás volt rossz. Az a helyzet, hogy az online adóbevallásnál tényleg ez van. Ebből adódóan, ha a NAV ezen a téren is kölcsönvesz pár ötletet onnan, ahol az egész már régóta jól működik – és felhasználja a felhasználók ötleteit is, ahogyan használta például az Indexét is –, újabb öt év múlva talán a magyar onlineadóbevallás is vidám kincsvadászat lesz.