Index Vakbarát Hírportál

60 milliós büntetést kapott a UPC

2013. október 9., szerda 14:32

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság másodfokon helybenhagyta a UPC-re korábban furcsa, ráutaló magatartással megkötött szerződések miatt kiszabott hatvanmilliós bírságot, és azt is kimondta, hogy új szerződések nem jöttek létre, a régiek maradtak érvényben.

2012. novemberében a UPC levélben kereste meg előfizetőit, és érvényben lévő szerződéseik megszüntetését, illetve egy, szerintük azzal mindenben megegyező új szerződés „ráutaló magatartással történő megkötését” kezdeményezte. A levelet akkor sokan egyszerűen reklámnak nézték, és kidobták. Pedig a vállalat egy szerződést tett a papír hátuljára, amiben az állt, hogy megszűntnek tekinti a régi, szóban vagy írásban megkötött szerződést, egyben elfogadottnak tekint egy újat, ha az előfizető ráutaló magatartásával továbbra is igénybe veszi a szolgáltatását, vagy az értesítést követő számláját rendben befizeti.

Az NMHH akkor figyelmeztette az előfizetőket, hogy a ráutaló magatartással esetlegesen létrejövő új szerződéseik kevesebb védelmet nyújtanak, mint az írásban vagy szóban megkötöttek, ezért  jelezzék a szolgáltatónál, ha ragaszkodnak meglévő szerződéseikhez.

Az előfizetők figyelmeztetésével egyidejűleg a médihatóság hivatalból eljárást indított, hogy megállapítsa, jogszerű volt-e a UPC szerződésátalakításra irányuló kísérlete. A vizsgálatból kiderült, hogy a szolgáltató jogsértő módon járt el a szerződésátalakításokkal, mert nem volt meg a szolgáltató és az előfizetők között hatályban lévő szerződések megszüntetésére irányuló közös megegyezés.

A UPC magatartása 800 ezer ügyfele érdekét súlyosan sértette, mivel figyelmen kívül hagyta az előfizetői szerződések közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó törvényi rendelkezéseket. Az előfizetők védelme érdekében az NMHH a szolgáltatót első fokon 60 millió forintos bírsággal sújtotta.

Az NMHH a UPC fellebbezésére született másodfokú határozatában helybenhagyta az elsőfokú döntést. A határozat szerint a UPC levelében foglaltakkal ellentétben az előfizetők korábban írásban vagy szóban kötött előfizetői szerződései nem szűntek meg, és új, ráutaló magatartással megkötött előfizetői szerződések érvényesen nem jöttek létre.

A határozat alapján tehát a UPC-nek a levél kiküldése előtti, eredeti szerződésekben foglaltakhoz kell tartania magát, az ezekben foglalt jogok és kötelezettségek érvényesek az előfizetőkre. A UPC köteles a jogszerű állapot helyreállításáról 60 napon belül minden érintett előfizetőjét értesíteni, és honlapja kezdőoldalán 30 napig az NMHH által meghatározott közleményt megjelentetni. A cég még jogorvoslatot kérhet.

Rovatok