A Nintendo évek óta veszteséges, pedig az 1889-ben alapított játékgyártó tőzsdére vonulása óta ilyenre száz évig nem volt példa. Ilyenkor a többség a biztonsági játékot választja, a Nintendo viszont kísérletezni kezd. És ebből akár jól is kijöhetnek; most éppen a szórakozás fogalmát akarják újradefiniálni. A mókát egyelőre csak a részvényeseknek adott nyilatkozatok garantálják, de a Nintendo történetét ismerve az is lehet, hogy a végén a WHO lovaggá üti Super Mario kitalálóját.
Ha két szóval kéne összefoglalni a játékipar elmúlt ötven évét, az a két szó a „bármi megtörténhet” lenne. A Nintendónál épp most történik meg a bármi. Valószínűleg veszteséges évet fognak zárni, pedig ez még csak kétszer fordult elő, mióta a vállalat feltűnt a tőzsdén. Ivata Szatoru, a vállalat elnöke bejelentette, hogy nyitnak a mobilpiac felé, és hamarosan Nintendo-alkalmazások tűnhetnek föl az okostelefonokon. Pedig a cég mindig arról volt híres, hogy a saját hardverükre fejlesztik a saját szoftverüket.
A cég asztali konzolja, a Wii U nem hozza a várt eredményeket, az okostelefonok kiszorítják a kézikonzolokat, a cég részvényárfolyama a pincében van. Ez viszont nem tragédia; ellenkezőleg, épp azért hírértékű, mert a Nintendo történetében bőven előfordult már ilyen, a konkurencia többször is a fejükre nőtt a piaci versenyben, de született túlélőként mindig összekapták magukat, és közben felforgatták az egész játékipart.
A drogfüggőből rocksztárrá vált zenészekre meg a lottónyertesekre szokták mondani, hogy nem tudnak mit kezdeni a hirtelen jött sikerrel. Ez a megállapítás még egy akkora cégre is igaz lehet, mint a Nintendo. Kétségtelen, hogy van üzleti érzékük: még a kevésbé sikeres konzoljaikkal is profitot termeltek, a Wii-vel meg egyenesen hülyére keresték magukat. Viszont még mindig nem multiként működik a cég, inkább konzervatív manufaktúraként.
Ennek részben az az oka, hogy a Nintendo még ma is erősen Japán-központú. Hiába, hogy van európai és amerikai képviseletük, ők nemhogy a vállalat irányításába nem szólhatnak bele, de egy ceruzát nem tehetnek arrébb kiotói engedély nélkül. A cég ismert arcai – Reggie Fils-Aime-et, az amerikai részleg vezérigazgatóját leszámítva – és legfontosabb döntéshozói egytől egyig japánok.
Ez a struktúra azért maradhatott meg, mert eddig működött. A Nintendo nem ezerfejű sárkány, elsősorban játékgyártással foglalkoznak. Nincs annyi divíziójuk, mint a rivális Sonynak és a Microsoftnak; nem gyártanak hifit és tévét, nincs mobilos üzletáguk, nem írnak felhasználói szoftvereket. Az Apple működéséhez 88 ezer ember kell, a Nintendóéhoz hatezer.
A Nintendo nem lehet annyira hatékony, mint a versenytársai. A cég jövőjéről a japán vezetőség dönt, és a fontosabb, belsős fejlesztésű játékok fejlesztése is azért tart sokáig, mert ezeken kis csapatok dolgoznak.
A ma megjelenő játékok fejlesztését általában úgy tervezik, hogy építhessenek a munkaerő-kiszervezésre is; nem ritka, hogy a legnagyobb játékokon több százan dolgoznak, és ezt a munkafolyamatot úgy kell megtervezni, hogy mindenki odaférjen. A fejlesztést olyan menedzserek irányítják, akiknek meggyőződése, hogy három nő három hónap alatt kihordhat egy gyereket. A Nintendo viszont rengeteg időt tölt kutatás-fejlesztéssel, grafikus és fizikai motorok tesztelésével, kísérletezéssel; a működő darabokból építenek játékot. Ennek részben az lehet az oka, hogy a korábban nem szoftver-, hanem játékgyártóként működött, és tudják, milyenek a nem pontosan illeszkedő alkatrészek, és hogyan kell valaminek rendesen működnie.
Hogy változásokra szükség van, azt a Nintendo is érzi. Az asztali és kézikonzolos fejlesztési részlegeket hamarosan összevonják; ez megkönnyíti a platformok közötti átjárhatóságot, amire a konkurens cégek is törekszenek. A kutatás-fejlesztést az átszervezés után Takeda Genyó fogja felügyelni, aki 1971 óta dolgozik a Nintendónál, és tényleg ez a neve.
Új struktúra, de régi vezetővel; kérdéses, hogy ez pozitívum-e egy olyan cég esetében, akiket gyakran vádolnak konzervativizmussal. (Egyes vélemények szerint a cég régi arcai, Ivata és Mijamoto fojtják meg a cég kreativitását.) A Nintendo viszont legalább annyit profitált a saját önfejűségéből, mint az Apple – nem véletlen, hogy a módszereik is gyakran hasonlók voltak.
Viszont az Apple-lel szemben a Nintendo nem tudta megtartani a megszólított célközönségét, csak a rajongókat. Most épp ez a baj.
A Wii U nem tud új rétegeket bevonni a videojátékba, sőt, még a meglévőket is alig éri el. Hiába startolt el a riválisok előtt, az egyéves előnnyel semmit se tudott kezdeni. Pedig létszükséglet a jó teljesítmény: nekik nincs más lehetőségük, mint a játékosokra építeni.
Mert mit csinál a Sony? Azon dolgozik, hogy platformfüggetlenül streamelhessünk PS3-játékokat okostelefonokon, tévéken és tableteken. Ha a Playstation-üzletág csődöt jelentene, a régi játékaikat futtathatnák más eszközökön – ők ugyanis gyártanak ilyeneket is. A Microsoft az Xbox One-nal multimédiás központot épít: filmlejátszó médiacenter, telefonos-tabletes integrációval, egyre közelebb hozva a számítógépek operációs rendszerét, az okostelefonokat és az asztali konzolt.
A Nintendónak viszont nincs más üzletága, amivel fedezhetnék a veszteségeket. Azt már bebizonyították, hogy a videojáték fogalmát igen rugalmasan kezelik; talán azért, mert ők nem más cégek játékain nőttek fel, hanem hagyományos játékgyártó cégből váltak videojáték-fejlesztőkké.
Ivata a múlt heti, a részvényeseknek tartott értekezleten elmondta, hogy a Nintendo játékai továbbra is csak a cég saját konzoljain lesznek futtathatók, de nyitnak a mobilok felé is. A saját alkalmazásaik elsősorban nem játékok lesznek, hanem olyan programok, amikkel további vásárlókat szerezhetnek. Az viszont kizárt, hogy meglévő játékokat portoljanak át telefonokra.
Ivata szerint az alkalmazások még idén megjelenhetnek; ezekre ő is szolgáltatásként hivatkozott, nem játékszoftverként. Az elmondottak alapján a Nintendo felismerhette, hogy az okos eszközök sokkal jobban használhatók olyan, a videojátékkal nem összekapcsolható dolgokra, mint a saját, inkább egészen, mint félig hülye konzoljaik.
Az alkalmazások célja, hogy további vásárlókat nyerjenek meg a Nintendónak. Valószínűleg belátták, hogy csak a saját platformjaikkal nem érhetnek el mindenkit, így készítenek egy platformokon átívelő megoldást. Ilyen lesz például a Wii U-hoz készíthető profil, a Nintendo Network ID megosztási lehetősége; a Wii U ugyan mindig a nappalihoz van kötve, de az okostelefonunk állandóan velünk van. És viszi magával a Nintendo jó hírét.
Attól sem zárkóznak el, hogy mások is felhasználják a Nintendo népszerű karaktereit. Ivata megjegyezte, hogy nyilván nem minden kérést fognak jóváhagyni, tehát nem lesznek zeldás fingóappok az alkalmazásboltban. És mivel a saját hardverbizniszüknek nem akarnak keresztbe tenni, biztos, hogy nem fog senki Mario-platformjátékot fejleszteni mobilra. Még a Nintendo sem. Nem is lenne sok értelme: azokat kontrollerekhez tervezték, nem érintőképernyőkhöz, és egy pocsék minőségű átirat nem nyerne meg sok játékost a Nintendo ügyének.
Hogy ennek mi az értelme? Hát a licencekből származó bevétel: bárki fejleszthet alkalmazást, amiben Nintendo-karakterek vannak, de százalékot kell fizetnie utánuk.
A digitális Mario-licenceket úgy kell elképzelni, mint egy lehetőséget arra, hogy Mario például háttérképként tűnjön fel más telefonokon; az ilyentől nem zárkózom el. Ugyanis úgy látjuk, az ilyesmi nem ártana a Nintendo üzletének, és nem érintené a játékkonzol-üzletet, amibe a hardver és a szoftver is beletartozik – mondta Ivata.
Ivata előszeretettel hivatkozik a kék óceán stratégiájára, amiről W. Chan Kim és Renée Mauborgne 2005-ben könyvet is írt. Ennek az a lényege, hogy el kell hagyni a túltelített piacokat, és máshol próbálkozni. A Nintendo pont ezt csinálta a Wii-vel, amikor olyan embereket vont be a videojátékba, akiket korábban egyáltalán nem érdekelt.
Ivata a befektetőknek is megemlítette, hogy új, eddig ismeretlen területen próbálkoznának. Ahogy fogalmazott: a Wii és a DS – a Nintendo korábbi asztali konzoljai – kibővítették a videojátékok célközönségét. Most annak jött el az ideje, hogy kibővítsék a szórakoztatás fogalmát.
Az új kulcsszó az életminőség.
Ivata konkrétan ezt a szót használta; a Nintendo új célja, hogy javítson az emberek életminőségén. Ez igen tág fogalom, éppúgy érintheti az életstílusváltást, mint az oktatást vagy az egészséget. A Nintendótól ez nem idegen terület: már korábban is terveztek oktató szoftvereket, gyerekjátékokat, logikai játékokat, illetve fitneszprogramokat. Évekkel azelőtt, hogy a Nike piacra dobta volna a Fuelband aktivitásfigyelő karkötőt, a Nintendo már Wii Fitet ajánlott a vásárlóknak, és el is adott több mint negyvenmilliót.
Ivata nagyon rejtélyes, nem mondta el, pontosan mit ért életminőség-javításon. Annyit elárult, hogy olyan ötleteket hasznosítanának, amiket nem tudtak beleépíteni a meglévő platformokon megjelent játékaikba.
Annak alapján, amit tudunk, a Nintendo akár egy Vitality Sensorhoz hasonló kütyün is dolgozhatna, de tisztázták, hogy nem erről van szó. (A 2009-ben bejelentett, majd csendben elsüllyesztett bioszenzorról Ivata elmondta: használnák, ha a technológia lehetővé tenné, hogy ne csak az esetek 90, hanem 99,9 százalékában legyen használható.) De nem erről van szó, legalábbis Ivata nyilatkozata erre utal.
A Nintendo sosem érezte a trendeket; vagy teremtette őket, vagy nem vette őket észre. Ezek után nem tűnik annyira meglepőnek, hogy hidegen hagyja őket a technológiai ipar leghangosabb hívószava, a viselhető technológia. Ők ugyanis már a következő lépcsőfokon, a nem viselhető technológián dolgoznak. Rejtélyes. Egy szemléltető ábrát leszámítva ebből sem tudunk meg sokkal többet, mint Ivata célzásaiból. Az is lehet, hogy a Nintendo csak a tökéletes találós kérdésen dolgozik: Mi az: árammal megy, ultramodern, figyel az egészségedre, de nem lehet fölvenni? Én se tudom, de a Nintendo gyártja!
Mi lesz ebből? Otthonhoz kötött fitneszprogram? Okostelefonos bioszenzor? Nyitás az egészségügyi műszerek felé? Senki nem tudja, a homályos célzásokból meg nem derült ki. A Nintendónak sokszor voltak merész lépései. Láthatólag most is valami hasonlóra készülnek, de még nem világos, hogy elrettentő vagy követendő példa lesz belőlük.
A Nintendo január 17-én jelentette be, hogy pocsék üzleti évet zártak, és módosították az előrejelzéseiket; a tervezett 9 millió helyett csak 2,8 millió Wii U konzolt tudtak eladni. A bejelentés hatására a Nintendo-részvények árfolyama 17 százalékot esett, a cég 3 milliárd dollárt vesztett az értékéből. Ivata vállalta a felelősséget a Nintendo pocsék üzleti eredményeiért; ahogy korábban, a 3DS sikertelen bevezetése után, a veszteséges negyedévek után most is csökkentette a saját fizetését. A cégtől nem távozik, továbbra is vezérigazgató marad.