Index Vakbarát Hírportál

Ipadra is jön a Microsoft Office

2014. március 27., csütörtök 20:19

Satya Nadella a Microsoft amerikai vállalat idén kinevezett vezérigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a cég Microsoft Office programcsomagja pár órán belül elérhető lesz használatra a rivális Apple cég iPad táblagépein is – írja az MTI. A hivatalos bejelentés nem meglepő: már egy hete kiszivárgott a cég szándéka.

Iparági szakértők szerint a világ egyik legnagyobb szoftvercégének számottevően növelheti a bevételeit, ha az Apple táblagépén is hivatalosan használható lesz az Office. A döntés ugyanakkor komoly változást jelezhet a cég üzleti stratégiájában. A Microsoft sokáig csak pc-re és saját mobileszközeire tette elérhetővé az Office-t. A lépésre azonban szükség lehetett, mert a Microsoft saját táblagépeinek eladásai túl alacsonyak voltak ahhoz, hogy a mobileszközök piacán is komoly népszerűségre tegyenek szert irodai programjai.

A Gartner piackutató márciusi közlése szerint az Apple táblagépeken használt iOS operációs rendszer 52,8 százalékos piaci részesedéssel rendelkezett 2012-ben 61,46 millió eladott táblagép után. A piaci részesedés 2013-ban 36,0 százalékra csökkent, de az eladott táblagépek száma elérte a 70,40 milliót.

 A Microsoft Windows 8 operációs rendszere jóval el van maradva az Apple rendszeréhez képest. A Windows 8 2013-ban, az eladások megháromszorozásával is csak 2,1 százalékos piaci részesedést hasított ki a táblagép piacon az egy évvel korábbi egy százalék után. 

Az Office applikációként lesz letölthető az iPadre. A különböző dokumentumok olvasása és megnyitása ingyenes lesz, de a dokumentumok módosításához már Office 365 előfizetésre lesz szükség. Satya Nadella szerint a Microsoft komolyan elkötelezett az Office népszerűsítése mellett, a cég víziója, hogy 1 milliárdot is meghaladja az Office 365 előfizetőinek száma.

Rovatok