A Google Glass és a hasonló okos eszközök végleg kinyírják a ma ismert magánéletünket, a kormányok és cégek pedig soha nem látott hatékonysággal kémkedhetnek utánunk. És ebből nem lesz botrány, csak sok-sok elégedett, közömbös felhasználó, meg pár dühös kívülálló.
Néhány, egyelőre nem tipikus, épp ezért hírértékű történés a közelmúltból:
Tetszik vagy sem, az ehhez hasonló esetek a jövőben meg fognak sűrűsödni. Ezzel párhuzamosan a digitális lábnyomunk is egyre nagyobb lesz. Egyre több tartalmat állítunk elő és osztunk meg. Ezekhez valakik hozzá tudnak majd férni, és valakik fel is fogják használni.
De amíg egy kacsintással behozhatjuk az okosszemüvegünkre az utcatérképet, senkit nem fog érdekelni, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal mit tudhat meg a magánéletéről. Lesznek botrányok, érdekes jogi esetek, veszélyes precedenshelyzetek, gyermek- és erkölcsvédelmi hisztéria.
A kütyük végül mindenhol ott lesznek. A cikk elején említett esetek azért kirívóak, mert a technológia gyorsabban fejlődik, mint ahogy a törvényalkotás vagy az emberek alkalmazkodni tudnának hozzá. Az okoskütyüket eleinte sokan fogják úri hóbortnak tartani, de hát a kilencvenes években sem volt egyértelmű, hogy milyen előnyei vannak egy rádiótelefonnak.
Csak idő kérdése, hogy a technológia olcsóbbá váljon, és eljusson mindenkihez. Az Ipad ára a megjelenése idején még bőven hat számjegyű volt, de egy primitívebb tabletet ma már 10-15 ezer forintért is kapunk. Kit érdekel, hogy nem csúcsmodell, ha van benne böngésző, kamera, GPS, mailkliens, Facebook, Twitter és Instagram?
Ezt muszáj leírni; a technológia használata nem kötelező, de kényelmesebbé teszi az életet. Egyszerűbb, ha a felhasználók azonnal megnézhetik a moziműsort, a térképet, a közeli szórakozóhelyeket, a vércukorszintjüket, az éppen lefutott távot, a zenegyűjteményüket, vagy a metrón egy sorozatepizódot.Az okostelefonok ezt már ma is megcsinálják, és előbb-utóbb ezek a funkciók beépülnek a karórába, a kabátgombba, a fejhallgatóba és a kontaktlencsébe. És a már ma is kapható személyes okosriasztóról még nem is beszéltünk.
És mi képződik a használat közben? Egy csomó adat.
A digitális lábnyomunk már most is óriási, még akkor is, ha nem töltjük föl az összes családi fotónkat a Facebookra. Rengeteg adatot gyártunk és hagyunk magunk után, és csak a nemzetbiztonsági szervezetek és hekkerek lelkiismeretén fog múlni, hogy hozzáférnek-e ezekhez. Ma már nem kell szekrényt telepíteni a megfigyelt személyek szobájába, ha le akarják hallgatni, elég, ha van mellette egy bekapcsolt telefon.
Képzeljük el, hogy egy bűnügyet úgy sikerül felderíteni, hogy az FBI, így vagy úgy, de megszerzi a tartalomszolgáltatóktól azokat az adatokat, amiket egy bűntény helyszínén az okoskütyükről gyűjtöttek össze. Már most is van olyan technológia, amivel a rossz minőségű digitális adatok is bizonyítékká alakíthatók: elég egy szemcsés fotó, és digitális képalkotó eljárással elkészíthető a gyanúsított háromdimenziós modellje.
Lesznek, akik ellenezni fogják a durva beavatkozást a magánszférába. De mi van, ha valaki nem akar átadni egy perdöntő bizonyítékot? Mi van, ha a jogalkotók olyan törvényeket hoznak, amikkel simán megszerezhetik az adatokat, a felhasználó beleegyezése nélkül?
Mindez technikailag már ma is megoldható: az NSA már most használ olyan eszközöket, amikkel internet nélküli számítógépekről is ellophatnak adatokat. Biztos lesznek, akik kikelnek az ellen, hogy a titkosszolgálatok élő kamera- és mikrofonállványnak nézik az okos eszközöket használó embereket. Főleg, hogy ezekhez az adatokhoz nemcsak a titkosszolgálatok, hanem a hekkerek is hozzáférhetnek; mindenkiből potenciális spicli lesz, aki hekkelhető okos eszközt tart magánál.
Nekünk már egyre kevésbé fontos a magánélet, legalábbis az a fajtája, aminek a szentségét még akkor féltettük, amikor Orwell az 1984-et írta. Száz éve egy elvált nőre még úgy tekintettek, mint égetni való boszorkányra, most meg emberszámba se veszik azt a tinédzsert, aki nem posztol magáról félmeztelen fotókat. Meg se kell figyelni valakit, hogy tudják, hol ebédelt, hol nyaralt, mit csinált, milyen autója van; elmondja magától.
Persze, a magánjellegű digitális tartalmakat – például az emaileket – általában mindenki félti, még akkor is, ha mások számára teljesen érdektelenek a levelei. Valószínűleg kevesen gondolnak bele, hogy az emailjeink is csak annyira vannak biztonságban, mint a postán küldöttek; régen is átvilágították vagy felnyitották a színes szélű nyugati leveleket. Viszont míg azok fiókba kerültek, most ott rohadnak egy szerveren, és mindenki belenézhet, aki elég eltökélten akar hozzájuk férni.
Fog érdekelni bárkit is, hogy esetleg kémkednek utána – feltéve, hogy nincs közvetlen kára belőle, mint például egy bankkártyacsalásból –, miközben az egész világ amúgy is egy óriási, geotagginges valóságshow-vá válik?
Ha valaki nem akarja, hogy hozzáférjenek az adataihoz, el tudja rejteni őket – például géppapíron, lezárt szekrényben, fegyveres katonákkal őrzött irattárakban, ahonnan még az NSA sem tudja kihekkelni. (Az NSA-botrány után az oroszok is elgondolkoztak ezen az opción.) A digitális adatok nagyüzemi feldolgozása viszont még akkor is dögunalmas, látszólag értelmetlen, sziszifuszi munka, ha a legjobb keresőalgoritmusokat használják hozzá. Hogy lehetne mindenkinek a leveleit megfigyelni, ha csak spamekből százmilliárdot küldenek naponta?
Az interneten már így is feldolgozhatatlanul sok információ kering, és ezzel az ipari kémkedés akkor sem tud lépést tartani, ha a világ minden kincsét erre költik. Hiába, hogy a világ egy óriási térfigyelő kamerává válik, ha nem lesznek elegen, hogy nézzék is a műsort.
Úgyis a pozitívumok lesznek túlsúlyban, amiért cserébe a vásárlók még azt is lenyelik, ha a Google vagy a Spetznaz beleolvas a leveleikbe, esetleg aktiválja a szemüvegkamerájukat. Nemcsak a hekkelés, hanem az okoskütyük nagyarányú elterjedése is reális jövőkép: nem lesz minden kütyü 1500 dollár, mint a vadiúj Google Glass; a butított kínai koppintását már 150-ért is meg lehet venni. És ez még csak a pehelysúly. Nem ilyen formában, és nem is a Bradbury által megjósolt csuklórádióként, de jó esély van rá, hogy az okoskarórák is előbb-utóbb népszerűek lesznek.
És hogy mi jöhet még? Hangfelismerő mikrofon a sapkával egybevarrt headsetben? Kabátujjba vart termocsip, ami az organikus fűtésszálakat szabályozza? Szívhangfigyelő okostetoválás terhes nőkön? Leginkább ezek így együtt – állandóan nálunk és velünk lesz egy csomó kütyü, amiket megszeretünk, és mindennél természetesebb lesz, hogy mindennap használjuk őket.
Lehetetlen mindenre felkészülni, de megpróbálunk felvázolni pár lehetséges élethelyzetet a jövőből, ahol az okos eszközök használata jogsértéshez, közbotrányokozáshoz, egészségügyi malőrökhöz vagy csalásokhoz vezethet. Csak hogy tudjuk, mire számítsunk.
CSIPFERTŐZÉS [fn] Gyulladásos betegségek, amiket az olcsó, utángyártott bioszenzorok, például a gagyi okoskontaktlencsék szivárgó akkumulátorai okoznak.
Biztos mindenkinek volt tönkrement elektromos eszköze. Amíg egy hétzenés kvarcóráról volt szó, addig ez nem okozott nagyobb problémát, de ha ezeket fülbe dugva, hasra rögzítve, szembe téve használjuk, és úgy romlanak, el, az nemcsak bosszúságot, hanem komoly egészségügyi problémákat is okozhatnak. Könnyen belátható, hogy nem lesz mindenkinek pénze az alapos klinikai teszteken átesett, CE szabványnak megfelelő kütyükre, így lehet, hogy az olcsóbb gagyik ártalmasak lesznek. Elég egy rosszul kalibrált okosvércukorszint-mérő, egy tönkrement biocsip, és kész a baj.
ÉLETSZPONZOR [fn] Egyéni, érdekes tartalmat szolgáltató személyek életéről szóló közvetítések szponzorai.
Akinek elég izgalmas az élete, éppúgy szerezhet szponzorokat hozzá, mint a profi videojátékosok, akik nem az életüket, hanem a játékukat közvetítik a világnak. Viszont a trash realityk népszerűségét elnézve biztos sokan kíváncsiak lennének rá, hogy élhetnek mondjuk a legnagyobb partiarcok. Ha ők felkapnak egy okosszemüveget, élőben forgathatják újra a Smack My Bitch Up videoklipjét, és biztos lesz valaki, aki ezt finanszírozná. Például valamelyik töményszesz-gyártó. Vagy bitcoinban fizető drogdílerek.
IMPLANTDOPPING [fn] Tisztességtelen előnyszerzés biotechnológiai vagy informatikai miniatűr eszközökkel.
Nemcsak az FBI-nak fog meggyűlni vele a baja, hogy az okosszemüvegek elterjedésével mindenki potenciális filmkalózzá válik, aki beül egy moziba: a kütyük sok területen fognak problémát okozni. Ha például nem lőnek agyon minden érettségiző diákot egy EMP ágyúval, simán kipuskázzák az okoskontaktlencsével, hogy mikor uralkodott Vak Béla. És sose fognak lebukni.
És azt sem nehéz elképzelni, ahogy a profi pókeresek és szerencsejátékosok – akik, ugye, napszemüveget is viselhetnek játék közben – ugyanilyen eszközökkel használják ki a lapszámláló szoftverek vagy a speciális képnagyító- és -feldolgozó programok előnyeit. Vagy hazaviszi a főnyereményt a tévévetélkedőből, mert okosfülbevalón megsúgják neki a válaszokat.
KAMERATANÚ (fn) Mások okos eszközeiről, a tulajdonos beleegyezése nélkül lemásolt adatok felhasználása nyomozás során.
Sok szolgáltató használja azt az üzleti modellt, hogy olcsón adja a készüléket, és drágán a szolgáltatott tartalmat. A jövőben talán lesznek olyanok, akik az okos eszközökkel begyűjtött adataink felhasználási jogát kérik, és adnak cserébe egy 1500 dolláros kütyüt. Ezt valószínűleg ugyanolyan adatvédelmi aggályok kísérnék, mint a Google Street View autóit. Viszont azokat megállíthatja a rendőr, de egy okoskabátgombot már nehéz kiszúrni. És a felhasználó azt hordani is fogja, ha kap ingyen évente száz filmet, 16 terabájt tárhelyet és 200 giga ingyen adatforgalmi díjat. Cserébe ha kamerára vesznek egy gyilkosságot, vagy ott vannak egy közlekedési balesetnél, a szolgáltatók eladhatják a nyomozóknak a begyűjtött adatokat. Ha a titkosszolgálatok és a bűnüldöző szervek igazán profik és cinikusak, ezt nem tiltani fogják, hanem állami szolgáltató cégeket indítanak.
OKOSSZEX [fn] Képrögzítésre alkalmas okos eszközzel felvett szex, élőben közvetítve.
A legtöbb embernek már az is sok, hogy a fiatalok állandóan csak facebookoznak (ami nem is igaz), videojátékoznak, isznak, szexelnek, drogoznak. Ebben valószínűleg szerepet játszik az is, hogy sokan már kimaradtak az egész okostelefon-mizériából, és részben ezért gyűlölik is őket. Az okostelefon az új bunkofon, az elmúlt években ugyanolyan átokszerű főnévvé vált, mint a kétezres évek végén a plazmtévé. Mit fognak ők szólni, ha megjelenik a glassfucking? A tinik ma még csak a körömlakkjukat, az új Iphone-t és a fürdőruhás képeiket osztják meg az Instagramon. De mi lesz, ha bekapcsolt okosszemüveggel vagy okosnyaklánccal élőben fogják közvetíteni a saját szexuális kalandozásukat valami élő streamen? És ha ezek a személyek 18 éven aluliak lesznek? Valami azt súgja, látni fogjuk még, ahogy Csontos Sandra kettős kereszttel veri szét a Google-székházat.
(Lapzártakor érkezett: az ehhez szükséges eszközök már léteznek, és a szemüvegszex nem a közeljövő, hanem több napos hír. Sőt, aki akarja, a Google Glass-szel akár külső szögből is nézheti magát szex közben).
