Index Vakbarát Hírportál

Gigászi csalás lehetett a bitcoin szárnyalása mögött

2014. május 27., kedd 10:08

Egy most közzétett tanulmány azt feltételezi, hogy automata szoftvereknek, botoknak köszönhető a bitcoin árfolyamának tavalyi rendkívüli emelkedése. Az egyik felelős az azóta már csődöt jelentett MtGox lehet. Tavaly év elején alig egy hónap alatt 200-ról 1200 dollárra ugrott a bitcoin árfolyama. Ezt az emelkedést legalább részben botok okozhatták, és ezek a botok az MtGoxhoz köthetőek.

Az elméletet az kérdőjelezheti meg, hogy egy teljesen ismeretlen oldalon jelent meg. A Willy Report néven elérhető elemzés ugyanakkor nyilvánosan is elérhető adatokkal dolgozik, így ellenőrizhető a hitelessége.

A tanulmány szerzője is ismeretlen, szerinte a Willy és Marcus nevű botok 2013-ban nagyon sok fiókot hoztak létre az MtGoxon, és nagy mennyiségű bitcoint vásároltak ezek nevében. A háttérben azonban nem történt valódi pénzmozgás.

A két bot együttesen nagyjából 650 ezer bitcoint vehetett. Ez az összeg gyanúsan hasonló ahhoz, amennyi akkoriban eltűnt az MtGox számláiról. Egy év elején kiszivárgott dokumentum szerint a MtGox számláiról évek óta szivárgott el a pénz, ami eleinte még nem jelentett nagy gondot, de ahogy a jelenség egyre erősebb lett, és az árfolyam is a sokszorosára nőtt, hirtelen dollármilliókról lett szó.

A mostani tanulmány szerzője szerint maga a MtGox áll a háttérben, mert a Willyt nem érintette semmilyen hálózati probléma. Ami azt jelentheti, hogy a MtGox saját szerverein futott a bot.

Rovatok