Index Vakbarát Hírportál

A földbe állt a Sony

2014. szeptember 18., csütörtök 10:30

Kazuo Hirai, a Sony vezérigazgatója tegnap jelentette be, hogy a cég mobilos részlege a korábban jósolt 40 milliárd jenes nyereség helyett 230 milliárd jen veszteséggel zárhat a jövő márciusban végződő pénzügyi évben. A bejelentés hatására a Sony részvényárfolyama 12 százalékkal csökkent a japán tőzsdén.

A Sony közölte, hogy a mobilos üzletág dolgozóinak 15 százalékát leépítik – ez körülbelül ezer munkatársat jelent. A vezetők sem kapnak osztalékot, pedig ilyenre a cég 1958-as tőzsdére lépése óta nem volt példa.

Hirai szerint a mostani helyzet oka részben az, hogy más cégek szintén új, innovatív termékekkel rukkolnak elő, és ez drámai változásokat hoz a termékek és szolgáltatások piacán – a Sony erre láthatóan nem volt felkészülve. Azt Hirai is elismerte, hogy nehezen tartják a frontot az árháborúban, mivel az olcsó kínai készülékek a Sony termékeit is kiszorítják a piacról.

A Sony számára fájdalmas időszak lehetett az elmúlt néhány év. Kénytelenek voltak felszámolni a veszteséges PC üzletágat, és még a manhattani főhadiszállásukat is eladták egymilliárd dollárért. Ugyancsak eladó a patinás tokiói irodaházuk, pedig az már hat évtizede volt a cég központja.

Rovatok