Egyórás harcban vertük vissza a támadó csapatokat, illetve minden mutató szerint az első helyen végeztek a magyar katonák, és nem, ezek nem az első világháború százéves évfordulója miatt érdekessé vált, 1914-es sajtóhírek, hanem aktuális dolgok. Azt is hallani, hogy annyi év tologatás és hitegetés után valóban nekiáll a kormány a Magyar Honvédség technikai fejlesztésének, de vajon mit szólnak ehhez a katonák, és mennyi értelme van az egésznek?
Orbán Viktor miniszterelnök szerint „a jelenlegi helyzetben elsőbbséget élveznek a biztonsági kiadások”. A jelenlegi helyzetet sokféleképpen lehetne érteni, de a miniszterelnök az ukrajnai helyzet miatt gondolja így, vagyis amiatt, hogy talán a délszláv háború óta most először nem lehet azt mondani, hogy felesleges dolog a hadsereg, hiszen az egyik szomszédunk jelentős területeket vesztett, és véres konfliktusba bonyolódott.
Hogy pontosan az oroszokkal vagy oroszbarát fegyveresekkel, az talán a mi szempontunkból mindegy is.
A lényeg, hogy az elmúlt hetekben többször is előkerült a honvédség fejlesztésének témája, és mivel maga a miniszterelnök beszélt ennek szükségességéről, ideje számba venni, hogy pontosan hogy is áll a honvédség.
A katonák fegyverzetét modernizálták, a ruházat és más felszerelések megfelelnek a kihívásoknak, a fejlesztéseket pedig az afganisztáni tapasztalatokat feldolgozva végzik majd el.
Mondjuk ha arra kérdezünk rá, hogy áll a magyar harckocsik, harci helikopterek vagy a tüzérség helyzete, már közel sem ilyen lelkes válaszoló a minisztérium. Persze kötve van a kezük, pontos adatokat nemzetbiztonsági okokra hivatkozva nem adhatnak ki.
Forrásaink szerint mondjuk nem lenne nehéz összeszámolni, mi a helyzet. Köztudott, hogy jelenleg pontosan nulla darab harci helyzetben használható helikopterünk van. Bár az érdeklődők már megjelentek, egyelőre azt a tendert sem írták ki, amit majd véletlenül megnyerhet az olasz AgustaWestland.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) nem árulta el, hány harckocsija van a honvédségnek, de a legoptimistább tippek szerint Tatán nagyjából ötven darab, amúgy tökéletesen elavult T-72-es van. Forrásaink szerint ebből valószínűleg 20-25 teljesen használhatatlan, és csak azért van még raktáron, hogy donorként használják a többihez, vagyis bár működésképtelenek, alkatrésznek még jók. Hivatalosan még ennél is rosszabb a helyzet: a parancsnoki harckocsival együtt összesen 15 darab T-72-esünk van.
A tüzérségről még ennyire pontos információt sem sikerült szereznünk, de ez talán mindennél jellemzőbb: évtizedek óta a honvédségben szolgáló forrásaink csak abban voltak biztosak, hogy Tatán van egy tüzérosztály, a 2012-es állapotok szerint itt összesen 12 darab löveg várja a bevetést.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy egyes információk szerint a honvédségi járműveknek (a fűnyíróktól a teherautókon át a harckocsikig) nagyjából egyharmada van bevethető műszaki állapotban, könnyen kiszámolható, hogy is állunk valójában.
De ami a legfontosabb: forrásaink szerint továbbra sem feltétlenül az a legnagyobb baj, hogy technikailag 20-30 éves elmaradásban van a honvédség, inkább az, hogy olyan szerkezeti átalakításra lenne szükség, amit senki sem mer felvállalni. A fejlesztés és a GDP-arányos költségvetési ráfordítás növelése valószínűleg azért került elő ismét, mert az afgán szerepvállalás megszűnésével nincs már semmi, amire mutogatva mondhatnánk, hogy jó, nem költünk annyit, mint kellene, de cserébe erőnkön felül vállalunk missziós küldetéseket.
„Lehet, hogy a minisztérium úgy látja, hogy megfelelő a ruházati ellátás, de azért nagyon érdekelne, hogy akkor miért van minden katonának több százezer forintja semmire sem elkölthető ruhacsekkben” – kommentálta több forrásunk is a HM hivatalos válaszát. Egyikük a leszerelés előtti utolsó
Mások szerint az igaz ugyan, hogy az afganisztáni missziókba kiküldött katonáink minden, a feladat elvégzéséhez szükséges felszereléssel rendelkeztek, de az már kérdés, hogy ezek milyen állapotban voltak: „Érdemes volt megnézni, hogy pontosan hányféle árnyalatú volt a gyakorló, a kabát. Ezeket az ember megkapta, és mikor hazajött, le kellett adja, hogy a következő kontingensnek újra kiosszák.” Forrásunk szerint lehet, hogy a külföldi szövetségesek elismerték a magyar katonák teljesítményét, de „mikor úgy néznek rád, hogy úristen, téged meghalni küldtek ide ebben a göncben, azért az nem olyan jó érzés”.
Apróságnak tűnik, de jellemző az is, hogy a HM szerint a misszióban szolgáló magyarok csak „egyéni igényeik kielégítésére” vásároltak külföldi hadseregekben rendszeresített felszerelést, például modern pisztolytáskát, bakancsot vagy málhamellényt. „Lehet, hogy egyéni igény a málhamellény, de az itthon rendszeresített típusok többsége nem sokat ér, szóval nem csoda, hogy mindenki vesz magának külföldit”, mondja a nekünk nyilatkozó, a misszióba kiküldött katonák képzésére rálátó tisztek egyike.
A bakancs is olyan, hogy már nem szólnak rá senkire, ha nem a magyart hordja, a lényeg, hogy fekete legyen.
A HM szerint az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően nincs probléma a katonák alapvető fegyvereivel. A minisztériumi válasz szerint van modernizált AK-63-asunk, amire akár éjszakai irányzékot is szerelhetnek a katonák, és a régi pisztolyok cseréje is elindult, pontosabban „a GLOCK-17 típusú pisztoly bekerült a Magyar Honvédség készletébe”. Forrásaink szerint ennél pontosabban tényleg nem lehetne fogalmazni. „A modernizált AK-k valójában annyival tudnak többet, hogy raktak rájuk szereléksínt, így mindenféle kütyüt rájuk lehet akasztani” - mondja egyikük, aki szerint azért akinek jutott ilyen, AK-63MF jelű karabély, azért jó volt, ha vigyázott, mert
Amennyire megtudtuk, Glock sem jut mindenkinek. „A kiképzés során csak ritkán látjuk, kint az afgánoknál is csak azokhoz került oda, akik látható helyen voltak, őrséget adtak vagy ilyesmi.” És valóban, elég sokáig kell keresgélni a Honvédelem.hu képei között, hogy modernizált AK-val felszerelt honvédet lásson az ember.
Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy több forrásunk sem lát problémát abban, hogy itthon még mindig az AK-63-as karabély és a magyar gyártmányú FÉG P9RC pisztoly van túlsúlyban. „Ezek hadifegyverek, egyszerű őket használni, könnyű rá kiképezni a bakákat, és biztonságosak. A Glock 17 amúgy persze kiváló pisztoly, de szinte semmilyen biztosító nincs rajta.”
Az alapfelszereléssel tehát vannak bajok, és még a katonák sem feltétlenül ezt hozzák fel, ha arra kérdezünk rá, hogy mi a Magyar Honvédség legnagyobb problémája.
Van azért jó hír is: bár annak idején igen komoly botrány volt a Gripenek beszerzése körül, a svéd harci gépek egyértelműen kiemelnek minket a környékbeli légierők közül. „A szlovákoknál és délen nagyjából az van, mint ami nálunk a Mig-29-esekkel volt. Elméletileg van nekik akár tíznél is több, de már az is jó, ha egy vagy kettő hadra fogható állapotban van.”
A nekünk nyilatkozó szakember szerint az sem hátrány, hogy a gépeket külföldi missziókba is elküldik. „Líbiába végül nem mentünk, pedig az érdekes lett volna, szinte veszélytelen környezetben kellett volna felderítő küldetéseket repülni egy szicíliai bázisról. De a balti államok légtérvédelme is jó kihívás lesz.” Magyarország légiereje 2015 augusztusától vesz majd részt a baltikumi légtérrendészetben, ahol 2004 óta NATO-tagországok váltásban biztosítják Észtország, Lettország és Litvánia légterének biztonságát. „Az a néhány gép, ami ide kijut, folyamatosan repül majd. Jó tapasztalat lesz az, hogy milyen, mikor komoly hadsereg mellett kell repülni: a Litvániából felszálló NATO-gépeket tulajdonképpen az első pillanattól a leszállásig folyamatosan befogva tartja a Fehérorosz légvédelem.”
Már több elemzés és interjú is kiemelte: tulajdonképpen felesleges bármilyen nagy ívű honvédségi technikai fejlesztés, amíg valaki rá nem szánja magát, hogy megszabaduljon attól a hatalmas vízfejtől, amit az elmúlt 25 évben a magyar katonaság növesztett.
A Magyar Honvédség létszámát nagyjából 25 ezer főre teszi mindenki, és ha őszinte embereket kérdezünk, az is kiderül, hogy
„A költségvetésünk majdnem háromnegyedét a bérek viszik el, pedig 2002-ben volt az utolsó fizetésemelésünk” - mondja egyik forrásunk. „2001 után már csak a kiegészítésekkel játszottak, de vicces volt, hogy voltak évek, mikor ugyanabban a beosztásban kaptunk veszélyességi pótlékot, aztán utána már nem, biztos elmúlt a veszély” - mondja egy másik, aki korábban Mig-29-eseket és Gripeneket is szerelt.
Olyan szintű már az emberhiány, hogy az egyes alakulatok már önállóan is próbálnak toborozni. Az adminisztratív megoldás még ennél is jobb: a budapesti minisztériumban és más, íróasztali beosztásban dolgozó emberekkel nem egyszer eljátsszák azt, hogy papíron harcoló alakulathoz vezénylik őket, aztán ugyanazzal a lendülettel azt is parancsba adják nekik, hogy az alakulat tagjaként térjenek vissza a minisztériumba dolgozni. A katonai szlengben őket hívják
De nemcsak ezért van emberhiány, forrásaink több okot is láttak. Egyrészt tény, hogy az elmúlt tíz évben, mióta az utolsó sorkatona is leszerelt, már mindenki elment katonának, aki katona akart lenni, a többségük már el is hagyta azóta a honvédséget. „Ma már tulajdonképpen csak azok jönnek, akiknek nincs más lehetőségük. Többgyermekes anyák jönnek a havi 80-90 ezer forint reményében. Meg olyanok, akiket már háromszor vagy négyszer is elküldtünk korábban.”
Másrészt a honvédség egyszerűen nem tud versenyezni a nagy multikkal. „Az Audi, a Mercedes és a Siemens a legnagyobb szívóerő, még a gépsor mellett állva is többet keres az ember, mint tisztként, pláne akkor, ha valaki a hangsebességnél gyorsabb sugárhajtóművek karbantartásában szerzett katonai tapasztalatot. Százharminc nettót kaptunk, és közben milliárdos repülőgépekért feleltünk.” Akit nem tart vissza semmi, vagy ki tudja fizetni egy összegben az amúgy jónak mondott, tulajdonképpen kamatmentes honvédségi hitelt, az menekül.
„Itt most nem arról van szó, hogy néhányan leléptek, hanem arról, hogy tizenöt-húsz évnyi szolgálattal és tapasztalattal rendelkező emberek menekülnek, hullámokban.”
„Az ajkai iszapömlés után majdnem egy évig vészhelyzet volt kihirdetve, ami tulajdonképpen megtiltja az állomány tagjainak, hogy leszereljenek. Annak ellenére, hogy a honvédség szinte egyáltalán nem vett részt a tragédia utáni munkálatokban.”
Forrásaink szerint az a legnagyobb baj, hogy pillanatnyilag még az is kevés lenne, ha hirtelen valóban lenne pénz a technikai fejlesztésre. „Az elmúlt pár évben olyan emberhiány lépett fel, amit nem lehet néhány hónap vagy egy-két év alatt pótolni. Egy 15 éves tapasztalattal rendelkező szakembert pontosan 15 év alatt lehet csak kiképezni.”
Egy másik vélemény szerint ráadásul egyszerűen nincs egy jól meghatározott fejlesztési irány, ami valóban ütőképes védelmi erővé változtatná a honvédséget. „A vízfej megszüntetésével, a honvédség területi újraosztásával, a külföldi missziókban megszerzett tapasztalatokkal, és egy átgondolt technikai újítási program segítségével létre lehetne hozni olyan haderőt, ami képes lenne az itthon elvárható maximumra: ellen tudna állni egy külső támadásnak addig, míg a NATO segítsége megérkezik. Ennél többre igazából nincs is szükség, a magyar katonaság expedíciós hadsereggé vagy vegyvédelmi profivá fejlesztése egyszerű baromság.” A nekünk nyilatkozó szakértő szerint az előbbihez még a legalapvetőbb szállítási kapacitás is hiányzik, az utóbbinak meg azért nincs értelme, mert a szomszédos országok közül egynek sincs vegyi fegyvere. „Ahhoz, hogy az ilyen fejlesztéseket kihasználjuk, nagyon messze kell menni a haza védelmétől.”
Arra a kérdésre, hogy pontosan mennyi időt bírna ki most a honvédség, érdekes válaszokat kaptunk. Abban minden forrásunk egyetértett, hogy az ukrán események, főleg a Krím félsziget sebészi pontosságú leválasztása megmutatta, pontosan milyen is mostanában egy területfoglaló hadmozdulat. „Mire végigfutna a riadó, már hatalmas területeket választanának le egy hasonló akcióval, és ez független attól, hogy mennyire teljesít jól az a néhány ezer jól képzett, a lelkét is kihajtó katona” – nyilatkozta több szakember is. De mi lenne, ha egy szomszédunk támadna ránk?
A válaszokból egyértelműen kiderül, hogy az ukrán vagy az osztrák hadsereg esetében ennek a méricskélésnek nincs sok értelme, a technikai fölény mellett az anyagi lehetőségek és a saját hadiipar is mellettük szól. Déli szomszédjaink felszereltségben nagyjából ugyanott vannak, mint mi, de az egymás ellen viselt háborúk során szerzett tapasztalatok valószínűleg sokat segítenének nekik. „Általában eléggé optimista szituációk vannak a hadgyakorlaton, de két éve volt egy elég őszinte alkalom, ahol a szervezett visszavonulást gyakoroltuk.”
Szlovákiával valószínűleg elhúzódó konfliktus alakulna ki valahol a természetes védvonalak, a Duna és az Északi-középhegység vonalában.
És hogy mi értelme akkor a honvédségnek? Forrásaink szerint nem szabad elfelejteni, hogy a sorkatonaságot nem eltörölték, csak felfüggesztették. Ha valami baj van, tizennyolctól negyvenig behívnak mindenkit. Mindenkinek jobb lenne egy ilyen helyzetben, ha a hivatásosok megkapnák a munkájukhoz kellő minimumot, és nem a civil életből berángatott, két hét alatt gyilkológéppé képzett sorozottakon múlna a haza sorsa.”