Index Vakbarát Hírportál

Ampervadászok törnek be a divatiparba

2015. február 11., szerda 21:02

Két és fél év fejlesztőmunka után szerdán elstartolt a Tago arc nevű hightech karkötő közösségi finanszírozási kampánya, a csapatnak ugyanis szüksége van némi pénzre, hogy megtalálják a legjobb a gyártási technológiát. A karkötőben nagyon egyedi megoldások vannak: elektronikus papír jeleníti meg a mintát, és egyáltalán nincs benne se töltő, se akku.

Egyetlen éjszaka alatt összeállt az ötlet, még most is megvan az a cetli, amire a kapcsolási rajzot lefirkáltam.

– mondta Kovács Zoli alapító, hekker, sorozatvállakozó, aki egyébként dokumentumkezelő rendszerekkel foglalkozik, és az elektronika megszállottja. Gyerekkora óta szerel számítógépeket, manapság erősítőket tekercsel, és amikor még az volt a trendi, a rokonok autóiba szerelt riasztót imitáló ledet az ajtónyitó gombba.

„A közösségi kampányban arra gyűjtünk pénzt, hogy be tudjuk indítani a gyártást. Bár ez csak néhány hónap munkát jelent, a szállítást csak decemberre ígérjük, mert nem akarunk belecsúszni abba a hibába, ami nagyon jellemző az ilyen kampányokra.” -mondta Kovács Zoli. Sokszor nem teljesül a szállítási határidő, volt például egy óra, amit 2013-ban hirdettek meg, és csak nemrég kezdték leszállítani a megrendelőknek.

Amikor belevágtunk a fejlesztésbe, akkor ez a hajlított kijelző még nem is létezett

- mondta Kovács Zoli, hozzátéve, hogy sokszor az ismerősök  véletlen elszólásaiból derült ki, hogy milyen új megoldásokat tudnak alkalmazni a karkötőben.  Ez az egész egy  ampervadászat, ami arról szólt, hogy az egyik oldalon minél több energiát nyerjünk ki, miközben a másik oldalon, a kijelző meghajtásánál a lehető legkevesebb energiát fogyassza a rendszer.

A legjobb technológia megtalálása mellett nagyon fontos volt a csapat összevadászása is.

Bárkivel beszéltem, még ha csak egy liter tejet vettem a boltban, akkor is elmesétem, hogy mit akarok megvalósítani.

A Tago arc köré közösséget is akarnak szervezni, akik a karkötőhöz tartozó szoftveren keresztül eladhatják majd a kijelzőn megjelenő grafikáikat. 

Most nincs más dolgunk, mint drukkolni a magyar csapatnak, hogy külföldön is felfigyeljenek rájuk, összejöjjön a tervezett támogatási összeg, és hogy minél előbb le tudják szállítani a forradalmian új divatkiegészítőjüket.

Rovatok