Index Vakbarát Hírportál

Barátságkarkötő tanít lányokat programozni

2015. július 14., kedd 12:20

Programozható barátságkarkötővel tenné népszerűbbé lányok között a programozást egy közösségi finanszírozású projekt. A Jewelbots (kb. ékszerrobotok) nevű eszköz kampánya múlt héten indult a Kickstarteren, de már néhány óra alatt sikerült a kitűzött 30 ezer dolláros cél többszörösét összekalapoznia.

Maga az eszköz nagyon egyszerű, négy led-fény és egy gomb található rajta, és egy töltéssel három napig bírja. Már használható állapotban fognak érkezni, de a készítők arra számítanak, hogy a lányok szívesen szabják majd személyre az Arduinót futtató karkötő különböző funkcióit a hozzá tartozó mobilappok segítségével.

Az ismerősöket színek szerint lehet például csoportosítani, és különböző eseményekhez más-más jelzést rendelni: piros villogás és rezgés jelezze, ha anya hív, de két világítás, ha egy barátnő ír üzenetet, stb.

Beszéltünk kétszáz, 9 és 14 év közötti lánnyal, hogy mi érdekli őket, és amit általában hallottunk, hogy a barátság óriási dolog számukra, hiszen ekkor kezdik el saját maguk megválogatni, kikkel veszik körbe magukat

– mondta Sarah Chipps, a Jewelbots társalapítója.

A karkötőket a tervek szerint jövő tavasszal kezdik szállítani. Addig is a fejlesztők már dolgoznak a további fejlesztéseken. Mesh hálózatot akarnak létrehozni az eszközökből, hogy a kapcsolat ne függjön a telefonoktól, és további viselhető eszközöket is terveznek.

Hasonló projekt a magyar fejlesztésű Codie is, amellyel a kisgyerekek játékos formában sajátíthatják el a programozás alapjait. A programozható kisautó néhány hónappal ezelőtt szedte össze a fejlesztéshez szükséges támogatást az Indiegogón.

Rovatok