Az, hogy a kilencvenes években még a csőd szélén tántorgó Apple hogyan lett tíz év alatt a világ legmenőbb, aztán újabb tíz év alatt a leggazdagabb cége, közismert sikertörténet. Mertek kilépni a számítógépgyártó szerepkörből, az iPoddal és iTunesszal felforgatták a zenepiacot, aztán az iPhone-nal létrehozták az okostelefonokét, az iPaddel a tabletekét, és közben degeszre keresték magukat. Csakhogy mára kiderült, hogy Pókember után szabadon, a nagy biznisszel nagy felelősség jár, a sok pénzzel meg esetenként sok probléma.
Az Apple készpénzállománya az elmúlt húsz évben valahogy így alakult:
Igen, a függőleges tengely beosztásán milliárd dollárok vannak, és a legfrissebb adat még rá se került a grafikonra: a pár napja közzétett tőzsdei gyorsjelentés szerint (mellékesen ez volt az, ami olyan nagy csalódást okozott a Wall Streeten) a céges kassza tartalma elérte a 203 milliárd dollárt. Ez ép ésszel elég nehezen felfogható összeg, forintban nagyjából
Kicsit több, mint a teljes magyar államadósság kétszerese, és majdnem annyi, mint a teljes magyar gazdaság éves teljesítményének, a GDP-nek a kétszerese. Persze ilyenkor reflexből felvetődik néhány kérdés, már azon felül, hogy hogy a fenébe keresett ennyit az Apple (röviden úgy, hogy rohadt drágán adja az iPhone-t, a népek mégis nagyon sokat vesznek belőle). Minek ennyi pénz egy cégnek? Miért nem költi el? Egyáltalán hogy néz ki ennyi készpénz egy rakáson? Nézzünk csak be egy animgif erejéig Tim Cook dolgozószobájába a cupertinói Apple-főhadiszálláson!
Oké, a „készpénz” kifejezést esetünkben igazából nem így kell elképzelni, de még csak nem is úgy, hogy egy kellemesen hosszú számsor valami bankszámlakivonat alján. Kötvények, megbízhatónak ítélt, stabil részvények, vagyis bármikor, gyorsan felszabadítható befektetések – ilyesmikben áll az Apple 200 milliárdja. Például államadósságokat finanszíroz. Amerikai államkötvényből a Guardian 2014-es értesülése szerint több mint 30 milliárd dollárnyit tart a cég, külföldi államokéból pedig... hát, sokat. Igazából senki nem tudja. És itt kezd a sztori igazán érdekes lenni.
Az Apple készpénzét egy nevadai cég, a Braeburn Capital kezeli. A braeburn egyébként egy almafajta neve, humoránál volt az Apple az alapkezelő 2006-os megalapításakor. A cég Nevadába van bejelentve, a kaszinóiról híres Reno városába, ami igazi céges adóparadicsom Amerikában, a vállalatok itt egyáltalán nem adóznak az állam felé. A trükk az, hogy a Braeburn ugyan úgy működik, mint egy független alapkezelő (sőt, abból alighanem a legnagyobb a világon), holott nem az, hanem az Apple százszázalékos tulajdonában álló divízió.
Így pedig gyakorlatilag semmilyen bejelentési kötelezettsége nincs arról, hogy pontosan mit is csinál a rá bízott pénzzel, és mennyit keres az ügyletein. Bár az Apple befektetési szabályzata elvileg szigorúan meghatározza, hogy csak szuperbiztonságosnak és stabilnak ítélt befektetésekbe lehet tenni a pénzt, azért mozgástér akad bőven.
És úgy egyáltalán: 200 milliárd annyira sok pénz, hogy valószínűleg már csak azért is komoly szívességeket lehet kérni, hogy annak a töredékét oda fektesse be az ember, ahová.
Az Apple pedig látványosan megtesz mindent azért, hogy a szabadon felhasználható pénzhalom ne csökkenjen. Annyira, hogy amikor hirtelen pénzre van szükség, mert mondjuk pár milliárdért új főhadiszállást épít, a morgolódó részvényeseknek extra jutalékot fizet, vagy felvásárol egy csomót a saját papírjaiból, nem a saját zsebébe nyúl, hanem inkább hitelt vesz fel. Egyszerűen olcsóbban kap kölcsönt, mint ha a saját pénzét használná. Van ugyanis itt még egy bökkenő:
Az Apple hatalmas készpénztartalékának nagyjából 90 százaléka papíron a tengerentúli leányvállalatainál van. Ez bevett szokás a nagy techcégeknél: a Microsoft a maga 90 milliárd körüli kp-tartalékának 91 százalékát tartja külföldön, a Cisco az 53 milliárdból 94 százalékot, az Oracle 44 milliárdból 90 százalékot, a Google lóg ki csak egy kicsit a sorból, 64 milliárd dollárjuk van készpénzben, ennek 60 százaléka külföldön.
Az eszetlen pénzhalmozásnak mind-mind az amerikai társasági adó iszonyúan magas kulcsa az oka. Ez Amerikában a 18 millió dollárt meghaladó forgalmú cégek számára 35 százalék, a világon az egyik legmagasabb (összehasonlításként: Magyarországon 19 százalék). A globális piacra termelő óriáscégek érthető módon nem törik össze magukat, hogy a tengerentúlon megkeresett pénzüket hazavigyék Amerikába, ahol állam bácsi rögtön ráteszi a kezét annak bő egyharmadára, inkább otthagyják a tengerentúli leányvállalataiknál. A nagy techcégek még jobb helyzetben vannak, hiszen - például szabadalmak licencdíjainak címkézve – abba az országba tologatják össze a teljes nemzetközi profitjukat, ahol arra a legkisebb adót kell fizetniük: Írország, Bermuda, Hollandia, Luxemburg.
Ezzel pedig szépen csapdát építenek saját maguknak. Ott a rengeteg pénz, amit nagyon drága lenne hazavinni, és ott vannak a részvényesek, akik hozzászoktak az adóoptimalizálás biztosította szép számokhoz a pénzügyi jelentésekben. Ráadásul ugyanezek a részvényesek morgolódnak amiatt, hogy csak áll a cég vagyona, holott lehetne azt használni is, vagy mondjuk odaadni nekik. Ennél is fenyegetőbb, hogy nyilván az államnak sem tetszik, hogy az óriáscégek külföldre bújtatják a pénzüket az adó elől.
Obama elnök néhány hónapja be is lengetett egy kompromisszumos megoldási javaslatot:
Hogy ebből lesz-e valami a közeljövőben, az erősen kérdéses, Obamának még 15 hónapja van hátra az elnökségtől (aminek az utolsó hónapjaiban, ami már a következő elnökválasztásról szól, nem szokás ilyen horderejű dolgokkal foglalkozni), ebbe aligha fér bele egy ekkora falat. Az biztos, hogy ez alaposan felforgatná az amerikai gazdaságot, és persze egy egyszeri, jó százmilliárdos bevételt is hozna. Amíg ez össze nem jön, a cégeknek egy kiskapujuk van kezdeni valamit a rengeteg pénzükkel.
A tengerentúli cégfelvásárlás az a módszer, amivel egyszerre lehet a készpénzállományt csökkenteni, az adót elkerülni, és a részvényeseket boldoggá tenni. Részben ez is az oka annak, hogy a techcégek olyan könnyedén dobálóznak a több milliárd dolláros felvásárlásokkal. Csakhogy az Apple-nek egyszerűen nem passzol a dolog a vállalati kultúrájába, ők maguk szoktak kitalálni és felfuttatni dolgokat, nem megveszik kilóra azt, aki kisebb, de okosabb náluk.
A Beats tavalyi bekebelezéséig a cég legnagyobb ilyen befektetése a Next 400 millió dolláros felvásárlása volt 1997-ből, és azzal meg járt egy darab bónusz Steve Jobs is. A Google vagy a Microsoft velük ellentétben szemrebbenés nélkül tesz le az asztalra akár 5-10 milliárdokat is. Motorola, Nest, Nokia, Skype, Minecraft – csak pár ilyen eset a közelmúltból. Ez az öt biznisz speciel összesen 34 milliárd dollárral könnyítette meg a két cég kasszáját.
Érdemes eljátszani a gondolattal, hogy mi mindent tudna megvenni az Apple, ha nagyon akarná. Igazából rövidebb az a lista, hogy mit nem.
Oké, gondolkozzunk kicsit reálisabban. Az Apple sikerének titka az, hogy újra feltalál már létező dolgokat, amiket áttervez, újracsomagol, és elhiteti róluk az emberekkel, hogy ezek szupertrendi cuccok, és nekik óriási szükségük van rá. Lásd digitális zene, okostelefon, tablet. A céges pénz akkor kerülne jó helyre, ha vagy ezekhez hasonló, berobbanás előtt levő technológiákra tenné rá a kezét az Apple a felvásárlással, vagy a már meglevő bizniszeire tudna új dimenziókat rányitni vele. Van is pár ötletünk.
És ha ez mind nem jön össze, még mindig ott van a jolly joker-megoldás, miszerint egyszerűen vegyék meg Görögországot, és mindenki jól jár.