Komoly fejlődésen ment keresztül a Raspberry Pi legújabb, 3-as sorszámú változata. Tavaly irodai körülmények között teszteltük a kettest, most azt néztük meg, ahhoz képest mit tud adni az új, külsőre szakasztott ugyanolyan változat.
A Raspberry Pi egy miniszámítógép. Mármint tényleg az, egy darab, névjegykártya-méretű nyomtatott áramköri lap az egész, a magasságát a ráforrasztott csatlakozók, egész pontosan az USB-csatolók és a hálózati kábel lyuka adja meg. Eredetileg oktatási és hobbicélokra készült, a fejlesztők célja egy egyszerűen gyártható, sokoldalú, mégis olcsó eszköz létrehozása volt, amely elég erős ahhoz, hogy ne legyen szűk keresztmetszet komoly kutatási projektek automatizálási feladatainál sem, de közben megmaradjon a lehető legkisebbnek és legegyszerűbben üzemeltethetőnek.
A fejlesztés persze nem állt meg, a négy évvel ezelőtti változathoz képest elég komoly fejlődési görbét lehetett rajzolni az idők során. Már a tavaly megjelent rPi 2 is közel ért ahhoz, hogy egyszerű irodai gépként vagy otthoni mozizós központként használjuk, és erre sikerült most rádobni egy újabb lapáttal.
Mármint ez elsőre nem látszik, az alaplapi csatlakozók foglalatának színén kívül elsőre nulla különbséget lehet látni, sőt, ha nem figyelünk, a hardverlista sem mutat sokat. Négymagos processzor, kétmagos grafikus vezérlő, egy gigabájt memória – ezek már tavaly is megvoltak, nem? De. Csak most új típusú, Cortex-A53-as CPU van a lapon, ami alapból 300 megahertzcel gyorsabb órajelen dolgozik, és a grafikus processzor, illetve a memória órajele is másfél-kétszeresére nő a tavalyinak.
Ha nekiállunk tesztelni, kiderül, hogy 50-60 százalékos gyorsulást mutat szinte minden, erre a platformra elérhető teszt. A Geekbench tavaly 1200 és 1400 közötti értéket mutatott, most 2000 felett picivel áll meg a számláló. Az Octane is megszaladt tavalyhoz képest, az átlag mindenhol a már említett hatvan százalék körüli emelkedésnél mozog.
A gépet persze nincs értelme összehasonlítani még a régebbi asztali vagy munkagépekkel sem, a 2011-es Macbook Airem tízszer nagyobb számokat dobált ki az Octane végén (és nagyjából ugyanennyivel hamarabb is végzett), de abban egy 1,7 GHz-es core i5-ös Intel processzor dolgozik, és nagyjából huszonötször annyiba került, mint a tesztalany.
Az új Raspberry Pi 3 egy újabb, elég erőteljes lépést tett afelé, hogy kisebb irodák, vagy sokat mozgó, de alapvetően irodai körülmények között dolgozó emberek számára alternatíva legyen. A gép alig fél perc alatt elindul, pillanatok alatt indítja a (Raspbian nevű, grafikus operációs rendszeren alapból telepített, ingyenes) szövegszerkesztőt vagy a táblázatkezelőt, és közben az egész elfér a zsebünkben is.
A gyorsulás tavalyhoz képest is komoly, bár böngészés közben az ember bele-belefut kisebb, pár másodpercig tartó, látszólag teljesen váratlanul keletkező és megszűnő fagyásokba – én szeretem azt gondolni, hogy ez inkább a weboldalak, mint a gép vagy az operációs rendszer hibája. De hogy végre azt is leírjam, mi az, amiben igazán komolyat lépett előre a kis gép tavalyhoz képest:
Ez elég komoly javulás, mert így nem kell további ezresekért megvásárolni ezeket, és az USB-csatlakozók közül sem foglalnak le plusz helyet. A dolog hátránya, hogy ez így együtt, mármint az erősebb hardver, a wifi és a bluetooth erősebb áramforrást igényel, méghozzá olyat, amit már nem találunk meg otthon.
A korábbi változatok még elketyegtek telefontöltővel (az első Raspberryk) vagy tablettöltővel (a Raspberry Pi 2-nek egy 2 amperes töltő legtöbbször elég volt), a hármashoz mindenképpen 2,5, de inkább 3 amperes adapter kell, különben megmoccanni sem nagyon akar majd, és ilyesmit már nem nagyon csomagolnak a tabletek mellé.
Ha viszont így nézzük, nagyjából 20-25 ezer forintot visz el (az olyan, tényleg minden háztartásban megtalálható tartozékokat, mint HDMI-bemenetes monitor, billentyűzet és egér nem számítva), ha új Raspberryt vennénk, de még így is bőven megéri a dolog, ha tudunk valami elfogadható indokot találni arra, hogy miért is akarunk ilyet.
Korábban az irodai felhasználást említettem (azért több tucat megabájtos, függvényekkel telepakolt excelfájlok kezelésére nem biztos, hogy ezt ajánlanám), a másik, átlagfelhasználónak járható út a mozis gép. A tesztelés alapján nem sok különbség látszott a kettes és hármas gép teljesítménye között, a feltelepített OpenELEC ránézésre pontosan ugyanolyan gyors volt az új, mint a régi gépen – netes fórumos hozzászólások szerint várni kell még picit az rPi 3-asra optimalizált változatra, az majd gyorsabb lesz.
Játékok terén is van előrelépés. Persze még mindig nem kell óriási teljesítményű, csodálatos 4d-környezetet várni. Például az előretelepített Minecraft a tavalyi „hát, oké”-hoz képest nagyot javult, és már szinte akadásmentesen lehet csákányozni a kockavilágban, és nagyjából ugyanezt a tapasztalatot adta a Nintendo-emulátor is. Ha valaki most azzal jön, hogy úristen, milyen jó, hogy majdnem sikerül emulálni egy huszonéves hardver képességeit, az gondoljon bele abba, mit is jelent az emulátor: általában az eredeti vasnál sokszor erősebb környezetben futásra kényszeríteni valamit, amit korábban nagyon nem oda találtak ki (ráadásul nagy cégek programozócsapatai, nem pár hobbiprogramozó norvég halász).
Kell egy kis belátás ahhoz is, hogy lássuk, miért csak ennyit és ebbe az irányba fejlődött a Raspberry Pi 3. Természetesen nem lehetetlen ugyanekkora NYÁK-lapra brutális hardvert tenni, a tavaly bemutatott Macbook például nagyjából ekkora, a gépbelső maradék helyét az akkumulátorok töltik ki. Csakhogy az rPi annak ellenére is oktatási segédeszköz és hobbiszámítógép maradt, hogy jó tízszer gyorsabb már, mint az első változat. A fejlesztőknek nem az a célja, hogy a lehető leggyorsabb gépet rakják össze, hanem hogy úgy fejlesszék a hardvert, hogy a korábban kiadott kiegészítők is működjenek, sőt, az azokra írt programok is fussanak.
A kompatibilitás tehát a fő cél a gyorsítás mellett, mert a korábbi példányokból nyolcmillió darab ment el, hogy az azokhoz vásárolt kiegészítőkről, érzékelőkről, motorokról, miegymásról ne is beszéljünk. Márpedig az, hogy a fejlesztő nem enged a pénz csábításának (mármint, ne akarjunk átvágni senkit, jobban, mint kellene), és odafigyel a visszafele kompatibilitás nevű, ma már sokszor elfelejtett, de nagyon is fontos dologra, nagy ritkaság, és a célközönségnek többet ér, mint pár extra tized megahertz a processzorban.
A tesztben szereplő Raspberry Pi 3-at az rpibolt.hu-tól kaptuk.
Ne maradjon le semmiről!