A Szilícium-völgy és a Wall Street nagymenő befektetői úgy öntik a pénzt egy újfajta virtuális valósággal foglalkozó rejtélyes startupba, mintha nem lenne holnap. A Magic Leap még semmi kézzel foghatót nem mutatott, de már 5 milliárd dollárt ér. Viszont ha tényleg megvalósítják, amit ígérnek, az durvább lesz, mint a Mátrix.
A szilícium-völgyi tündérmese aktuális fejezete, a techcéges startupvilág tavalyi óriási felfutása után most éppen lejtőn van: idén írd és mondd, nulla darab tőzsdei bevezetést sikerült összehozni, miközben a befektetések 30 százalékkal csökkentek. Mindenki behúzza a nyakát, kivár és reménykedik, hogy nem csuklik össze. Ebben a baljós környezetben van egy rejtélyes floridai startup, aminek nincs kész terméke, se publikus demója, csak ígéretei, meg pár videója – vagyis nem mutat semmivel sem többet, mint a VR/AR témában dolgozó kb. 200 másik cég. Ehhez képest a Magic Leapbe 4 hónap alatt 1,4 milliárd dollárt pumpáltak nagypályás befektetők, a nagy büdös semmire. És itt nem hazárdjátékosokról beszélünk, hanem a techvilág, Hollywood és a bankvilág legnagyobbjairól: Google, Alibaba, Legendary Entertainment, Warner Bros, Morgan Stanley, JP Morgan. És a háttérben még az amerikai védelmi minisztérium, meg a NASA is fel-felbukkan.
A Magic Leap vezetői meg mintha direkt élveznék a nagy értetlenséget a cég körül, és olyan homályos dolgokkal nyilatkozzák körbe a sajtót, mint
Leklónozzuk az agy grafikus processzorának a szignálját, és létrehozunk belőle egy digitális verziót, hogy az agy-GPU-val tudjunk beszélgetni.
Vagy:
A Magic Leap a toll és a papír, az írógép, a vászon és az ecset ahhoz az erőhöz, ami az ember agyában ott van, amióta csak létezik ember
Néha meg egyszerűen bevallják, hogy maguk a technológiát fejlesztő mérnökök sem tudják igazából elmagyarázni a kívülállóknak, mi is ez az egész. A Verge nemrég frappáns listában gyűjtötte össze a rejtélyes céggel kapcsolatos legégetőbb kérdéseket:
Hát akkor próbáljunk meg választ találni az öt kérdésre.
A Magic Leapet 2010-ben alapította egy Rony Abovitz nevű amerikai fickó, mellékesként az akkor már jól futó, orvosi robotokat fejlesztő cége, a MAKO Surgical mellé. Miután utóbbit 2013 karácsonyán eladta 1,6 milliárd dollárért, a figyelmét teljes egészében az addigi hobbivállalkozásnak tudta szentelni, ahová egészen elképesztő csapatot toborzott össze. Csak pár példa, kik dolgoznak a rejtélyes szupercégnél:
Most már itt az ideje megnézni a videót is, ami elindította az egész Magic Leap-őrületet (és itt van még két újabb klip, ezek már nem azt mutatják, hogy mit szeretne a cég összehozni, hanem elvileg egy működő prototípussal felvett anyagok):
Hát ez így első látásra elég durván scifi, másodikra nagyjából annyi áll össze az emberben alapképletként, hogy
Aminél a valóság azért egy kicsit bonyolultabb.
A 2016 legmenőbb tech trendjének kikiáltott virtuális valóság nagyjából arról szól, hogy az ember felvesz egy sisakot, abban van mindkét szeme előtt egy-egy kis kijelző, amiknek a képéből egy 3D világ áll össze - ebben pedig a fejünket forgatva arra nézünk, amerre akarunk, a jobb cuccoknál meg a saját lábainkat használva oda megyünk, ahová jólesik. Ennél eggyel fejlettebb megoldás az AR, úgy is mint Augmented Reality, beágyazott valóság. Egy kicsit ilyen volt a Google Glass, és nagyon ilyen a Microsoft-féle Hololens: itt az AR szemüveg lencséjére vetít dolgokat a rendszer, amiket mi a valós világ részeként látunk. Így jelenik meg az asztalon hologramként a Minecraft világa, vagy a semmi közepén lebegve a beérkező emailjeink.
A Magic Leap pedig még ehhez képest is egy plusz lépést (sőt, ahogy a neve mutatja, ugrást, abból is mágikusat) jelent, azzal, hogy nem a szemüvegre, hanem egyenesen a retinánkra vetíti azokat a képeket, amiket bele akar rajzolni a valódi világba. Nem egy képernyőn áll össze a kép, hanem a szemünkben, mint rendesen.
A dolgokat, amik ott vannak, azért látjuk, mert az irányukból fény érkezik a retinánkra. A Magic Leap a szemünkbe érkező fénybe komponál bele egy jelet, ami pont olyan, mintha egy valódi objektumról verődne a fény a szemünk felé – és ezt nevezi Mixed Realitynek, vagyis kevert valóságnak. Persze ahhoz, hogy a trükk tényleg átverje az agyunkat, még meg kell oldani pár apróságot, kellenek például a szemüvegben befelé néző kamerák, amik a szemmozgást követik; és kellenek kifelé néző szenzorok, amik feltérképezik a körülöttünk levő valódi világot, hogy ahhoz hozzá tudja aztán mixelni a rendszer a virtuális részeket. És – valószínűleg – kell brutális számítási kapacitás, meg egy csomó egészen újszerű szoftveres megoldás hogy az egész összeálljon, interaktív legyen, ne lógjanak egymásba a valódi és vetített objektumok, és a végén tényleg úgy nézzen ki, hogy az igazi fal szakad ki, és mászik át a lyukon a virtuális robot, ahogy a videóban láttuk pár bekezdéssel feljebb.
A Gizmodo által összegereblyézett szabadalmi leírások szerint a Magic Leap ezt egy meglepően kis dobozkába rejtett célszámítógéppel oldaná meg, amiből egy optikai kábel viszi a jelet a pehelysúlyú szemüvegbe, kontrollernek meg egy speciális kesztyű szolgál. Ami különösen annak fényében érdekes, hogy az ennél két lépéssel fejletlenebb VR-megoldásoknál egy bivalyerős pécé, de legalább egy Playstation 4 kell a kép előállításához. Akárhogy is, ha ez tényleg összejön, az bizonyos szempontból durvább lesz, mint a Mátrix: ott legalább tudta az ember, hogy amit lát és érez, az nem valós (vagy éppen szentül hitte, hogy igazi), a Magic Leap mixed reality-világában viszont összemosódik a valódi és a virtuális világ, egyszerre látunk igazi, és nem létező dolgokat, és előbb-utóbb csak úgy fogjuk tudni megkülönböztetni őket, ha megpróbálunk fizikailag hozzájuk érni.
A robotháborús koncepcióvideó és a valós prototípus képességeit demózó klipek között egyelőre elég nagy a szakadék, de fura módon utóbbiak tűnnek izgalmasabbnak, mert sokkal inkább valós életbeli szituációkban mutatják, mire lehet majd használni a Magic Leapet. Az első kör az, amit a Microsoft is pedzeget a Hololensszel: ha már az életünket kijelzők között töltjük, a kevert valóságban annyi, és akkora kijelzőt varázsolhatunk a semmiből, amennyi csak jólesik. A levegőben lebegő email-ablakok, csetüzenetek, Skype-képernyők, vagy akár 3d-ben megjelenített dolgok. Máris milyen ósdinak tűnik, ahogy a Különvéleményban Tom Cruise hadonászik azon a nagy képernyőn az ablakok között. A kevert valóság megszünteti az igényt a valódi kijelzőkre, legyen az okostelefoné, tableté, vagy tévéé – hát ki a fenének kell igazi tévé, ha a Magic Leap akkorát rajzol neki, amekkora éppen elfér a szoba falára?
Ha még egy kicsit elengedjük a fantáziánkat, jöhetnek a mixed reality-filmek, felsejlik az oktatásban, vagy az egészségügyben kiaknázható óriási potenciál. Vagy képzeljünk el egy virtuális idegenvezetőt, aki mellettünk sétál mondjuk New York utcáin, és csettintésre megmutatja, hogyan nézett ki a város száz éve. Egy koncertet, ahol a zenekar a saját nappalinkban játszik. És biztosak lehetünk abban, hogy akik azt a bizonyos 1,4 milliárd dollárt összedobták a Magic Leap ígéreteire, alaposan átgondolták, mire lehet majd még használni a technológiát. A fő támogató és befektető személye például azt sejteti, hogy valami Android-szerű rendszer fog futni a cuccon, saját alkalmazásbolttal, és szabad bejárással a Google–Gmail–YouTube-birodalomba (természetesen AdSense-hirdetésekkel).
A Magic Leap mindenesetre most őrült tempóban terjeszkedik – mondjuk annyi pénzből, amennyivel betemették őket, ez a minimum. Megszámoltam, a weboldalukon az állásajánlatok aloldalon jelenleg 188 nyitott pozíció szerepel. A floridai központ mellett az elmúlt pár hónapban nyitottak irodát Új-Zélandon, Texasban, kettőt Kaliforniában, és még egyet Floridában. A pletykák szerint a 2017-es CES kiállításon mutatják meg a szélesebb közösségnek, hogy mit tud a csodakütyüjük, addig bírjuk ki valahogy a megszokott, unalmas, és valódi valóságban.