Természetesen átfestjük, szép, katonás színeket kap majd.
Ezt Rolkó Zoltán ezredes, a szolnoki helikopterbázis parancsnoka ígérte, szóval mindenki megnyugodhat, a két sárga helikopter, ami hivatalosan mostantól, nem hivatalosan két hete tartozik a magyar légierő kötelékébe, nem sokáig marad sárga, de mivel úgyis kiképzőgépek, tök mindegy, milyen színűek, akár sárgák is maradhatnának.
Tegnap elég nagy felhajtással adták át a két gépet, a rendezvényt ráadásul összekötötték annak megünneplésével, hogy az amerikai hadsereg keretmegállapodást írt alá a magyar különleges alakulatokkal való együttműködésről, ráadásul új fegyvereket is hoztak nekünk. Ez a három dolog látszólag kis jelentőségű történés, mégis érdemes megjegyezni őket, mert ezekből látszik, hogy a honvédség nem halott, sőt, fejlődik.
Persze érdemes jól viszonyítani. Ha azt nézzük, milyen őrült pénzeket felemésztő fejlesztésekre lenne szükség ahhoz, hogy az évek óta halasztgatott projektek, például a helikopterek cseréje megtörténjen, a szerdai rendezvény tényleg apróságnak tűnik. Viszont ha tudjuk, mekkora esély van arra, hogy belátható időn belül új (használt, akármilyen) helikoptereket, fegyvereket és felszerelést kapjon a honvédség bármely ága, akkor képben is vagyunk, és nyugodtan ki tudjuk mondani: az elmúlt évek legfontosabb eseménye volt a két Mókuska, a pár új puska, sisak és ásó, meg a két aláírás.
Az esemény súlyát az is jelzi, hogy Simicskó István honvédelmi miniszter saját maga jelent meg, és nem osztotta le a feladatot Vargha Tamás parlamenti államtitkárnak a melót. A miniszter jött, beszédet mondott, megköszönt, megtekintett és pózolt, és természetesen a hazánkra nehezedő migrációs nyomásról is ejtett szót.
Ez utóbbi két dolog miatt fontos, függetlenül attól, hogy valójában mekkora is ez a nyomás. Az egyik, hogy ez kiváló lehetőség és ürügy a régóta húzódó honvédségi fejlesztések támogatására. A másik, és így jutunk vissza a sárga helikopterekhez, hogy a pletykák szerint azért sárga még mindig a két helikopter (annak ellenére, hogy az átadást egyhetes csúszással tartották meg), mert aki át tudná festeni, az mind a határkerítés megerősítésén dolgozik. De hát ezek a pletykák már csak így terjednek.
A lényeg, hogy a két Airbus AS350B Ecureuil helikopter amúgy jó dolog, ha másért nem, hát azért, mert két, amúgy biztos pusztulásra ítélt, drága eszköz menekült meg azzal, hogy a légimentők át tudták passzolni őket a honvédségnek. Az egész ugyanis akkor kezdődött, mikor született egy EU-s ajánlás, amely nem ajánlotta a rendőrségnek és a légimentőknek, hogy egyhajtóműves repülő eszközökkel dolgozzanak lakott terület felett. Az egyhajtóműves AS 350B-k eredeti gazdája, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. ennek megfelelően kivonta a forgalomból a két gépet, de sokat nem tudott kezdeni velük, hiszen más társadalmi szervezetnek sem tudták átadni, hogy használják.
Szerencsére az ilyen ajánlások a katonaságra nem vonatkoznak, így a két Ecureuil, vagyis Mókus nevű gép pár év kötélhúzás után honvédségi lajstrommal újra akcióba lendülhet. A szanálástól megmentett gépek ráadásul (leszámítva a Tarlós Istvánnak is tetsző festést) azért is jók, mert szinte nulla pénzből, ráadásul korlátlanul repülhetők. Oké, harci helikopternek nem feltétlenül felelnek meg, de a honvédség nem is arra akarja használni őket. Kiképzési, a korábban szerzett tudás megőrzését szolgáló feladatokat lehet velük repülni, pontosan olyan jól, mintha a pénzfaló szovjet technika maradékát jelentő Mi-8-asokkal gyakorolnának a pilóták. Szóval már csak azért is helye volt az átadáson a miniszternek, mert nagyon régen volt olyan honvédségi beszerzés, ahol tényleg ennyire összeállt minden.
A bázisparancsnok szerint
500 dolláros óránkénti költség mellett csak az előre meghatározott részegység-karbantartásokkal kell foglalkozni, de ezek sem okoznak egy-másfél napnál hosszabb leállást, ráadásul ezekre az időszakos szervizekre is megvan már a keret és a megállapodás is. „Az egyes részegységeknek van üzemidőkorlátja, a helikoptereknek maguknak nincs” - szögezte le az ezredes. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Mókuskákat nagyon sokáig megtartják majd, függetlenül attól, milyen technika jön majd a harci- és szállítóhelikopter-tendereken.
Rolkó egy kérdésre reagálva elmondta, hogy egyáltalán nem zavarja, hogy a honvédség csak két helikoptert kapott, a rendőrség pedig egyből öt MD 600-as farokrotor nélküli (NOTAR) gépet. Szerinte nem is baj, hogy azokat a gépeket a honvédség nem használhatja, már csak azért sem, mert azokat nem arra találták ki, hogy „ütni-vágni” lehessen őket. Persze ez nem azt jelenti, hogy a honvédség nem vigyáz az eszközökre, a felhasználás módja más eleve. „A katonai helikoptereket arra találták ki, hogy minél gyorsabban ott legyenek, ahová küldik őket, és ez komoly kihívások elé állítja a technikát. A rendőrségi gépeket nem véletlenül nem használják katonai céllal sehol a világon.”
A másik programpont sem kevésbé érdekes: a magyar különleges alakulatokat összefogó ezred parancsnoka, Sándor Tamás ezredes keretmegállapodást írt elő az amerikai hadsereg Európai Különleges Műveleti Parancsnokságának parancsnokával, Mark C. Schwartz vezérőrnaggyal.
Sándor kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a most aláírt egyezmény igazából egy régóta tartó folyamat meghosszabbítása, amely egyszerre egy olyan keretmegállapodás is, ami nagyban egyszerűsíti azt, hogy a magyar katonák a jövőben is részt tudjanak venni az amerikai hadsereg különleges műveleti képzéseiben és programjaiban. Az ezredes kiemelte, hogy
Ez egyben azt is jelenti, hogy a honvédség különleges műveleti ezredének fejlesztése a jó irányban halad, tíz év alatt sikerült eljutni oda, hogy partnerként kezelnek minket, a gyakorlatainkra német, francia és brit megfigyelők jönnek, a képzéseinkre pedig a szomszéd országokból van jelentkező.
A megállapodás ugyanakkor nem csak nekünk jó, az amerikai hadsereg is profitál abból, hogy a magyar különleges műveleti katonákat amerikai módszerrel képzik ki, akcióban amerikai eszközöket használnak és hogy a képességek nyilvántartása amerikai szokás szerint történik, egy esetleges konfliktus esetén személyre lebontva tudják, ki mire képes a magyar különlegesek közül. Sándor ezredes ezt úgy fogalmazta meg, hogy az amerikaiak az iraki és az afganisztáni háborúból sokat tanulva végre rájöttek, hogy szövetséges erők nélkül még ők sem képesek mindenre, ennél valamivel kritikusabb hangok szerint arról van szó, hogy a magyar különleges alakulatok hagyományait, képzési módszereit és tudományos eredményeit hosszabb távon egyszerűbb volt lecserélni a könnyebben elérhető és komolyabb háttérrel rendelkező amerikai változatra.
Nehéz lenne persze a honvédség mai állapotában elvárni, hogy helyben, önerőből biztosítsa mindazt a tudást és felszerelést, amit készen, csomagban is megkaphat az USA-tól, ráadásul pillanatnyilag nem is nagyon választhatnánk mást, ha a honvédség fejlesztési irányait nézzük. A nemzeti szuverenitást nem erősíti, hogy a keleti blokktól egészen nyugatig pattantunk, ugyanakkor a nemlétezésből feltámasztani kívánt hadiipar, a szinte az alapokig visszabontott honvédség és az aktuális politikai igényeknek való kénytelen megfelelés mellett jó, hogy legalább ez a forrás megmaradt, és a Különleges Rendeltetésű Ezred ebből gazdálkodva képes NATO-viszonylatban is az élmezőnyben tartani a katonák képzését.