A második világháború során az amerikaiaknak volt egy fura ötletük: úgy akarták ellátni fegyverrel a német és japán uralom alatt álló területeken harcoló ellenállókat, hogy egylövetű, lemezből hajtogatott pisztolyokat dobtak le nekik.

Az FP-45 Liberator legendásan egyszerűen és olcsón gyártható fegyver volt, 23 alkatrészből állt, a csöve egyszerű, huzagolástól mentes cső volt, a dobozban, melyben szétosztották, a pisztoly mellett 10 darab .45-ös kaliberű töltény, egy képregényszerű használati utasítás, és egy rövid farúd volt – ez utóbbival lehetett kipilinckázni a lövés után az üres hüvelyt a fegyverből.

Hogy valaha volt-e olyan, hogy a fegyvert az eredeti céljára, vagyis egy német vagy japán katona megölésére használta egy ellenálló, nem tudni. Az biztos, hogy a mintegy félmillió legyártott fegyverből soha egy darab sem került reguláris egységekhez, és alig pár tízezer darabot osztottak szét az ellenállók között.

Sem az európai, sem a csendes-óceáni hadszíntér hadműveleteit igazgató katonai vezetők nem voltak elragadtatva az ötlettől, hogy pisztolyra csak formája miatt emlékeztető izéket tízezres nagyságrendben osszanak szét a megszállt területeken. A korabeli dokumentumok szerint alig 25 ezer darabot szállítottak Nagy-Britanniába, hogy később a francia ellenállókhoz kerüljenek, egy kevés jutott görög ellenállókhoz 1944-ben. Százezer darab ment Kínába, de hogy pontosan hányat osztottak ki, azt nem tudni.

Az egész most azért érdekes, mert felkerült a Youtube-ra egy videó, ahol két fegyverőrült lőni próbál a Liberatorral. Sajnos nem az eredeti félmillió darab egyikével, hanem egy utángyártott, de továbbra is lemezből hajtogatott változattal. Lényeges különbség, hogy a kipróbált változatnak már huzagolt a csöve, vagyis elméletileg jóval pontosabb, mint a második világháborús eredeti.

A videóból egyértelműen kiderül, hogy a pisztoly leginkább a használójára volt veszélyes: még a gyakorlott fegyverhasználó csuklóját is kicsavarja, megüti a lövés ereje. Ugyanakkor viszont alig pár lépésről sem tudnak vele eltalálni egy nem is olyan kis méretű célt – vagy ahogy fogalmaznak, a legtöbbször a német katona győzött volna a Liberator használójával szemben.

Az, hogy a fegyver nem pontos, ismert tény volt. Az eredetit is közvetlen közelről kellett volna használni, célzott lövésnek 5 méternél közelebbi célpontra volt értelme, 7-8 méteren túl pedig annyira bucskázni kezdett a lövedék, hogy talán egy német tankot vagy helyőrséget lehetett vele eltalálni, nem egy szál katonát.

Az eredeti Liberator amúgy ma már főleg gyűjtők között népszerű. A háború alatt 2,40 dollár per darabos áron gyártott fegyver (ez úgy 35 dollár, vagyis tízezer forint mai áron) jó állapotban lévő változata akár ötezer dollárt is érhet, plusz egy ezrest, ha megvan hozzá az eredeti használati utasítás. Az sem ritka, hogy egy igazán ép és teljes Liberator 10 ezer dollár fölötti összegért kel el egy árverésen.

Érdekesség, hogy az amerikai 3d-nyomtatós fegyvergyártás úttörője is pont az USA háborús találmányának nevét, a Liberatort adta saját, nyomtatott fegyverének. A modern, műanyag változatnak sem lett nagyobb sikere, ráadásul lőni sem lehetett vele jobban, mint a 70 éves eredetivel.