Különleges képekkel nyerte el a 2017-es World Press Photo természetfotós kategóriájának harmadik díját Máté Bence. Az első híradások szerint robotkamerával lőtte a fotókat, de ennél bonyolultabb a helyzet: egy hagyományos fényképezőgépet alakítottak át a munkatársaival úgy, hogy az a különleges igényeknek megfeleljen.
A magyar fotós elsősorban arról híres, hogy minden igényt kielégítő leseket épít, hogy onnan, egy detektívüveg takarásából fotózza le a mit sem sejtő madarakat és más állatokat. Azonban egy ideje egy különleges módszerrel is kísérletezik, melynek lényege, hogy egyetlen exponáláson belül fotózza meg olyan témákat, melyeket általában egyszerre nem nagyon lehet elkapni, csak két-három, eltérő időben készült fotó egymásra másolásával.
Ahhoz, hogy értsük a megoldás különlegességét, lássuk, mi a probléma. Vegyük például a díjnyertes képek közül az elefántosat:
Látszik, hogy a kép előterében egy jól megvilágított elefánt van a fókuszban, viszont a kép háttere a csillagos égbolt. Az előbbihez viszonylag rövid záridő kell, vaku és nem túl távoli fókusz, az utóbbihoz hosszú, akár 20–40 másodperc hosszú expozíció, minél kevesebb fény az előtérben és természetesen végtelenre állított fókusz. Ezek egymásnak teljesen ellentmondó beállítások, ráadásul olyanok, melyeket a gomb lenyomása előtt kell beállítani, és általában a kép elkészítése során nem is változnak, ezért ha egy képen akarjuk mégis mindezt, komoly hekkelés kell.
Máté Bence módszerének lényege, hogy felokosítottak egy (egyébként tök átlagos, 15 milliméteres, f2.8-as) objektívet, hogy a fotó elkészítése közben is változtathassanak a beállításokon. Az elefántos képnél maradva tehát nem azt csinálják, hogy két képet lőnek a két eltérő beállításokkal, hanem egy, hosszú záridős képet, de két részre bontva az exponálás történéseit.
Először közeli fókusszal, a kellő mélységélesség eléréséhez szükségesen szűk, 10-es rekeszbeállítással, és természetesen rádiójelekkel szinkronizált vakurendszerrel a másodperc törtrésze alatt meglövik az elefántot és a kép előterét, majd a saját fejlesztésű motor (és az irányítást intéző, szintén saját fejlesztésű program) kitágítja a rekeszt és kitolja a fókuszt, miközben a gép folyamatosan exponál tovább fél percig, hogy a kép hátterét adó csillagok fénye is eljuthasson az érzékelőhöz. Ez elég nagy pontosságot követel meg az automatikától, a végtelenre állítás ugyanis nem egyszerű, főleg nem olyan tág rekesszel.
Attól még, hogy a fókusz elmozog, a kép előterében lévő állatok továbbra is a képen maradnak. Ha elmozdulnának, akkor a testük megvakuzott képét átvilágítanák a csillagok is, (mint ahogyan az a vízilovas fotónál látható), ami nem a legszerencsésebb Bence szerint. „Az igazán jó képek vagy úgy készülnek, hogy a modellek a teljes expozíciós idő alatt szinte mozdulatlanok, ami rendkívül ritkán fordul elő, vagy szakaszosan megállva sétálnak a képen, és testükkel árnyjátékszerűen takarják ki az eget megalkotva a képek egyedi kompozícióját” - magyarázza a hazai és nemzetközi viszonylatban is többszörösen díjazott fotós.
Máté Bence saját bevallása szerint 35 este alatt több mint 50 ezer képet lőtt Afrikában, és a sikerességi rátát jól mutatja, hogy összesen három felvételen szerepelt oroszlán. „Az egyiken feltehetőleg a fényképezőgép kattanása miatt figyelt fel, ezért teljesen mozdulatlan maradt egészen 15 másodpercen keresztül, amíg a kép készült. A következő felvétel kezdetekor még mindig ugyanebben a pozícióban volt, viszont rögtön utána kisétált a képből így összesen csak ez az egyetlen fotó sikerült.”
Az afrikai fotózás további nehézsége volt, hogy az állatok finoman szólva sem tartották tiszteletben a technikát: az alábbi képen például egy vaku látható, melynek egy elefánt taposta ki a belét. A fotós a veszélynek kitett eszközeit ettől kezdve jó vastagon bekente csilivel , hogy ne akarja bántani azokat semmi.
A magyar fotós most itthon dolgozik, mikor beszéltünk vele, épp az 52. napját töltötte el a színház nevű, saját építésű lesében, melyből elsősorban vízimadarakat figyelhet és örökíthet meg. A kemény tél azonban az ő munkáját is megnehezítette. Mint mondja, alapjában véve szereti a telet, mert a mostoha körülmények között érdekesebb képeket tud készíteni, de ami idén volt, az már szerinte is túlzás.
„Én rendeltem meg a kemény telet, de tévedtem. Rengeteg madár halálra fagyott, hiába volt korlátlan a táplálék a les előtt.” Mint mondja, ő is ugyanazt tapasztalta, amit szinte mindenki az országban, aki figyeli a madarakat: a nagy hideg miatt szinte minden, télen nálunk amúgy megszokott madárfaj délebbre húzódott.