Index Vakbarát Hírportál

Idén sem finomkodtak az év képeivel

2017.02.13. 14:17
A 2016-os év fegyveres és társadalmi konfliktusai mindent letaroltak a világ legrangosabb fotópályázatán. Nehéz képekkel van tele az idei World Press Photo év képei válogatása. Nem volt könnyű dolgunk nekünk sem, amikor megpróbáltunk néhány vidám jelenetet is az összeállításunkba venni, dacára a menekültválságnak, a Közel-keleti konfliktusoknak és válogatott borzalmaknak. Fájdalmas visszatekintés ez az elmúlt évre.

Megnyílt Budapestena World Press Photo kiállítás. Az év képeit a Néprajzi Múzeumban nézhetik meg 2017. szeptember 22 és október 23. között.

A zsűri idei döntésének különleges csavart adott, hogy a győztesek kihirdetése után a zsűri elnöke rögtön el is határolódott a nagydíjas képtől, ami a törökországi orosz nagykövet elleni merénylet ismert képe lett. Harmadik alkalommal nyer gyilkosságot ábrázoló kép a pályázat hatvan éves történelmében, de Stuart Franklin szerint ennek a képnek most nem lett volna szabad nyernie.

Vele beszélgettünk a nyertes képről 2017. tavaszán, a döntését azzal indokolta, hogy szemben például a vietkong katona meggyilkolásáról készült nagydíjas képpel, ez a fotó és az általa generált médiafelhajtás nyíltan buzdíthat hasonló cselekedetekre. Szerinte nem indokolná a nagydíjat a kép hírértéke sem, hiszen a merényletnek az emberáldozattól eltekintve komolyabb, önmagán túl mutató következménye sem lett. Ráadásul egyszerre ábrázolja a gyilkost és az áldozatot – a gyilkosság után – ami felvet egy sor morális-és sajtóetikai problémát: arra a szintre helyezi a fotót, ahol az Iszlám Állam lefejezős videói vannak.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok