Index Vakbarát Hírportál

Jön a dislike gomb a Messengerben, csak nem így hívják

2017. március 26., vasárnap 11:54

A Facebook üzenetküldő szolgáltatása két új funkcióval is bővül a közeljövőben.

Az egyik az lesz, amit március elején már megírtunk: rövidesen a Messengerben megjelenik a nemtetszést kifejező lefelé fordított hüvelykujj, azaz a dislike gomb. Ez azt jelenti, hogy a csetelésben ugyanúgy tudnánk reagálni, mint a Hírfolyamban megjelenő posztokra, de a már megszokott Tetszik, Imádom, Szomorú, Csodálkozó és Mérges emojik mellett megjelenik a lefelé mutató hüvelykujj is.

A gomb hivatalos neve azonban nem dislike, hanem "no", azaz nem-gomb lesz, és a Facebook szerint leginkább eldöntendő kérdésekben lehet szerepe a csoportos beszélgetésekben. 

A másik új funkció szintén a csoportos beszélgetésekre vonatkozik, ahol végre lehetőség lesz egy bizonyos embernek üzenni: elég a @ jelet a neve elé tenni, és akkor mindenképpen értesítést kap róla, hogy megszólítottuk, és nem kell attól tartani, hogy elvész az üzenetünk a nagy zűrzavarban, amibe a csoportos csetek gyakran fulladni szoktak.

Az új funkciókat egyelőre csak Vietnamban teszteli a Facebook, de rövidesen mi is élhetünk velük, írja a HVG.

Rovatok