Index Vakbarát Hírportál

Bikaerős mezőnyben kell helytállnia a magyar csapatnak a Microsoft startupversenyén

2017. július 25., kedd 10:30

A hétfői selejtezők során bejutott a legjobb 32 csapat közé a magyar csapat a Microsoft nemzetközi startupversenyének redmondi döntőjében. A vakok és gyengénlátók számára kifejlesztett olvasókesztyűnek, a GlovEye-nak 54 innovatív prototípus és szoftver között kellett bizonyítani az egész nap tartó prezentációk során, és kedden délelőtt (helyi idő szerint reggel kilencig) az is kiderül, hogy bejutottak-e a tíz negyeddöntős csapat közé – a zsűri nyolc csapatról határoz az éjjel, és másnap még két csapat juthat tovább közönségszavazás alapján.

A 15. alkalommal megrendezett Imagine Cup döntőjében országaik legjobb diákcsapatai versenyeznek, és mint már arról beszámoltunk, Magyarországot három diák képviseli: Fülöp Ádám, Klinkó Krisztián és Zemkó Boglárka. Az általuk kitalált és megvalósított okoseszköz tetszőleges nyomtatott szöveget alakít vakok által is olvashatóvá, kamera, szövegfelismerő app és egy Braille-panel segítségével.

A verseny első napján a csapatok mintha egy nagy ötletbörzén lennének, úgy mutatták be a körbejáró zsűritagoknak és az érdeklődőknek termékeiket, standjaikon kiállítva és működés közben szemléltetve azokat. Az 54 csapat szinte kivétel nélkül figyelemreméltó újításokkal rukkolt elő, végülis nem véletlenül jutottak a versenysorozat amerikai döntőjébe.

Érdekes módon a startupok jó része valamiféle orvosi, gyógyászati területen próbál innovatív terméket piacra dobni, a GlovEye ilyen szempontból erős mezőnyben kell bizonyítson. Mindegyik startupot nem mutatnánk itt be (bár az internet kétségkívül elbírná a kilométer hosszú felsorolást), de egy kis képes ízelítőt mindenképp megér, hogy láthassuk mivel készültek a versenytársak a redmondi döntőre.

(Az Imagine Cupról készülő anyagainkhoz elfogadtuk a Microsoft felajánlását: az amerikai szoftver- és hardvercég állja az utazás, a szállás és az étkezés költségeit. Enélkül e cikk sem készülhetett volna el, ugyanakkor teljes egészében szerkesztőségi tartalomról van szó, aminek készítésére a cég semmilyen befolyással nem volt.)

Rovatok