Index Vakbarát Hírportál

A világ legnagyobb virtuális univerzumát hozták létre kínai kutatók

2017. július 31., hétfő 16:38

Egy kínai kutatócsoport új rekordot felállítva létrehozta minden idők legnagyobb virtuális univerzumát – írja a South China Morning Post nevű angol nyelvű hongkongi lap.

A szimulációhoz az idén júniusban zsinórban harmadszor a világ leggyorsabb szuperszámítógépének bizonyult, szintén kínai Sunway TaihuLight nevű gépet használták a kutatók, amely 10 millió processzormagot mozgósított a szükséges számításokhoz.

A kínai kutatók virtuális univerzuma ötször akkora volt, mint az eddigi rekorder, a Zürichi Egyetem asztrofizikusai által idén júniusban létrehozott szimuláció. Ez utóbbi viszont hosszabb ideig, 80 órán át futott, míg a kínai szimuláció csak egy órán át.

Az ilyen szimulációk arra jók, hogy segítenek a csillagászoknak a kozmikus jelenségek modellezésében és pontosabb megértésében. A kínai virtuális univerzum például az igazinak a születését és korai tágulását modellezte. Kár, hogy az ősrobbanás után néhány tízmillió évvel le kellett állítaniuk, mert a kutatók sorban állnak a szuperszámítógépnél, hogy megvalósíthassák vele a maguk projektjeit.

A projektet vezető Gao Liang szerint a céljuk, hogy a szimulációt az univerzum születésétől 13,8 milliárd évig, vagyis egészen a jelenig futtassák le, de lehetséges, hogy ezzel már megvárják a Sunway TaihuLight utódját, a tervek szerint még tízszer gyorsabb és 2019-re hadrendbe álló következő generációs szuperszámítógépet.

Rovatok