Index Vakbarát Hírportál

A Microsoft kinyírt egy Windows verziót, ami szerintük soha nem is létezett

2018. március 8., csütörtök 10:52

Joe Belfiore, a Microsoft Windowsért felelős alelnöke először Twitteren erősítette meg a pletykát, hogy megszűnik az önálló Windows 10 S, majd egy hosszabb blogposztban is elmagyarázta, mi a helyzet. Röviden az, hogy ezt a rendszerverziót beszántják, de lesz helyette egy "S mód" a Windows 10-en belül. Érdekesség, hogy Belfiore szerint a most kinyírt változat úgy istenigazából nem is nagyon létezett – írja a Business Insider.

A Microsoft 2017 májusában adta ki a Windows 10 operációs rendszer S változatát, amelynek az a lényege, hogy csak a rendszer beépített alkalmazásboltjából elérhető windowsos appokat lehet rá telepíteni, cserébe jobb teljesítményt és hosszabb akkuidőt ígér. Ezzel az oktatásban használt olcsó laptopokra és hasonló igényű csoportokra lőnek – vagyis a Google Chromebookjaitól igyekeznek piaci részesedést elhappolni.

Az eddig elérhető önálló Windows 10 S helyett azonban a következő frissítéstől a hagyományos verziók, vagyis a Windows 10 Home, Professional és Enterprise is kap egy S módot, amelyet kedvére ki-bekapcsolgathatnak a felhasználók. Ez ingyenes is lesz, szemben azzal, ha a Windows 10 S-ről akart valaki teljes verzióra váltani, mert az például az Egyesült Államokban 49 dollárjába került.

Eddig világos a helyzet, de Belfiore azért csavar rajta egyet. Azt állítja ugyanis, hogy a Microsoft sosem tekintett az S-re úgy, mint külön rendszerverzióra, mindig is csak a Windows 10 egy módozatának tekintették. Ennek azonban a 49 dolláros különbözet és a 10 S bevezető kampánya, na meg a neve is némileg ellentmond. Szóval vagy az van, hogy a Microsoft eddig pénzért árult egy egyszerű funkciót, vagy az, hogy utólag próbálják tompítani, hogy rájöttek, tök fölösleges külön kínálni.

Rovatok