Világszerte június 15-én, tehát a mai napon tartják a cyberbullying, azaz a netes zaklatás és megszégyenítés elleni világnapot, a Stop Cyberbullying Dayt. Hazai felmérések szerint a magyar kamaszok 20 százalékát zaklatták már az interneten, 10 százalék pedig maga is vált már zaklatóvá. A bántalmazottak legtöbbször a szüleiknek sem beszélnek a történtekről.

Egy tavalyi rendezvényen Tari Annamária pszichológus arról beszélt, hogy a cyberbullying hosszútávú károkat okozhat a gyerekek személyiségfejlődésében, mert nem tudják kezelni az őket ilyenkor érő agressziómennyiséget. A régi felfogások Tari szerint nem alkalmazhatók egy az egyben a netes zaklatásra, mert az online tér több szempontból más, mint az offline, és előbbi működését a kutatások szerint a mai felnőttek nem annyira értik. A fő különbség, hogy az online térben túlteng a nárcisztikus viselkedés, ami nagy mértékű agressziót eredményez. Az arctalanság miatt ráadásul durvább is a kommunikáció.

Emellett nagyon erős tényező Tari szerint az online csoportnorma is, vagyis a gyerekek jóval könnyebben kezdik követni az agresszort, mint egy offline iskolai szituációban. Persze nem arról van szó, hogy a gyerekek gonoszabbak, mint valaha. “Ha a mai gyerekek személyiségét offline vizsgálnánk, akkor nem látszana, hogy agresszívabbak. Ez a jelenség az online térben termelődik.” Tari szerint ebben az online térben kisebb az önkontroll, gátlástalanabb a kommunikáció, és ez kamaszkorban, amikor amúgy is túltengenek az érzelmek, hatványozottan igaz. “Ezt kell megértenie a szülőknek és a tanároknak, hogy ez a tér által kiváltott mechanizmus.”

A zaklatóra nagyon könnyű haragudni, de bizonyos szempontból ő is áldozat.

A szülőknek fontos megérteniük, hogy nem arról van szó, hogy csak a rossz gyerekek válhatnak zaklatóvá, bárkiből válhat nemcsak zaklatott, de agresszor is, sőt sok gyerek egyszerre áldozat és elkövető. “A szülő nem növeszthet erre vakfoltot, nem gondolhatja azt, hogy náluk ilyen biztos nem történik” – mondta Tari.

Éppen ezért magát a szülőt kell megtanítani arra, hogy ez a jelenség igenis létezik. Tari szerint csak az a család tud segíteni a gyerekének, amelyik legalább heti két-három alkalommal beszélget otthon az internetről. Ez jelzi egy kamasznak, hogy otthon az online tér elfogadott, a netezéssel önmagában nincs semmi gond. Ha viszont a szülő azt kommunikálja a gyereke felé, hogy szerinte ez az egész netes zaklatósdi csak túlfújt médiahiszti, ezzel valójában azt üzeni, hogy nem fontos neki az, ami a gyerekének fontos.

Nem kevésbé fontos a tanárok figyelmének felhívása, mert a tapasztalatok szerint gyakran ők se igazán tudnak mit kezdeni a netes zaklatással. Demetrovics Zsolt, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának dékánja a tavalyi eseményen arról beszélt, az egyetemek szerepe kettős: egyrészt a témát érintő kutatásokkal foglalkoznak, másrészt a tanárképzésben nekik is feladatuk a pedagógusok felkészítése arra, hogyan segíthetnek az áldozatoknak, és hogyan dolgozhatnak a megelőzésért. Szerinte a tanárok több ilyen problémát, például a kirekesztést, a különböző csoportfolyamatokat tematizálhatják, olvasmányokon, feladatokon keresztül bevihetik az órákra.

Tari Annamária szerint a szülőhöz hasonlóan a tanárnak se szabad azt hinnie, hogy az offline viszonyok jelentik a valóságot, hiszen könnyen elképzelhető például, hogy a netes áldozat és agresszor egyébként egymás mellett ül a padban, és normális viszony van közöttük, miközben az online térben káros folyamatok zajlanak.

Június elején az UNICEF Magyarország #nemvagyegyedül néven kampányt indított, amelynek a célja, hogy az online zaklatás áldozatai felismerjék, hogy nincsenek egyedül a bajban, és merjenek segítséget kérni. A programban hazai ismert emberek is részt vesznek, akik személyes videóüzenetben válaszolnak a zaklatás áldozatainak.

Ha ön jogellenes, vagy kiskorúakra káros online tartalommal találkozik, olvassa el a témáról szóló cikkünket és használja a cikk végén található bejelentő felületet!