Amikor az álhírek problémájáról, a hamis információk netes terjedéséről beszélünk, általában mindenki a Facebookra, a Twitterre, esetleg a YouTube-ra gondol, hiszen ezek azok a nagy terek, ahol bármi széles nyilvánosságot kaphat. De a neten nemcsak nyílt terek vannak, hanem rengeteg olyan eldugott kis utca is, ahol az épp arra járók észrevétlenül suttoghatnak egymás fülébe, és bármilyen kamu szájról szájra terjedve juthat el akár milliókhoz is.

Márpedig ha a fű alatt terjedő álhírek történetesen olyan közegben ütik fel a fejüket, ahol az ilyesmire még az átlagosnál is kevésbé vannak felkészülve, akkor ott csak úri huncutságnak tűnnek holmi választásokat befolyásoló információs hadjáratok, és az álhírek keltette pánikhangulat konkrét emberéletekben mérhető.

Indiában például legalább 18-an, egyes médiajelentések szerint több mint kéttucatnyian haltak meg április óta azoknak a lincselésekben, amelyeket a Whatsapp csevegőalkalmazáson terjedő álhírek által feltüzelt tömegek követtek el.

Lincsisztán

Az utóbbi hónapokban tetőző erőszakhullám előzménye, hogy a Whatsappon gyerekrablókról és szervkereskedőkről szóló álhírek kezdtek terjedni. Például egy videó, amelyen két motoros odaólálkodik néhány játszadozó gyerekhez, majd egyiküket felkapják, és elszáguldanak vele.

A videóval viszont van néhány gond: nem is Indiában készült, hanem Pakisztánban; nem igazi gyerekrablás látható rajta, hanem egy megrendezett jelenet egy társadalmi célú hirdetéshez, amely épp a gyerekek biztonságának fontosságára hívja fel a figyelmet. Az Indiában terjedő részletet persze úgy vágták meg, hogy mindez már ne derülhessen ki belőle.

Ennek ellenére az ország több részén is csoportos erőszakba torkollott az álhírek által felkorbácsolt pánikhangulat. Csak néhány példa az elmúlt néhány hónapból:

• Az egyik legnagyobb figyelmet kapott eset májusban történt, amikor meglincseltek egy 65 éves nőt a dél-indiai Tamilnádu szövetségi állam Tiruvannamalai körzetében. A nő a rokonaival átutazóban megállt pihenni, és amikor észrevette a közelben játszó gyerekeket, megkínálta őket csokival. A gyerekrablóktól rettegő falubeliek viszont kiszúrták a gyanús idegeneket, és körbevették az autót. Ekkor még sikerült elhajtaniuk, de nem sokkal később az addigra összegyűlt tömeg megállította az autót, kirángatták őket, és a nőt ott helyben agyonverték. A másik négy utas is súlyosan megsérült. A rendőrség 62 embert gyanúsított meg az ügyben.

• Júniusban két fiatalember állt meg útbaigazítást kérni, de őket is gyerekrablónak nézték, ezért mindkettőjüket megölték.

• Három embert azért vertek halálra június végén, mert a pletykák szerint szervkereskedők voltak, akik a veséjéért öltek meg egy kisfiút – egy 11 éves fiú valóban meghalt korábban, de egyik szerve sem hiányzott.

• Júliusban egy nomád törzsi közösség tagjai a vasárnapi piacra érkeztek egy faluba. Egyikük a buszról leszállva szóba elegyedett egy helyi lánnyal, mire a tömeg megkövezte és agyonverte.

• Ugyancsak júliusban négy piknikező fiatal szintén csokival kínált néhány gyereket. Az összegyűlő tömeg elől még sikerült elmenekülniük, de a következő faluban árokba hajtottak, és a helyiek, akiknek idő közben a szomszéd faluból leadták a drótot a közeledő gyanús alakokról, őket is súlyosan megsebesítették, egyiküket halálra verték.

• Már olyan is előfordult, hogy azt a férfit lincselték meg, aki éppen azért járta a hatóságok megbízásából hangosbemondóval a vidéket, hogy tájékoztatással oszlassa az alaptalan félelmeket.

Maga az önbíráskodó lincselés közel sem új jelenség Indiában, főleg vallási vagy éppen osztálykülönbségek miatt korábban is előfordultak hasonló esetek, az utóbbi években ráadásul egyre növekvő számban. A fő konfliktusforrás vallási-etnikai jellegű: a tehenet szent állatként tisztelő hindu többség képviselői követtek el sorozatos támadásokat a marhaevő muszlim kisebbség ellen – amit a politikai vezetés pártolással felérő tétlensége miatt sokszor gyakorlatilag büntetlenül úszhatnak meg az elkövetők. Az egyre elmérgesedő helyzetről egyre borúlátóbb értékelések is születnek: egyes elemzők szerint az indiai demokrácia helyébe lassan az erőszakos önbíráskodásra épülő csőcselékrácia lép, mások az országot már csak Lincsisztánként emlegetik.

Minderre az online terjedő álhírek azonban még rátettek egy lapáttal.

Olaj a tűzre

A Facebook által 2014-ben felvásárolt Whatsapp a világ egyik legnépszerűbb csevegőalkalmazása, már 1,5 milliárd havi aktív felhasználóval, akik közül 225 millió indiai – ilyen számok mellett nem meglepő, ha egy itt elterjedő álhír képes országszerte pánikot kelteni.

India nagyon fontos piac a Facebooknak, hiszen ez az egyik olyan hely a világon, ahol van még tér a növekedésre: rengeteg a potenciális felhasználó, de még csak mostanában érik el azt az életszínvonalat és technológiai fejlettséget, hogy tömegével érdeklődni kezdjenek a nagy nyugati techcégek szolgáltatásai iránt – ezek a cégek pedig egymás lábán taposva tolonganak, hogy kielégítsék ezt az igényt, és learassák a piacot. (A másik ilyen hely Kína, de azt az ország politikai-társadalmi sajátosságai miatt jóval nehezebb bevenni.)

A közösségi média és az álhírek, összeesküvés-elméletek a nyugati világban is épp elég sok galibát okoznak, de a fejlődő országokban, a még kevésbé szilárd társadalmi intézményrendszerű fiatal demokráciákban a Facebook maga az információs vadnyugat: a civilizáció hírnökeként vonul be az új vidékekre, de azok rá, ő meg az ottani viszonyokra nincs kulturálisan felkészülve. Például elég, a társadalmat ismerő, a nyelvet beszélő moderátorral,

És mivel a közösségi média a helyi problémákra érzéketlen, de a „mi és ők” típusú univerzális ellentétek kiélezésére nagyon is alkalmas, gyakran szikraként lobbantja lángra a már amúgy is forrongó lokális konfliktusokat, hogy aztán utólag próbálja oltani a tüzet. Mindezt persze a hagyományos média is elég nagy hatásfokkal szokta tudni abszolválni, de az egy sokkal kontrolláltabb közeg. A Facebook és társai viszont – kétségtelen pozitív hozadékaik mellett – a gyűlöletkeltést is demokratizálták. Ezen pedig az se segít, hogy ezekben az országokban még mindig rengetegen tévesztik össze a Facebookot magával az internettel, ami a cégnek üzletileg remek hír, de a tudatos információfogyasztás szempontjából már kevésbé.

Ezek a problémák természetesen egyáltalán nem csak Indiát érintik. Brazíliában például a közelmúltban a Whatsappon terjedt el, hogy a kormány által bevezetett sárgalázvakcina veszélyes, amit olyan sokan hittek el, hogy a kormánynak hivatalos tájékoztató kampányt kellett indítania a tévhit eloszlatására. Mexikóban a júliusi választások előtt egy videó terjedt arról a Whatsappon, hogy a későbbi győztes Andrés Manuel López Obrador pártja nevében élve elégetnek egy embert. Az eset valójában azért történt, mert az illető ellopott egy motort, és semmi köze nem volt egyik párthoz sem. Indonéziában is felütötték a fejüket az indiaihoz hasonló gyerekrablásos álhírek. Az anyacég Facebookon gát nélkül ömlő gyűlöletpropagandának pedig szerepe lehetett a rohingjákat sújtó mianmari népirtásban, ahogy a Srí Lankán végigsöprő muszlimellenes erőszakhullámban is.

Persze ha arra vagyunk kíváncsiak, hogyan lehet a legelemibb félelmeinkre, a gyerekeink iránti aggodalomra alapozva gyűlöletet generálni idegenek ellen, nem feltétlenül kell Indiáig vagy Srí Lankáig menni, elég, ha Őcsényig utazunk.

Nagytakarítás

Bár a hatásukban sok a hasonlóság, fontos különbség, hogy míg a Facebook vagy a Twitter központi funkciója, hogy információt lehessen velük nagy nyilvánosság előtt megosztani, a Whatsapp és társai eredetileg teljesen más szerepet töltenek be, ezek az appok magán- vagy kiscsoportos beszélgetésekre valók. (Egy csoport maximum 256 fős lehet, de a Whatsapp szerint az átlagos csoportméret 6 fő.) Ezért amíg egy Facebookon terjedő álhír útját legalább követni lehet, illetve nagyjából beazonosítható a kiindulópontja, addig a Whatsapp direkt úgy épül fel, hogy csak a címzettek lássák a megosztott tartalmat. Néhány éve végpontok közötti titkosítást is kapott, ami azt jelenti, hogy maga a cég se tudna belenézni az üzeneteinkbe még akkor se, ha akarna. Ez sok szempontból nagyszerű dolog, csak éppen az álhírek küldözgetése elleni fellépést is eléggé megnehezíti. A Facebook tehát olyan, mint egy park, amelyet azért kritizálnak, mert a fenntartója nem gyomlál eleget, ezért a gaz elcsúfítja a városképet.

Márpedig a Whatsappnak sokáig nem nagyon akarózott nekifogni a gazolásnak. A cég igyekszik megőrizni az önálló identitását és védeni a csetelők magánszféráját a Facebook szárnyai alatt is, még ha a felvásárlása óta így is rendre az a vád is éri a céget, hogy eladta a lelkét és a felhasználóit Zuckerbergéknek. Az álhírek elleni harcban viszont paradox módon csak tovább rontott a helyzeten ez a távolságtartás, mert amíg a Facebook a 2016-os amerikai elnökválasztási balhé óta sok millió dollárt és sok ezer moderátori és fejlesztői munkaórát ölt a probléma – igaz, erősen felemás sikerű – kezelésébe, addig a Whatsapp szélárnyékban tovább roboghatott a szakadék felé.

A sorozatos brazíliai konfliktusok és az egyre inkább elmérgesedő ázsiai helyzet miatt aztán a Facebook mégiscsak odacsapott: átküldte a saját embereit, közelebb költöztette magához a cég központját, és megduplázta az alkalmazottai számát. Az alapító Jan Koum májusi távozása után kinevezett új vezető, Chris Daniels is az anyacégtől érkezett májusban.

Technológiai téren is próbál újítani a Whatsapp a botrányok hatására, több új funkciót is tesztelni kezdtek az elmúlt hetekben, hogy visszaszorítják a kamu tartalmak virális terjedését:

• Bevezettek egy olyan beállítást, amellyel csak a csoport adminisztrátora küldhet üzenetet az adott csoportnak.
• Próbálják visszakövethetőbbé tenni a tartalmakat azzal, hogy megjelölik a továbbított üzeneteket, hogy egyértelmű legyen, hogy azokat eredetileg nem az a rokon vagy ismerős írta, akitől mi megkaptuk.
• Limitálnák, hogy egy üzenetet egyszerre hány beszélgetésbe lehet továbbítani: eddig 250 volt a felső határ, ezentúl a világban maximum 20, Indiában pedig mindössze 5 lesz. Indiában a gyorstovábbító funkciót is beszüntetik. (Más kérdés, hogy valójában nem arról van szó, hogy például Indiában csak 5 embernek lehet majd egyszerre továbbküldeni valamit, hanem 5 csetbe, amelyek darabonként akár több száz fősek is lehetnek.)
• Tesztelnek egy olyan funkciót is, amely felderítené és meg is jelölné a felhasználóknak az üzenetekben kapott kamugyanús linkeket.

Mindemellett nyomtatott újságok hirdetéseiben hívják fel a figyelmet az álhírveszélyre és arra, hogy ezt lehet felismerni.

Kettős politika

Bár most az indiai kormány próbál nyomást gyakorolni a Whatsappra, hogy vállalja a felelősséget az álhírek terjedéséért, az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy ők se siették el a határozott fellépést – feltehetően azért, mert a politikai pártok maguk is aktív álhírterjesztők a Whatsappon és a Twitteren is, és ez várhatóan a 2019-es választásokon se lesz másképp.

Az álhírek és online propaganda terjedését vizsgáló oxfordi kutatócsoport, a Computational Propanda Project júliusi tanulmánya [pdf] a világ országaira jellemző szervezett közösségi médiás manipulációs tevékenységeket vizsgálta. Megállapították, hogy a csevegőappok legalább tíz országban szolgáltak szervezett dezinformációs kampány terepéül, ebből hétben (India, Brazília, Mexikó, Pakisztán, Ecuador, Kenya, Zimbabwe) a Whatsapp volt a fő álhírplatform. A teljesség kedvéért: a másik három Kínábában a Wechat, Iránban az időközben be is tiltott Telegram, illetve Thaiföldön a Line. (A jelentésben egyébként Magyarország is szerepel, rólunk azt állapítják meg, hogy errefelé a közösségi médiás manipuláció kormányzati szervezésben zajlik.)

A közösségi médiás kamu indiai politikai jelentőségét az is jól mutatja, hogy a Twitter július közepi nagytakarítása következtében Narendra Modi miniszterelnöktől 285 ezer követőt töröltek, de az ellenzéki vezető Rahul Gandhi is vesztett 17 ezret.

Szélmalomharc

Erős központi válaszlépés híján a helyi hatóságok igyekeznek keményebben fellépni, még ha ez néha balul is sül el. A helyi rendőrök és önkormányzatok felvilágosító kampányokat, témába vágó utcaszínházi előadásokat szerveznek, és a falvakat járó embereik próbálják tájékoztatni az embereket – ahogy a cikk eleji példából látszik, felemás sikerrel. De próbálkoztak drasztikusabb megoldásokkal is, június végén például egy északkelet-indiai régióban inkább lekapcsolták a teljes internetet.

Más országokban civil kezdeményezések is indultak az álhírek megcáfolására. Brazíliában, Mexikóban és Kolumbiában tényellenőrző szervezetek Whatsapp hotline-okat hoztak létre, ahová az emberek továbbíthatják nekik a gyanúsnak ítélt tartalmakat, ők azt ellenőrzik, az eredményt meg visszaküldik minden bejelentőnek, azt remélve, hogy azok majd továbbosztják. Brazíliában például már 17 ezer üzenetet válaszoltak meg a szélmalomharcosok. A Whatsapp is próbál nekik segíteni, adtak nekik egy olyan eszközt, amellyel egyszerre sok embernek tudják elküldeni az álhírek cáfolatát.

Indiában némileg segíthet még, hogy a kormány épp júliusban fogadott el egy netsemlegességet garantáló új szabályozást, ami várhatóan gátat fog szabni annak a régóta vitatott gyakorlatnak, hogy az indiaiak ingyenesen férjenek hozzá bizonyos netes szolgáltatásokhoz, de csak azokhoz, ezzel bezárva őket egy üzletileg motivált online homokozóba. A döntés támogatóinak reménye szerint így az álhírek mellett a nyílt interneten egyre többekhez juthat majd el azok cáfolata is.

Túl nagy összeget azért nem érdemes feltenni arra, hogy ez fogja megoldani a problémát, hiszen mint tudjuk, az emberek nem különösebben kedvelik, amikor a tévhiteik cáfolatával szembesítik őket. A gyengébb kognitív képességekkel bírók pedig még azután is ragaszkodnak az álhírekhez, ha megmondják nekik, hogy álhírekről van szó. És az álhíreket amúgy is szívesebben osztjuk meg, mint az igazságot.

(Borítókép és címlapi illusztráció: Németh Sz. Péter / Index)