Index Vakbarát Hírportál

Egy magyar politikus is megjósolta Krausz Ferenc Nobel-díját

2023. október 3., kedd 18:42

Több mint egy éve, 2022. szeptember 6-án jelezte előre György László, hogy Krausz Ferenc professzor nagy eséllyel fizikai Nobel-díjat kap majd. Az akkor még államtitkárként, most kormánybiztosként dolgozó politikus részletesen bemutatta, milyen jelentősége lehet életünkre nézve a magyar tudós munkásságának.

Mint korábban megírtuk, a Svéd Királyi Akadémia kedd délelőtti bejelentése szerint 2023-ban Krausz Ferenc, Pierre Agostini és Anne L’Huillier kapja a fizikai Nobel-díjat az attoszekundumos fizika területének megalapításáért és az elektronok kutatásáért.

Krausz Ferencet már korábban is többen a Nobel-díj várományosként emlegették. Palkovics László 2019 áprilisában a lapunknak adott interjúban, illetve György László 2022. szeptember 6-án közzétett közösségimédia-posztjában vetítette előre Krausz Ferenc fizikai Nobel-díját, jelezve, hogy „a Wolf-díj a Nobel-díj előszobája”. Az interjúnk megjelenésekor Palkovics László, akkor innovációs és technológiai miniszter lapunknak jelezte, hogy a magyar kormány 20 milliárd forinttal támogatja Krausz Ferenc professzor kutatócsoportját, erről még 2019-ben született döntés (1096/2019). 

A féltékenységnél és az irigységnél jobb a tudományos ambíció, mert az legalább arra sarkall másokat, hogy ők is szálljanak be egy sikeresnek ígérkező történetbe. Aki úgy gondolja, hogy Krausz Ferencnél vagy Gérard Mourou-nál jobban ért ehhez a területhez, az álljon ki, és nyújtson be egy tudományos projekttervet

– fogalmazott interjúnkban a volt miniszter, reagálva az akkori kritikus hangokra. Palkovics László arra is rávilágított, hogy „van egy nagy infrastruktúránk, vannak kutatóink, vannak projektek, van támogatás és szándék itthon és külföldön”. „Javaslom mindenkinek, hogy ez alapján alakítsa ki a viszonyát az ELI által kínált lehetőséghez” – szúrt oda Palkovics László még 2019-ben.

Nagy jelentőséggel bír Krausz Ferenc kutatása

György László kormánybiztos (akkor még innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár) 2022. szeptember 6-i posztjában közérthetően elmagyarázta, miért jelentős Krausz Ferenc munkássága, amiért aztán csapatával fizikai Nobel-díjat kapott.

Magyarország kormánya 20 milliárd forinttal támogatja Krausz professzor úr kutatócsoportját. A csoport betegségmegelőzésben és egészségmegőrzésben tesz korszakalkotó felfedezéseket! Krausz professzor úr csapata egy rutinnak számító vérvétellel levett mintából készít úgynevezett lézeres molekuláris ujjlenyomatot. Előzetes eredmények szerint a módszerrel egyes súlyos betegségek – így például rákos daganatok – kialakulása válhat korai szakaszában kimutathatóvá, amikor ezek a betegségek megfelelő orvosi terápiával sikeresen kezelhetők

– magyarázta posztjában György László, hozzátéve: a lézeres molekuláris ujjlenyomat lényege, hogy nagyon rövid infravörös lézervillanással meglökik (stimulálják) a vérmintát, és a molekulák utórezgéséből tudnak arra következtetni, hogy fennáll-e bármilyen betegség kockázata. „Az egész élet rezgés. A jó kisugárzású emberekről szoktuk például azt mondani, hogy jó a rezgésük. A betegség nem más, mint a testünkben lévő molekulák elhangolódása, rezgésének, frekvenciájának megváltozása” – fogalmazott a kormánybiztos, megjegyezve, hogy Krausz Ferenc és társainak kutatása arra irányul, hogy életkortól függően meghatározzák az egyes molekulatípusok egészségesnek tartott rezgéstartományát, és a mesterséges intelligencia segítségével, nagyszámú vérminta vizsgálata alapján megtalálják a molekulák rezgésének elhangolódása és a betegségek közötti összefüggést.

A betegségmegelőzés és egészségmegőrzés közvetlen jótékony hatásait nem kell magyarázni. Ha egészségesek vagyunk, jobb a közérzetünk, energikusabbak, boldogabbak vagyunk. Továbbá azáltal, hogy a betegségek megelőzhetők, csak Magyarországon akár évi 1500-2000 milliárd forintot megspórolhatunk azzal, hogy nem kell költséges egészségügyi terápiákra költenünk az adófizetők pénzét 

– világított rá György László, aki szerint ezért éri meg a magyar felfedezésekbe fektetni. A kormánybiztos egyébként korábban sikeresen megjósolta Karikó Katalin Nobel-díját is, ezért érdemes odafigyelni, amikor megnevezi a következő esélyeseket. 

Krausz Ferenc és kutatótársai 2015 óta szerepeltek a Nobel-díjra esélyesek listáján.

(Borítókép: Krausz Ferenc. Fotó: Kovács Attila / MTI)

Rovatok