Majdnem brit kutatók: Okos a szépen éneklő veréb
A tehetségtelenül csiripelő hím verebeknek kevésbé fejlett az agyuk, nem túl ellenállóak a génjeik és csak mérsékelten működik az immunrendszerük. Ezt állapították meg kanadai tudósok, a Western Ontario egyetem munkatársai. A Der Spiegel című hetilap online változata szerint Jeremy Paff és kollégái arra a következtetésre jutottak, hogy minél bénábban csiripel a veréb, annál kisebb az esélye a párválasztásra. A legújabb vizsgálatok során a kutatók 70 madár több mint 500 "dalát" elemezték ki, és az énekek komplexitását összevetették a madarak fizikai megjelenésével.
Az derült ki, hogy a virtuóz énekesek egyértelműen jobb génekkel és vérértékekkel rendelkeztek, mint a többiek. Így például a fehér és a vörös vértestek aránya a különösen ambiciózus egyedeknél sokkal jobb volt, mint a kevésbé jó énekeseknél. Mindez együtt nagyobb esélyt adott a megfelelő tojó kiválasztására. A tehetséges énekeseknél az agy azon része, amely a dalolást irányítja, ugyancsak nagyobb volt.
Jeremy Paff szerint számos fajnál előnybe kerülnek a szebben éneklő hímek, aminek pszichológiai okai is vannak, hiszen a nagyobb agy mutatja a madár fejlettségi szintjét is. Egy közepes énekes se nem erős, se nem szexi, és ezáltal apának sem nagyon alkalmas, hiszen nem tudja megvédeni utódait - olvasható a Der Spiegel Online kiadásában. (via MTI)