Olcsó fenntarthatóság: megnéztük, mit tud a Nokia új, belépő szintű mobilja
További Cellanapló cikkek
Kifejezetten tartalmas hónap volt a szeptember a Nokia számára, a 2022-es berlini IFA-n ugyanis három új okostelefont is bemutattak, melyek közül a Nokia X30 5G-t már mi is szemügyre vettük. Most azonban a kis (vagy inkább nagy?) tesón van a sor, nézzük, mit kínál a finnországi gyártó új, alsó középkategóriás mobilja, a G60 5G.
Mint azt korábbi cikkünkben is említettük, a Nokia az idei évet a fenntarthatóságnak és a környezettudatosságnak szentelte, ezért piacra dobott termékeik közül több is ennek jegyében jött létre. Az X30 például 100 százalékig újrahasznosított alumíniumkerettel és 65 százalékig újrahasznosított műanyag hátlappal rendelkezik, de a G60 sem panaszkodhat – hátlapja 100, míg oldalsó kerete 60 százalékig újrafelhasznált műanyagból készült.
A készülék csomagolása terén a már korábbról is megszokhatott Nokia-élményt kapjuk, egy fényes fehér dobozban érkezik a készülék a kötelező papírmunka, az USB Type-C töltőkábel, a SIM-tű és persze maga a telefon társaságában. Ahogyan azt említettük, a G60 esetében az alumíniumkeretről mindenképp le kell mondanunk, helyét azonban egy viszonylag jobb minőségű műanyag veszi át. A hátlap fekete borítása egy meglehetősen különleges mintázatot kapott, az alapjáraton matt felületet fényes, vízcseppszerű formák törik meg, mely akár utalás is lehet az IP52-es por- és cseppállóság-jelenlétére is.
A kijelző egy 6,58 hüvelykes, Full HD+ felbontású panel, mely bár magasabb, 120 Hz-es képfrissítéssel büszkélkedhet, OLED helyett csak LCD-technológiát használ, és a maximális fehérfényerő is kimerül 500 nitnél. A karcok ellen sem a legerősebb borítás véd, kénytelenek leszünk beérni Gorilla Glass 5-tel, az X30 5G-vel szembeállítva pedig a kávák is jóval méretesebbek – ennek köszönhető az is, hogy az előlapi kamera nem kapott külön kivágást, az csupán egy félszigetként lóg bele a kijelzőbe.
Ujjlenyomat-olvasó szintén nem került a kijelző alá, ehelyett a jobb oldalra helyezett bekapcsoló gombba implementálták azt, mely egy fokkal talán kényelmesebb megoldás is, a telefon felébresztésével egy időben ugyanis fel is oldhatjuk a készüléket.
És ha már a kamerákról beszélünk: egy 50 megapixeles széles (f/1.8, 1/2.5”), egy öt megapixeles ultraszéles (f/2.2, 1/5”) és egy mindösszesen két megapixeles mélységérzékelő szenzort (f/2.4, 1/5”) kapunk, melyeket a készülék a portréfotók készítésekor használ, alapjáraton ezzel a kamerával önmagában nem tudunk képeket készíteni. Akárcsak az X30 5G esetében, a G60 5G-val is egészen remek képek készíthetők előnyös fényviszonyok mellett, amint azonban ez megszűnik, a minőség is drasztikusan romlani kezd. Az ultraszéles látószögű kamera jelenléte szintén pluszpont, az öt megapixeles felbontás azonban megérződik, ezt mindenképp érdemes lett volna kissé feltornázni.
Ismerős chip, ismerős teljesítmény
Bár egyesek számára meglepő lehet, a Nokia G60 5G-ben pontosan ugyanaz a nyolcmagos Snapdragon 695 5G-s SoC zakatol, mint az X30-ban, így teljesítmény tekintetében is szinte ugyanazt várhatjuk tőle. A mindennapi feladatok elvégzésére és játékok futtatására kielégítő, csodát (és legfőképp időtállóságot) azonban semmikép sem érdemes tőle várni, hiszen már ma sem számít egy kiemelkedő teljesítményű darabnak, nemhogy 2-3 év múlva. Az egyetlen különbség specifikációk terén az, hogy a G60 5G 8 helyett csak 6GB memóriával lett szerelve, így több alkalmazás egyidejű futtatása már nem feltétlenül lesz sétagalopp.
Tárhelyből alapesetben 128 GB-ot kapunk, ez azonban bővíthető Micro SD-kártyával, bár ha ezzel a lehetőséggel élünk, fel kell adnunk a fizikai dual SIM lehetőségét, a tárhelybővítő ugyanis a második sim-tálca helyére illeszthető be.
Az energiaellátást ez esetben egy valamivel nagyobb, 4500 mAh kapacitású telep szolgáltatja, mellyel egy-másfél napos üzemidőre számíthatunk átlagos felhasználás mellett. Szerencsére a Nokia ezen készülék esetében is garantálja, hogy 800 ciklusig javarészt teljesítményveszteség nélkül üzemel majd az akksi, a gyors töltés azonban a G60 5G esetében már annyira nem gyors, mindösszesen 20W-os.
Összegzés
Akárcsak a nagytesó, a Nokia G60 is egy meglepően jól összerakott mobil lett, melynek 130 ezer forint környéki átlagára sokkal jobban passzol az általa nyújtott teljesítményhez is. Az olyan extrákról, mint a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó, az alumíniumkeret, az OLED-kijelző vagy a több memória persze le kell mondanunk, ennek ellenére a G60 5G azonban az X30-hoz közeli teljesítményt nyújt.
Arról sem érdemes megfeledkezni, hogy van két tényező, melyekben épp ez modell múlja felül a Nokia másik készülékét, a kijelző ugyanis 90 helyett akár 120Hz-en is képes frissülni, illetve MicroSD-kártya segítségével akár az utólagos tárhelybővítésre is lehetőségünk van. A Nokia ráadásul a G60 5G esetében is fenntartja a hármas ígéretét, mely három garantált operációs rendszerfrissítést, három évig tartó biztonsági foltozást és három év kiterjesztett garanciát foglal magába. Ennek függvényében a készülékre az Android 15 még biztosan megérkezik, (jelenleg Android 12-t futtat) azt azonban, hogy mennyire lesz időtálló és ezzel együtt környezetkímélő darab, csak az idő fogja tudni megmondani.
A Nokia G60 már most elérhető a legtöbb hazai elektronikai üzletben, két különböző, jégszürke és fekete színben – nálunk az utóbbi modell járt.