Index Vakbarát Hírportál

Fogadjunk, hogy eddig rosszul tartotta telefonját!

2022.11.21. 13:28

Vitathatatlan, hogy az elmúlt évek során mérföldeket fejlődött az okostelefonok kamerarendszere, az igazán jó képek készítéséhez azonban nem elég egy fejlett lencse – magára az alkotóra is szükség van hozzá.

Valljuk be, néha még a legdrágább telefonokkal készített fotók és pocsékok lehetnek, ha például nem ideális fényviszonyok mellett fotózunk, vagy pedig rosszul tartjuk a telefont és elkezd remegni a kezünk. Míg az előbbin azonban nagyon nem tudunk változtatni, addig az utóbbin már annál inkább!

Mostanáig minden bizonnyal ön is úgy tartotta a mobilját, hogy bal hüvelyk- és mutatóujja, valamint jobb középső és hüvelykujja közé fogta azt, hogy jobb mutatóujjával kényelmesen be tudja nyomni a szoftveres exponáló gombot, hogy elkészüljön a kép. A ZDnet szerkesztője szerint azonban ez a lehető legrosszabb fogás, amit használhatunk – és nem csak azért, mert könnyen elkezdhet remegni a kezünk, hanem azért is, mert bármikor kilökhetik kezünkből a telefont.

A lap újságírója szerint sokkal jobb képek készíthetők, ha mobilját a jobb mutató- és kisujj közé fogja, úgy, hogy gyűrűs- és középső ujja a készülék hátlapjára simuljanak, míg bal hüvelyk- és mutatóujjával megerősíti a fogást a készülék másik végén.

A második trükk, hogy exponáláshoz ne a szoftveres gombot, hanem az egyik hangerőszabályzót használja, melynek megszokásához elkél ugyan egy kis gyakorlás, a végeredmény miatt mindenképp megéri az extra erőfeszítést.



  • Hírek
  • Bankszámla

Rovatok