Az egész piacot letarolta egy idehaza ismeretlen mobilgyártó
További Cellanapló cikkek
- Ideje felkötni a gatyát: hivatalosan is érkezik Magyarországra az egyik legerősebb csúcstelefon
- Derült égből villámcsapásként egy ultravékony telefont is leleplezett a Samsung
- Nincs több titkolózás: lerántotta a leplet mesteri tervéről a Samsung
- Pofátlanul jó telefon érkezett Magyarországra
- Még idén megérkezhet a Samsung első duplán hajlítható telefonja
Megérkeztek a második negyedéves jelentések, amelyek alapján a legnagyobb mobilgyártóknak nem sok okuk van az örömre, a mostani ugyanis már a nyolcadik egymást követő negyedév, amikor a piac a gyenge kereslet, az infláció, a makrogazdasági bizonytalanságok és a felesleges készletek miatt küzd – jó hír azonban, hogy a korábbi negyedévekhez képest a csökkenés üteme lassulni látszik.
Az International Data Corporation (IDC) adatai szerint a második negyedévben 265,3 millió új okostelefon talált gazdára, ami kevésnek semmiképp sem mondható, a tavalyi második negyedévhez képest azonban több mint 20 milliós visszaesésről beszélünk.
Az elmúlt hónapokban a Samsung szállította a legtöbb telefont, az IDC jelentése szerint 53,5 millió darabot. Ez 11,5 százalékos visszaesést jelent a Galaxy S23-as sorozat megjelenését követő első negyedévhez képest, az éves 14,3 százalékos visszaesés azonban még ennél is aggasztóbb. Mindez annak köszönhető, hogy idén csökkent a kereslet az alsó és középkategóriás mobilok iránt, a Samsung Galaxy A sorozatának eladásai például jelentősen visszaestek – annak ellenére is, hogy mi kifejezetten jó mobiloknak ítéltük meg őket.
Az Apple-nek és a Xiaominak sem kedveztek a számok
Ugyan a Samsungnak eladások tekintetében visszaesést kellett elkönyvelnie, 20,2 százalékos piaci részesedésüket sikerült megőrizniük, így továbbra is ők birtokolják a legnépszerűbb okostelefon-gyártónak járó képzeletbeli díjat.
Az Apple egy sikeres első negyedévet követően az iPhone 14-es sorozat bukdácsolása következtében ugyancsak visszaesést volt kénytelen elkönyvelni. Az IDC adatai alapján 42,5 millió készüléket szállítottak az elmúlt hónapokban, ami közel 25 százalékos visszaesést jelent a Q1-hez képest, és 11,7 százalékos csökkenést az előző évi második negyedévhez viszonyítva. Ezzel egyetemben az almás cég piaci részesedése is visszaesett 16 százalékra, szeptemberi bejelentéseik és az iPhone 15-ös széria piacra kerülése azonban előreláthatólag ismét belendíti az eladásokat.
Az Apple a bejelentései után általában a prémiummodellek, azaz az iPhone 14 Pro és iPhone 14 Pro Max eladásaira támaszkodik, ezeket szokták felváltani a második negyedévben a standard és Plus modellek, melyek most elődeikhez képest sokkal rosszabbul teljesítenek
– mondta Jusy Hong, az Omdia vezető kutatási menedzsere.
A Xiaomi eladásai is csökkentek globálisan, 33,2 millióra estek vissza, ami 15,7 százalékos csökkenést jelent éves szinten. Ennek ellenére a kínai vállalat még mindig a harmadik helyet foglalja el globálisan, de kemény versenyben van más kínai gyártókkal, mint például az Oppóval és a Vivóval.
Aki mindent vitt
Bár idehaza valószínűleg még csak nem is hallott róluk, a második pénzügyi negyedév nagy nyertese az ugyancsak kínai Transsion Holding volt, amely elsősorban a Közel-Keleten, Latin-Amerikában, Délkelet-Ázsiában és Dél-Ázsiában értékesít telefonokat. Olyan márkák tartoznak a portfóliójába, mint az Itel, a Tecno és az Infinix, melyek közül egy sem elterjedt márka az európai régióban.
A második negyedévben 25,3 millió készüléket sikerült értékesíteniük, aminek köszönhetően 9,5 százalékos piaci részesedést szereztek.
A másik nagy nyertes a Huawei lett, amelynek többéves visszaesés után ezúttal sikerült 15,6 százalékos növekedést elkönyvelnie, a tavalyi 6,4 milliós második negyedéves eladásokat ugyanis idén 7,4-re tudták emelni. Azt persze, hogy mindezt sikerül-e megtartaniuk, egyelőre nem tudni, Google-szolgáltatások és 5G nélkül ugyanis legfőképp csak a hazai terepen tudnak nagyot mutatni.