Itt az új bajnok, ennél jobb kamerával egyik mobil sem rendelkezik
További Cellanapló cikkek
A különböző telefongyártó cégek között mindig hatalmas a verseny, nemcsak abban, hogy ki tudja a legtöbb vásárlót becserkészni, hanem abban is, hogy ki tudja a legjobb kijelzőt, kamerát vagy éppen chipet a saját készülékébe helyezni. Mindez az elmúlt években egyébként odáig fajult, hogy manapság már nem is hagyományos értelemben vett telefont, hanem egy hordozható miniszámítógépet/digitális kamerát vásárolunk, amivel amúgy hívásokat is lehet kezdeményezni, illetve fogadni.
Az élmezőnyben jelenleg olyan gyártókat találhatunk, mint a Samsung-féle Galaxy S24 Ultra, a Honor által gyártott Magic6 Pro, a Xiaomi által készített Xiaomi 14 Ultra vagy éppen az Apple-féle iPhone 15 Pro Max – ami papíron egyébként a „leggyengébb” készüléknek számít, a gyakorlatban mégis vannak szituációk, amikor az összes említett modellt felülmúlja. Az elmúlt napokban azonban egy új versenyző is belépett a beszélgetésbe, a DXOMARK mérései alapján pedig egyből le is alázta a mezőnyt – már ami a kamerákat illeti.
A Huawei új csúcsmobiljáról, a Pura 70 Ultráról van szó, ami idehaza ugyan (egyelőre) nem kapható, külföldön azonban már tarol – ráadásul nemcsak a kritikusok, hanem a felhasználók is odáig vannak a készülékért. A DXOMARK egyébként hosszú évek óta végez már független méréseket, legyen szó a telefonok kijelzőjéről, üzemidejéről, általános felhasználói élményéről vagy éppen a kamerájáról – a Pura 70 Ultra most az utóbbiban tarolt.
A Pura 70 Ultra az új király
A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera. A készülék kamerái összesítve 163 pontot kaptak, ami az eddigi legmagasabb a DXOMARK független minőségellenőrző tesztlabor okostelefonkamera-rangsorának történetében.
A lap szakértői kiemelték a Huawei Pura 70 Ultra rekordot döntő Ultra Speed Snapshot funkcióját, amely akár óránként 300 kilométeres sebességig is lehetővé teszi a nagy sebességű fényképezést, hogy olyan rövid ideig tartó pillanatok is megörökíthetők legyenek, mint egy kisállat rohanása, vagy egy pörgős sportesemény legizgalmasabb megmozdulásai. Kiemelkedően magas, 125-ös pontszámmal jutalmazták továbbá a készülék autofókusz funkcióját, dicsérve a pontosságát és sebességét.
Ez azonban még nem minden, mivel az okostelefon Ultra Lighting Pop-Out kamerája is kivívta a szakértők elismerését. A visszahúzható kameraszerkezet az Advanced Rotatory Transmission System megoldás révén automatikusan kinyúlik felvétel közben, így több hely szabadul fel a belső kameraszerkezeten belül, aminek köszönhetően a kamera képérzékelő szenzoraira több fény jut, ami tágabb dinamikatartományt, jobb éjszakai felvételeket jelent. A DXOMARK értékelése szerint a készülék „dinamikatartománya nagyon széles, és a kontrasztok kiemelkedőek, ha a fényképeket HDR-képernyőn nézzük”, illetve hozzátették, hogy „a színek nagyon kellemesek HDR-kijelzőn”.
Az új generációs Ultra Lighting makró telefotó-kamera zoomfunkciója 164 pontot kapott, különösen dicsérve a kellemes makróperspektívát és az éles képeket. A szakértők arra is rávilágítottak, hogy a kamera nagy részletgazdagságot produkált zoomfunkciójával minden vizsgált tartományban, valamint még gyenge fényviszonyok között is alacsony volt a zajszint.
Korábban a Honor tartotta a frontot
A Huawei Pura 70 Ultra berobbanásáig a trónon a gyártó egykori leányvállalata, a Honor készüléke ült, méghozzá a Magic6 Pro, amit a 2024-es barcelonai Mobile World Congressen leplezett le a vállalat. A készüléket itt, az Indexen is teszteltük, a mobil kamerás képességeivel pedig mi is elégedettek voltunk, sőt a Magic6 Pro a zoomképességeket leszámítva – akkoriban – szinte minden területen verhetetlen volt. A telefonról szóló részletes beszámolónkat ide kattintva olvashatja el. Hogy a Pura 70 Ultrát ki fogja letaszítani a trónról, azt egyelőre még nem tudni, a következő hónapokban ugyanis nem nagyon lehet már számítani a csúcskategóriás mobilbejelentésekre – legközelebb az Apple-nek lesz esélye trónt fosztani az iPhone 16 Pro Maxszal, ami várhatóan valamikor ősszel fog befutni.