További Cellanapló cikkek
Kifejezetten nagy felháborodást váltott ki a rajongókból az Apple tavalyi húzása, amikor az iPhone 15-ös mobilok közül csak a drágább készülékek, az iPhone 15 Pro és az iPhone 15 Pro Max kapott új, gyorsabb chipet az A17 Pro lapka révén. A két alapmodellbe, az iPhone 15-be és az iPhone 15 Plusba az A16 Bionic lapkát pakolta a vállalat, ami többek között a 2022-ben debütáló iPhone 14 Prót és iPhone 14 Pro Maxot is hajtotta.
Ebben az évben azonban úgy néz ki, hogy még egyszer ezt már nem fogja eljátszani az Apple, mind a négy idén érkező iPhone-ban új chip kap majd helyet, az alap és Pro modellek közötti teljesítménykülönbség azonban továbbra is megmarad. Mint az a legfrissebb szivárogtatásokból kiderült, az iPhone 16-ban és az iPhone 16 Plusban az A18-as lapka kaphat majd helyet, míg a két drágábbik készülékben az A18 Pro – követvén az M-szériás chipek névadását.
Bár még nem borítékolható, ennek köszönhetően valószínű lett az is, hogy az iOS 18-cal debütáló Apple Intelligence az alapmodelleken is elérhető lesz, tehát az Apple az iPhone 16-ok esetében már nem korlátozza le azt az iPhone 16 Próra és Pro Maxra.
Új kamerák, változatlan dizájn
Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, külsőleg az iPhone 16 és az iPhone 16 Plus szinte teljesen meg fog egyezni az elődökkel – egy dolgot leszámítva, ami nem más, mint a kamerasziget. Mint ismeretes, a jelenlegi alapmodellek, azaz az iPhone 15 és az iPhone 15 Plus négyzet alakú kameraszigettel operálnak, amiben a lencsék egymástól eltolva, átlósan helyezkednek el. Erre az elrendezésre az iPhone 13 esetében állt át az Apple, annak érdekében, hogy a kamerák fizikai méretének megnövelése ellenére is a lehető legkisebb maradhasson a kamerasziget. Ezelőtt a két lencse egymás alatt volt megtalálható,
A JELEK SZERINT PEDIG AZ APPLE VISSZAVÁLT ERRE AZ ELRENDEZÉSRE.
A döntés hátterében az Apple Vision Pro, pontosabban az azon megtekinthető Térbeli videók állnak, amiket jelenleg csak az iPhone 15 Pro és iPhone 15 Pro Max telefonokkal lehet rögzíteni. A különleges rögzítési mód a készülék nagy és ultranagy látószögű kameráját veszi igénybe, egyszerre rögzít mindkettővel, ezzel háromdimenziós hatást elérve – kvázi a szemünk működését imitálva. Érdekesség, hogy az iPhone 15-ben lévő A16 Bionic chip is képes lenne a rögzítési technikára, a kamerák átlós elrendezése azonban nem teszi lehetővé a kívánt hatás elérését. Annak érdekében tehát, hogy ez a két alapmodell esetében is megvalósulhasson, az Apple egymás alá helyezi majd a kamerákat – valahogy úgy, ahogy az a fenti képeken is látható.
Érkezik egy ötödik is
A friss szivárogtatás szerint azonban nem csak az ősszel érkező négy iPhone-ban kap helyet az A18-as lapka valamelyik variációja – a bennfentesek információi alapján egy ötödik készülék is részesedni fog a jóból, ami előreláthatólag nem az évek óta várt iPhone „Ultra” lesz, hanem a 2025 első felében debütáló 4. generációs iPhone SE. A készülék az iPhone 16-okhoz hasonló kinézetet, tehát 6,1 hüvelykes kijelzőt, Dynamic Islandbe bújtatott Face ID-t, színes alumíniumvázat és üveg hátlapot kaphat. Az egyetlen nagyobb különbség az ultranagy látószögű kamera hiánya lenne, az új SE ugyanis továbbra is csak egy hátlapi kamerát kapna. Ezenfelül több részlet egyelőre nem ismert az új SE-ről, követve a korábbi készülékek megjelenéseit azonban szinte biztosra vehető, hogy a vállalat következő tavaszi eseményén ott lesz a készülék.