A korábbiaknál is nagyobb változások jönnek az iPhone-okra az Európai Unióban
További Cellanapló cikkek
Újabb fejezetéhez érkezett az Európai Unió és az Apple párharca, amiben utóbbi már sokadjára kénytelen engedni eddig féltve őrzött elveiből. A DMA-nak köszönhetően az iPhone-okra most már nemcsak harmadik feles alkalmazásboltokat lehet letölteni, hanem az alapértelmezett böngészőt is megváltoztathatjuk; az iOS 18 érkezésével azonban még több módosítást ejthetünk a készülékek alapértelmezett alkalmazásain.
Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, az EU még 2022-ben szavazta meg a DMA-t, azaz a digitális piacokról szóló jogszabályt, ami szerint egyes nagy online tartalomközvetítő platformok „kapuőr” szerepet töltenek be a kiberszférában, aminek következtében ellehetetlenítik a kisebb vállalkozásokat és tartalomgyártókat. Az Európai Bizottság számos vállalatot megbírságolt és változtatásra kényszerített emiatt – idetartozik az Apple is. Az év elején például brutális mennyiségű, 712 milliárd forintos bírsággal illették őket – erről ide kattintva olvashat részletesebben –, annak érdekében pedig, hogy az iPhone-ok továbbra is az EU-n belüli boltok polcain maradjanak, az App Store-t is át kellett szabniuk.
A DMA 2024 márciusában lépett életbe, ennek megfelelően pedig az Apple is átszabta az iOS számos elemét, hogy megfeleljenek az unió új szabályozásainak. Az iOS 17.4-re való frissítést követően például már az App Store első megnyitásánál felhívja az iPhone a felhasználó figyelmét, hogy mostantól már nemcsak innen tölthet le alkalmazásokat, hanem külsős, harmadik feles alkalmazásboltokból is. Ugyancsak egy új kezdőképernyő fogadja a felhasználót a korábbi alapértelmezett böngésző, a Safari megnyitásakor. Itt lehetősége lesz arra, hogy egyszer s mindenkorra beállítson egy új alapértelmezett böngészőt, így a közösségi oldalakon, üzenetekben megnyitott linkek már ebben fognak megnyílni.
Saját menüpontot kapnak
Az iOS 18-cal azonban még tovább megy az Apple. Ahogy arról a 9to5Mac is beszámolt, a frissítést követően a Beállításokban az Európai Unióban élő felhasználók egy teljesen új, Alapértelmezett alkalmazások menüpontot is találnak majd, ahol egyszerűen be lehet majd állítani, hogy az iPhone milyen levelezőappot, böngészőt, esetleg alkalmazásboltot használjon. Az információk szerint ehhez a listához csatlakoznak majd 2025-ben a térkép- és navigációalkalmazások is, ami azonban talán még ennél is drasztikusabb változtatás lesz, az az, hogy az Apple lehetőséget ad majd a legtöbb első féltől származó alkalmazás törlésére is. Ez azt jelenti,
hogy az új szoftveren lehetősége lesz egy az egyben letörölni akár az alapértelmezett Üzenetek appot is, ha annak zavaró a jelenléte.
Az persze már más kérdés, hogy mindez a gyakorlatban vélhetően több kellemetlenséget, mintsem megoldást nyújt majd. A lap szerint az Üzenetek app mellett törölhetővé válik majd az App Store, a Kamera és a Safari is, azt azonban egyelőre még nem tudni, hogy ezek az alkalmazások hogyan lesznek majd visszavarázsolhatók a készülékre – ha magát az Apple saját alkalmazásboltját is töröljük. Mindenesetre az EU vágya valóra válik, az unión belül szinte teljesen személyre szabhatóvá válik az iOS, legyen szó az iOS 18-cal érkező kozmetikai változtatásokról vagy az alapértelmezett alkalmazások kicseréléséről.
Szeptemberben érkezik az új iOS
Az iOS 18 jelenleg csak a tesztelők számára elérhető, a szoftver azonban már végső stádiumban jár, így vélhetően szeptemberben gond nélkül megjelenhet. Az új operációs rendszer a következő készülékeket támogatja majd: iPhone 15, iPhone 15 Plus, iPhone 15 Pro, iPhone 15 Pro Max, iPhone 14, iPhone 14 Plus, iPhone 14 Pro, iPhone 14 Pro Max, iPhone 13, iPhone 13 mini, iPhone 13 Pro, iPhone 13 Pro Max, iPhone 12, iPhone 12 mini, iPhone 12 Pro, iPhone 12 Pro Max, iPhone 11, iPhone 11 Pro, iPhone 11 Pro Max, iPhone XS, iPhone XS Max, iPhone XR, iPhone SE (2. generáció vagy újabb). Az Apple Intelligence azonban csak a tavalyi két csúcsmodellen, az iPhone 15 Prón és iPhone 15 Pro Maxon lesz elérhető.