Emberszerű asszisztensen dolgozik az Apple
Hiszi vagy sem, már csak öt hónap választ el minket az Apple legújabb operációs rendszerének, az iOS 19-nek a hivatalos bejelentésétől. Ez ugyan még kifejezetten sok idő, ahogy az azonban az év ezen időszakában lenni szokott, mostanra már az előzetes pletykák is szárnyra kaptak, amik izgalmas részleteket fednek fel az új funkciókról, a támogatott eszközökről és a várható fejlesztésekről. Mutatjuk, milyen újdonságokkal kecsegtethet az Apple idei nagy szoftverfrissítése.
A legfontosabb kérdés tulajdonképpen minden évben az, hogy mely iPhone-modellek kapják meg a legújabb frissítést. Ahogy arról korábban már mi is írtunk, a 2025-ös év jó híre, hogy az iPhoneSoft értesülései szerint minden olyan eszköz, amely jelenleg támogatja az iOS 18-at, frissíthető lesz iOS 19-re is. Fontos azonban megjegyezni, hogy az új funkciók nem minden készüléken lesznek elérhetők. A legnagyobb erőforrásigényű újdonságok, például az Apple Intelligence funkciói kizárólag a legújabb iPhone-modelleken működnek majd.
Ennek ellenére a régebbi almás telefonokat használók is találhatnak majd számukra érdekes újításokat – attól viszont nem lehet eltekinteni, hogy az Apple fókuszában egyértelműen az Apple Intelligence-hez köthető fejlesztések fognak majd állni.
Emberibb és intelligensebb lesz a Siri
Az iOS 19 egyik legkiemelkedőbb újdonsága az Apple virtuális asszisztense, a Siri továbbfejlesztett változata lesz, amelyet fejlett nagy nyelvi modellek (LLM-ek) támogathatnak. A Bloomberg értesülései szerint az új Siri emberibb kommunikációra lesz képes, és a ChatGPT vagy a Google Gemini platformokhoz hasonlóan fog működni. Az új Siri szorosan integrálódik majd az iOS App Intents rendszerébe, így még precízebb vezérlést tesz lehetővé a harmadik féltől származó alkalmazások felett. Az Apple célja, hogy a jelenleg iOS 18-ban elérhető ChatGPT-integrációval szemben saját, házon belül fejlesztett megoldást kínáljon, amely előtérbe helyezi az adatvédelmet.
Felmerül persze a kérdés, hogy mégis hogyan, ha a jelenlegi vállalásaikhoz sem tudják tartani magukat.
Bár az LLM Siri-t várhatóan az iOS 19 részeként jelenti majd be a vállalat, könnyen megeshet, hogy a funkció csak 2026-ban válik elérhetővé egy későbbi frissítés, például az iOS 19.4 részeként. Erre elsősorban azért lehet következtetni, mert az Apple még mindig dolgozik az iOS 18 tavaly bejelentett funkcióinak bevezetésén, több, már tavaly nyáron bemutatott Apple Intelligence-fejlesztés is várat még magára – ezek előreláthatólag csak az iOS 18.4-es frissítéssel, márciusban érkeznek meg. Ez a késlekedés pedig hatással van az iOS 19 fejlesztésére is.
A Bloomberg információi szerint számos, eredetileg az iOS 19-re tervezett funkciót már most a 2026-os tavaszi időszakra halasztottak,
mivel az Apple mérnökei még mindig az iOS 18-on dolgoznak. A jelentésben közöltek persze nem meglepőek, az Apple az elmúlt két-három évben részben tudatosan, részben pedig kényszerből, de átállt egy új stratégiára, miszerint a szoftveres újdonságokat nem egyben, hanem lépcsőzetesen teszik elérhetővé a felhasználók számára. Az 2024-es WWDC-n például rengeteg iOS 18-as újítást láttunk, amik közül a szeptemberi rajtra jóformán csak az újratervezett vezérlőközpont és a továbbfejlesztett testreszabhatóság állt készen. Azóta megjelent az iOS 18.1 és az iOS 18.2, amik egy iOS 15.2-vel szemben például csordulásig voltak pakolva újdonságokkal – és már úton van az iOS 18.3 is.
Folytatnánk, hogy ezenfelül még milyen újdonságok várhatók az iOS 19-be, az emberibb és intelligensebb Sirin kívül azonban egyetlen megbízható forrás sem említ más fejlesztést. Ettől függetlenül borítékolható, hogy ennél sokkal több dologgal fog majd szolgálni az új frissítés, ezeket viszont egyelőre sikerült titokban tartania az Apple-nek. Egyes szivárogtatók írtak még a zár- és kezdőképernyőt érintő módosításokról, az Apple Music újragondolásáról, illetve az ikonok újratervezéséről is. Kíváncsian várjuk, ezekből mi sül ki nyár elejére.
Messze még a megjelenés
Az iOS 19-et várhatóan a júniusi WWDC-n mutatja be az Apple. A szoftver ezt követően elsőként a fejlesztők számára lesz elérhető tesztelésre, majd július környékén az első publikus bétaverziók is befuthatnak – a rendszer hivatalos kiadása a megszokott módon ezúttal szeptemberben várható. Amennyiben hihetünk az iPhoneSoft értesüléseinek, úgy az iOS 19-et a következő iPhone-okra telepíthetjük majd: iPhone 16, iPhone 16 Plus, iPhone 16 Pro, iPhone 16 Pro Max, iPhone 15, iPhone 15 Plus, iPhone 15 Pro, iPhone 15 Pro Max, iPhone 14, iPhone 14 Plus, iPhone 14 Pro, iPhone 14 Pro Max, iPhone 13, iPhone 13 mini, iPhone 13 Pro, iPhone 13 Pro Max, iPhone 12, iPhone 12 mini, iPhone 12 Pro, iPhone 12 Pro Max, iPhone 11, iPhone 11 Pro, iPhone 11 Pro Max, iPhone XR, iPhone XS, iPhone XS Max, iPhone SE (3. generáció), iPhone SE (2. generáció).