Index Vakbarát Hírportál

A Facebook máris elkezdte költeni a pénzt

2012. május 21., 10:34 Módosítva: 2012.05.23 13:51
2

Alig néhány órával a tőzsdére lépés után a Facebook bejelentette az első olyan felvásárlását, amit már a részvénykibocsátásból érkező pénz fűt. A célpont a Karma nevű alkalmazás, ami számontartja a facebookos ismerőseink születésnapjait, évfordulókat és ünnepeket, küldhetünk vele üdvözlőlapot és még ajándékot is javasol az ismerőseink képeit és státuszfrissítéseit elemezve. Az árat nem hozták nyilvánosságra.

A Karmát, illetve a mögötte álló céget tavaly hozták létre San Franciscóban, a cég korai befektetői között ismerős névként üdvözölhetjük az Evan Williams-Biz Stone duót, a a Blogger (ma a Google blogszolgáltatása) és a Twitter alapítóit.

Át kell írni a Nasdaq informatikai rendszerét

2012. május 21., 10:33 Módosítva: 2012.05.23 13:51

Felújítjuk az egész rendszert – ígéri a Nasdaq-ot kiszolgáló informatikai rendszer fenntartója, az Omx Goup, miután a Facebook tőzsdei bevezetésének napján erősen csuklott a megoldás. A kisbefektetők vételi és eladási utasításai akár egy órára is eltűnhettek valami furcsa fekete lyukban, hol jókora késéssel hajtódtak végre, hol egyszerűen eltűntek.

Az Omx vezetője szerint a jelenséget egy programhiba okozta, ami egészen eddig nem jött elő a rendszerben, még a Facebook IPO kedvéért rendezett külön teszten sem. A cég most teljesen újratervezi a részvénykibocsátásokat kezelő alrendszert.

A tőzsdei informatikai rendszerek történetében akadt már ennél súlyosabb gond is, a leghíresebb az a 2010. májusi eset volt, amikor egybillió dollár törlődött átmenetileg a tőzsde rendszeréből.

Váratlanul megnősült a Facebook alapítója

2012. május 20., 09:41 Módosítva: 2013.01.27 22:27
172

Sűrű hetet zárt Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója: a közösségi oldal csalódásba hajló tőzsdei bevezetésén izgulhatott pénteken, szombaton pedig „Házas"-ra változott a családi állapota a Facebook-profilján, miután váratlanul elvette feleségül barátnőjét, Priscilla Chant.

Tovább

Nem az évszázad meglepetése

2012. május 19., 11:22 Módosítva: 2012.05.19 11:22
2

Hogy a Facebook-film mémmé lett jelenetéből rögtön az első napi kereskedés befejezése után elkészült a témára hangolt verzió:

Bono mégsem lett milliárdos

2012. május 19., 08:49 Módosítva: 2012.05.23 13:51
11

Tegnap a Huffington Post nyomán mi is világgá kürtöltük, hogy a U2 frontembere befektetési alapján keresztül másfél milliárd dollárt kaszált a Facebook tőzsdére lépésével, és ezzel a világ leggazdagabb zenésze lett. A Daily Telegraph azonban ma reggel lehűtötte a kedélyeket: Bonónak valójában csak tíz százalékos üzletrésze van az Elevation Partnersben, így a facebookos résztulajdona valójában csak rongyos 150 millió dollárt ér. Kénytelenek vagyunk a tegnapi zenei ajánlatunkat is módosítani, a Beautiful Day helyett a jeles alkalomból a Still haven't found what I'm looking for következik.

Facebook: az évtized kibocsátása az évtized csalódása?

2012. május 18., 22:51 Módosítva: 2012.05.23 13:51
125

Péntek délután, elvben magyar idő szerint 5 órakor tőzsdére ment a Facebook. A piaci kapitalizáció alapján (ez a cég elméleti értéke, amit úgy kapunk meg, hogy a részvényárfolyamot megszorozzuk a részvények számával) a nap végén 82 milliárd dollárt ér a cég, ami nagy csalódásnak tűnik ahhoz képest, hogy pár órája még 100 milliárd dollár fölé értékelte a piac a közösségi oldalt. Az első tőzsdei napon az árfolyam 45 dollárnál tetőzött, zárásra a 38 dolláros kibocsátási szint közelébe esett vissza. A zárás utáni határidős kereskedésben a papír árfolyama még lejjebb került, így lényegében minden cent plusz leolvadt a Facebookról, amit nap közben magára szedett.

Facebookta

Ha ez volt az évtized tőzsdei kibocsátása, ahogy az óriás bankházak beharangozták, akkor a legjobb lenne máris 2020-ra ugrani. De haladjunk időrendben. Már a nyitás rosszul sikerült. A Nasdaq magyar idő szerint 17.05-ös rajtot ígért, ehhez képest 17.30-kor még nem lehetett tudni a tőzsdei nyitóárat sem, mert a rendszer nem volt képes feldolgozni a brókerek ajánlatait. Állítólag az óriási érdeklődés terhelte le az amerikai technikát. (Bele sem merünk gondolni abba, hogy mit tenne a piaccal egy hekkertámadás.)

Aztán úgy tűnt, a Facebook-alapító Mark Zuckerberg legszebb álmai mégis valóra válnak. Amikor fél 6 után a komputerek magukra találtak, már 43 dolláron, a kibocsátási árnál 10,6 százalékkal magasabb szinten állt a papír.

Egészen sokáig, legalább öt percig úgy tűnt, meglódul a dolog, de a 80 millió érdeklődő úgy 80 másodperc alatt szívódott fel, jött a mélyrepülés, az árfolyamot végül csak a kibocsátási ár tartotta meg. És a beépített vásárlók. A CNBC ugyanis arról számolt be, hogy a kibocsátásban jegyzési garanciát vállalók mentették meg az árfolyamot 38 dollárnál (ezek nyilván a bankok, befektetési házak lehettek), nekik köszönhetően nem lett a dologból még nagyobb bukta. Bunda!

Az Index besegít

Bár az IPO-ról minden igyekezetünk ellenére lemaradtunk, az éles kereskedésben egy hajszállal a kibocsátási ár fölött, 38,32 dollárért két darab részvényt is megszereztünk. Amikor késő délután emelkedni kezdett az árfolyam, a 41-42 dollár közötti tartományban közel jártunk ahhoz, hogy a piacra öntsük a részesedésünket. Végül kapzsi énünket legyőzte a még kapzsibb: maradtunk.

Végül számoltunk, és kiderült, hogy nem járnánk túl jól a kiszállással. A jutalékok levonása, az adófizetés és az osztozkodás után 700 forintot sem tettünk volna zsebre 41 dolláros árfolyammal számolva, inkább a piacon maradtunk.

És most már tudjuk, hogy szükség is volt ránk: a Facebook a zárásban 38,23-ig esett vissza, ami 0,6 százalékos nap végi profitot jelent. Bár nem számoltunk utána, de elképzelhetőnek tartjuk, hogy részesedésünk likvidálása a nyitóárhoz még közelebb tolta volna Zuck cégét. Az Index inkább kitartott a bajban a világ elsőszámú közösségi oldala mellett, de azért a piacon tartjuk a szemünket.

Bukott a Facebook

2012. május 18., 22:38 Módosítva: 2012.05.18 22:40
20

Az első tőzsdei napon az árfolyam 45 dollárnál tetőzött, az ár a zárásra a 38 dolláros kibocsátási szint közelébe esett vissza. A zárás utáni határidős kereskedésben a papír árfolyama még lejjebb került, így lényegében minden cent plusz leolvadt a Facebookról, amit nap közben magára szedett. A cég kapitalizációja is jócskán 100 milliárd dollár alá esett.

Újra 40 dollár alatt

2012. május 18., 20:49 Módosítva: 2012.05.23 13:51
26

Helyi idő szerint háromnegyed háromkor 40 dollár alá kúszott az árfolyam, ami a kereskedés első órájának ingadozásai után aránylag stabilan beállt 41 és 42 dollár közé, aztán lassan elkezdett lefelé araszolni. A negyven ugyan kerek szám, mégsem tűnik lélektani határnak, mert nem nagyon történt semmi hirtelen, amikor hármasra váltott az első szám, sőt, visszabillent 40-re, és azóta is ott egyensúlyoz az árfolyam. Bezzeg a mi nyereségünkön ez akár száz forintokban is mérhető, komoly vágást jelent, szóval innen üzenjük a Facebooknak, hogy szedje össze magát.

Id. Zuckerberget nem nagyon izgatja a tőzsde

2012. május 18., 20:18 Módosítva: 2012.05.23 13:51

Mark Zuckerberg édesapja, Edward a tőzsdei kibocsátás körömrágósan izgalmas perceiben kis színes tudományos cikkeket linkelget a Facebook-oldalán, és tudomást sem vesz róla, hogy a fia éppen multimilliárdos lesz. A kedves papa egyébként fogorvos, és 2009-ben a fiától Facebook-részvényeket kapott ajándékba, amelyeknek az értéke most olyan 80 millió dollár körül jár. Na de mit számít ez, amikor egy oklahomai iskolás ősi masztodonfogat talált a kert végében?

Zuckerberg vérfürdőt rendez a Wall Streeten

2012. május 18., 20:01 Módosítva: 2012.05.23 13:51

Legalábbis a világ híreit kreatívan, vicces kisfilmekkel illusztráló tajvani animátorok valahogy így képzelik el, mi történik most a New York-i tőzsdén, meg úgy általában a Facebook háza táján:

Így mozgott eddig az árfolyam

2012. május 18., 19:51 Módosítva: 2012.05.18 19:53
1

Először profi tőzsdecápa, illetve magukat profi tőzsdecápának kiadni óhajtó olvasóinknak mutatunk egy grafikont (teendő: elmélyülten néz, hosszasan hümmög, ízlés szerint fejet csóvál közben).

És itt egy másik is, ami ugyanazt mutatja (az ellenség megtévesztése céljából a New York-i idő szerepel rajta, míg az előzőn a magyar) de talán könnyebben értelmezhető: a jegyzési árig zuhant az árfolyam, aztán megkapaszkodott, és most egy ideje 41 dollár körül ingadozik.

Időközben a napi tranzakciók száma a Facebook-részvényekkel túllépte a 300 milliót.

Isten tartsa meg Mark Zuckerberget!

2012. május 18., 19:39 Módosítva: 2012.05.18 19:44

Az árfolyam 41 dollár környékén szurkál föl meg le, ez nekünk két részvényre vetítve 5,36 dolláros, 1260 forintos profitot jelent ebben a pillanatban. Ezt a brókerház jutaléka és az árfolyamnyereség adó is csökkenti. Előbbire a Buda Cash azt mondta: a vételnél és az eladásnál is egy százalékot vesz le a számlánkról. Mit jelent ez?

A két papírért összesen 18 000 forintot fizettünk, a vásárlás tehát 180 forintunkba került.  Ha most 41 dolláron, 9635 forinton kiszórnánk a részvényeinket, megint 193 forintnyi jutalékot kellene fizessünk, plusz a teljes profitra vetítve tehelne minket a 16 százalékos árfolyamnyereség-adó, ami 200 forintot emésztene fel. Ez összesen 573 forint, ami az 1260 forintos nyereségünk közel fele.

A maradékból szűkösen két Dr. Pepperre fután. A gond, hogy az Index Facebook-csapata négy fős, plusz a sikereinket elirigyelve egy kolléga még hozzánk csapódott, úgyhogy az már öt. A két Pepper így kevés, ahogy a fejenkénti 138 forint nyereség is. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy darabig még tartjuk a részvényeinket, szóval Isten tartsa meg jó egészségben Mark Zuckerberget!

A világ 34. legnagyobb cége

2012. május 18., 19:23 Módosítva: 2012.05.18 19:23
6

A jelenlegi, 40,94 dolláros részvényárfolyammal számolva a Facebook piaci kapitalizációja (a cég elméleti értéke, amit úgy kapunk meg, hogy a részványárfolyamot megszorozzuk a részvények számával) 112,24 milliérd dollár. Ezzel a közösségi oldal a Yahoo Finance toplistáján a világ 34. legnagyobb cégének számít, persze ez csak a tőzsdén bejegyzett vállalatok között elfoglalt helyét mutatja.

A listán közvetlenül a Facebook előtt a Merck német vegyipari óriás, a BP brit olajcég, és a Verizon amerikai telekommunikációs cég foglal helyet, mögötte pedig a GlaxoSmithKline brit gyógyszeripari vállalat, a Anheuser-Busch belga-brazil sörgyár (ha nem lenne ismerős a nevük, Beck's, Budweiser, Stella Artois, Staropramen, Leffe, Hoegaarden, ez mind az övék), és az üdítőgyártó Pepsi.

És mire ezt leírtam, az árfolyam 41,07-ra mászott fel, a kapitalizáció pedig 112,6 milliárdra, vagyis három mondat alatt 340 millió dollárral nőtt a cég értéke. És mire ezt leírtam, még 50 millióval. Most meg csökkent húszmilliót. Ebbe bele lehet őrülni.

Eltűnt a süni!

2012. május 18., 18:51 Módosítva: 2012.05.18 18:51
3

Elképesztően fejlett összeesküvéselmélet-gyártó képességeink is csődöt mondanak a pontos ok-okozati összefüggés felderítésében, mindenesetre a részvénykibocsátással egy időben eltűnt a Facebookról az az ásító sündisznókölyköt ábrázoló képünk, amit még 2009-ben töltöttünk fel, majd töröltünk le azon nyomban, hogy teszteljük, valóban törli-e a közösségi oldal a törölt képeket, vagy csak a rájuk mutató linkeket tünteti el. A süni három évig látható volt a linken, a hűlt helye itt van, emléke szívünkben örökké él.

Donna Summer érdekesebb, mint a Facebook

2012. május 18., 18:28 Módosítva: 2015.12.15 22:10

A Google friss adatai szerint a világot nem a Facebook tőzsdei bevezetése érdekli jelenleg a legjobban, hanem az egykori diszkókirálynő, Donna Summer halálhíre. A Google Trends keresési toplistáján csak a második, és a harmadik heyet tartja a "facebook stock", és a "facebook ipo" (Facebook részvény, illetve részvénykibocsátás) keresőkifejezés. És a top10-be még pont belefér a Grace klinika évadzárója is.

A forgalomból tuti rekord lesz

2012. május 18., 18:19 Módosítva: 2012.05.18 18:19

A legutóbbi információ továbbra is az első 20 perces 200 millió tranzakció, helyezzük ezt egy kicsit perspektívába. A Visa tőzsdei bevezetésekor 177 millió, a Google esetében 22,4 millió, a Linkedinnél 30,2 millió, míg a General Motorsnál 458 millió részvény cserélt gazdát az első kereskedési napon összesen.

Hívott a brókerház!

2012. május 18., 18:10 Módosítva: 2012.05.18 18:39

Két részvényt kaptunk 38,32 dolláros áron. Így már csak 32 centünkben fáj, hogy lemaradtunk az elsődleges kibocsátásról. Ez részvényeként 9000 forintos vételi árat jelent.

Az történt, hogy mázlink volt a Nasdaq megbénulásával. A Buda Cashnél azt mondták: a rendszer lefagyása miatt eleinte nem fogadta be a Nasdaq a vételi megbízásunkat. Ez azért jó, mert nyitás után 43 dollárig ugrott az ár, szóval csak drágán tudtunk volna beszállni.

Viszont amire a rendszer magához tért, már a kibocsátási szinten, 38 USD környékén forgott a papír és így mi is itt tudtunk bevásárolni.

Bréking: megint fölfelé megy a papír, 40 dollárig húzták vissza az árat, szóval kemény 900 forintot kerestünk néhány perc alatt. Ez három túrórudit és két két doboz közepes minőségű félbarnasört jelent. Azt gondoljuk, hogy lassan akár oktathatnánk is a műfajt, annyira fut a szekér.

A lélektani határ alatt nem járt a részvény

2012. május 18., 18:09 Módosítva: 2012.05.18 18:09

Bármennyire is nem lőtt ki a részvény, egyelőre a lélektani határnak számító 38 dolláros kibocsátási ár alá sem esett be, kíváncsian várjuk, meddig tarthat ki a most megindult újabb emelkedés.

Zuckerberg a húszmilliárdért küzd

2012. május 18., 18:07 Módosítva: 2012.05.18 18:07
10

A Wall Street Journal jóvoltából valós időben követhetjük a Facebook-alapító Mark Zuckerberg személyes vagyonának alakulását.

20 perc alatt 200 millió

2012. május 18., 18:00 Módosítva: 2012.05.18 18:02
7

A kereskedés első 20 percében 200 millió Facebook-részvény cserélt gazdát a Nasdaq statisztikája szerint. Jó kérdés, hogy a 38 dolláros szint alá eséssel vajon a jegyzéssel ezen az áron előre bevásárlók elkezdik-e majd pánikszerűen eladni a papírjaikat, hogy minimalizálják a veszteséget. A kérdés egyelőre költői, az árfolyam újra 40 dollár körül jár.

38 dollárhoz értünk

2012. május 18., 17:57 Módosítva: 2012.05.18 18:00

Folytatódik a papír esése, már a 38 dolláros jegyzésnél tart, és egyelőre nem látni, hol a vége. Úgy tűnik, hogy a csalódással felérő nyitás a Nasdaqot és a Dow Jonest sem dobja fel, a többi kereskedésre is rányomja a bélyegét. A Pandora, a Linkedln és a Groupon is padlón.

Nagyon pedálozunk, akár két részvényünk is lehet

2012. május 18., 17:51 Módosítva: 2012.05.18 17:54

Limitárral kapaszkodunk fel a Facebookra. Biztosra mentünk, 50 dollárra lőttük be azt az összeget, amit maximum hajlandóak vagyunk adni egy papírért. A Buda Cashnél vezetett számlánkra 30 ezer forintot utaltunk be, abból még borravalót is adhatunk Zuckerbergnek.

A kereskedési rendszer szerencsére úgy működik, hogy nem feltétlenül az 50 dolláros limitárunkon kapjuk meg a papírt, hanem a legkedvezőbb eladási áron, ami most a nyitás utáni fellpatanásból 40 dollár körüli szintre korrigált vissza. Most várjuk a visszajelzést a brókerháztól, hogy megvan a papír.

A Zynga kereskedését felfüggesztették

2012. május 18., 17:47 Módosítva: 2012.05.23 10:36
2

A közösségi médiának nincs jó napja a tőzsdén: a Linkedln 2,6 százalékos, a Groupon 6 százalékos mínuszban. A Facebookon játszható játékokat fejlesztő Zynga kereskedését 13 százalékos esés után fel kellett függeszteni, írja a Wall Street Journal.

15 milliárdra perlik a Facebookot

2012. május 18., 17:44 Módosítva: 2012.05.18 17:44
23

Jó érzékkel a tőzsdei bevezetés napjára időzítve jelentette be egy kaliforniai ügyvédi iroda, hogy személyiségi jogi pert indít a Facebook ellen, az összes amerikai felhasználó nevében, az ő érdekeiket képviselve (és keresik a módját, hogy a nem amerikaiakat is bevonják valahogy a perbe). A vád személyiségi jogok megsértése, amit egy tavaly szeptemberi botrányra alapoznak, amikor kiderült, hogy a közösségi oldal kijelentkezés után is követi a felhasználók netezési szokásait.

Az amerikai törvények szerint személyiségi jogok súlyos megsértésénél naponta és felhasználónként száz dollár, de összesen legfeljebb tízezer lehet a büntetés, a Stewarts Law ügyvédi iroda jogászai pedig osztottak-szoroztak, majd közölték a végeredményt: 15 milliárd dollár lesz. A keresetet a San Jose-i szövetségi bíróságra nyújtották be, tárgyalás egyelőre nincs kitűzve.

Lefelé indult a részvény

2012. május 18., 17:43 Módosítva: 2012.05.18 17:43

A Facebook 42,99 dolláron indult, az első fél percben 82 millió részvénnyel kereskedtek. Ugyanakkor öt perceben belül 40 dollárra esett vissza az árfolyam, ez 5,4 százalékos pluszt jelent a jegyzéshez képest.

Megvan a nyitóár: 43 dollár

2012. május 18., 17:40 Módosítva: 2012.05.18 17:41

Nagy kérdés volt, hogy a 38 dolláros jegyzés után mennyin nyithat a Facebook a tőzsdén: a technikai problémák miatt félórás késéssel, de elindult a kereskedés, a Wall Street Journal szerint 42,99 dolláron. Ez 11 százalékos emelkedést jelent a jegyzéshez képest.

Kinyírta a Facebook a Nasdaqot

2012. május 18., 17:33 Módosítva: 2012.05.18 18:40

Még mindig nincs nyitóár, pedig a Nasdaq 17.05-re ígérte a kezdést. Az érdeklődés állítólag akkora, hogy leölte a new york-i tőzsde rendszerét. A CNBC szeirnt azért csúszik az indulás, mert a brókerek nem tudják törölni, változtatni, illetve újra felvinni a megbízásaikat.

Közben a KBC-nél is meg lehet venni a Facebookot. Aki még nám látta, most láthatja, hogy néz ki egy normál vételi megbízás. Őrület!

Bono a világ leggazdagabb zenésze lett

2012. május 18., 17:27 Módosítva: 2012.05.18 17:27
17

A U2 frontembere egy ideje a zenélésen és a világ megmentésén felül befektetőként tengeti napjait, cége, az Elevation Partners a Facebookban 2,3 százalékos résztulajdonnal rendelkezik, amiből most nagyjából ugyanennyi milliárd dollár lesz. A Huffington Post becslése szerint ebből nagyjából másfél milliárd Bono része, a maradék az üzlettársaié. Ezzel egy csapásra a világ leggazdagabb zenésze lesz, elhódítva a címet Paul McCartneytől, aki rongyos 1,05 milliárddal szerénykedik ezentúl a második helyen.

Ennek örömére hallgassuk is meg, hogy az újdonsült milliárdos azt énekli, hogy It's a beautiful day, sky falls, you feel like.

CNBC: 42 dolláron nyithat a Facebook

2012. május 18., 17:12 Módosítva: 2012.05.18 17:12

A kibocsátási ár 38 USD volt, aki ebben a szakaszban nem jutott részvényhez, már csak a piacon vehet. A piacon viszont ennél drágább lesz a papír, mert sokan hoppon maradtak az IPO-ban. És hát a kapitalizmus ugye olyan dolog, hogy amit sokan akarnak megvenni és kevesebben eladni, az idővel megdrágul. Na ez a tőzsdén másodpercek alatt történik. Így lehet az, hogy a FB nem 38 dolláron jelenik meg a piacon, hanem efölött.

A tőzsdei kereskedést ugyanis minden nap megelőzi az úgynevezett előzetes ajánlattételi szakasz. A nyitóár ebben a szakaszban alakul ki azon az árfolyamon, ahol a legtöbb vevő és a legtöbb eladó egymásra talál. A vételi és az eladási árfolyamokat egy algoritmus összesíti, ami aztán kiköp magából egy összeget. Erre mondja azt a CNBC, hogy 42 dollár lehet. Más források szerint ez 44 dollár lesz.

Facebook, jövünk!

2012. május 18., 16:34 Módosítva: 2012.05.18 17:12
2

Csütörtökön sikeresen zárult a Facebook részvényjegyzése. A kibocsátási ár a megemelt ársáv teteje, 38 amerikai dollár lett, ezzel az árral a Facebook tőzsdére lépése minden idők legnagyobb technológiai részvénykibocsátása lesz. Az ár és a részvénydarabszám alapján a Facebook 104 milliárd dollárt ér. A jegyzésben több mint 16 milliárd dollár értékben adtak el részvényeket.

A CNBC információi szerint az amerika keleti parti idő szerint 11-kor indul a kereskedés a papírral a Nasdaqon, ami nekünk 17 órát jelent. A KBC hírlevele szerint az IPO-knál nem szokatlan, hogy akár lényeges késéssel startoljon a részvény a piacnyitáshoz képest. De azt is írják, hogy elképzelhető, hogy a fenti értesülés tévesnek bizonyul, és valamivel később, vagy valamivel korábban indul el a tényleges kereskedés.

Már nagyon viszket a tenyerünk. Merthogy mi is megvesszük a Facebookot. Bár nagyon akartuk, sajnos az elsődleges, a tőzsdei kereskedés előtti kibocsátásról lemaradtunk. A jegyzési igényt a Buda-Cash-hez adtuk be, csak néhány órával a részvénykönyv záródása után. De kicsit sem csüggedünk. Arra hajtunk, hogy a BC segítségével megvegyünk a papírt a tőzsdei debütálás első perceiben.

Szerénységből és emberbarátságból csak egyetlen részvényre hajtunk. Nem akarjuk elvenni a lehetőséget a kisbefektetők elől, és nem akarjuk fölhajtani az árat a vételi oldalon. Aztán tartjuk a papírt, ameddig szépen meggazdagodunk. Ez a terv.

Az előzményeket a célnak szentelt belső blogon, az Őszinte Részvényemen olvashatják. Jó gazdagodást!

Rovatok