Lehet az E3 a legfontosabb videojátékos expo, de az utolsó napja ennek is olyan, mint bármelyik többnapos rendezvénynek: érezhetően kicsit fáradt már mindenki, a kiállítókon gyakran látszik, hogy várják már a végét, sok látogató pedig kihagyja már ezt a napot. De éppen ezért egy hangyányival elviselhetőbb a tömeg, rövidebbek a sorok és nagyobb eséllyel lehet kipróbálni játékokat.

Az eddigi legszebb Zelda

A Nintendo új csúcsjátékával, a The Legend of Zelda: Breath of the Wilddel például így sikerült játszanom húsz percet. Az idén harmincéves Zelda széria itthon nem annyira ismert, mint Amerikában és Japánban, pedig a világ egyik legnépszerűbb, ünnepelt játéksorozata. A Breath of the Wildet 2013-ban jelentették be, és akkor 2015-ös premiert ígértek, de csak jövőre érkezik – a Nintendo egy ilyen fontos brand új részét nem akarja összecsapni. És tényleg nagyon igényes a játék: a Wii-re termett grafika nem ér fel a PS4-es és Xbox One-os csodákhoz, de így is nagyon megkapó, a játékmenet pedig előhozza a belső gyermeket. Nyílt mesevilágban kell kincseket keresni, fejtörőket megoldani, nem túl félelmetes szörnyeket legyőzni – tudnám húsz percnél tovább is játszani.

Hasonló érzésekkel álltam fel a Warhammer 40K – Inquisitor: Martyr mellől is. Én a Diablo által képviselt, akció-szerepjátéknak eufemizált klikkelőmaratont nem bírom, a Warhammer 40K űrbarokkos világát pedig nem tudom komolyan venni, de ez a hosszú című Martyr egész szórakoztató. Ráadásul magyar csapat készítette, a Neocore, ami a Van Helsing-játékokkal már kitapasztalta a műfajt. A Martyrban egy galaktikus birodalom rendfenntartójaként kell a Káosz szolgáit purgálni (ami a gyakorlatban darabokra aprítást jelent), ezt elég jó fedezékrendszer támogatja, a pályaelemek nagyrészt véletlengeneráltak és szétzúzhatók, és a játékos egy erődöt is építgethet magának, ahol a szerzett kincseit tárolhatja (és védheti, mert meg lehet támadni más játékosok erődjeit). Bűnös élvezetnek teljesen jó lesz a Witcher 3 új kiegészítője mellé.

És ha már Witcher 3: a tavalyi év legjobb játékában még mellékágként megtalálható gyűjtögetős kártyajáték, a Gwent önálló játékot kap. Ezt is ki tudtam próbálni, és úgy kell elrángatni előle. Nagyon jól átgondolták az egészet, új lapokkal és képességekkel, sokkal taktikázósabb lett az egész, mint a Witcher 3-ban. Akinek a Hearthstone túl egyszerűnek vagy kapkodósnak tűnt, annak mindenképpen érdemes lesz tennie a Gwenttel egy próbát, és a kétszemélyes kártyázás mellett egy szóló játékmódot is kapunk, sok játékórával.

Parancsnok, azt sasolja!

Az utolsó napra is maradtak VR-játékok, mert az idei E3 tényleg ezekről szól. A Ubisoft standján kettőt is tesztelhettem, nagyjából a legjobbat és a legrosszabbat, amit az expón láttam. Az előbbi az Eagle Flight, amiben a játékos sasként száll a posztapokaliptikus, a természet által már kicsit visszahódított Párizs felett. Csapatjátékkal van dolgunk; a cél a zsákmány hazaszállítása a fészekbe, csakhogy egy másik madárbagázs is ezt próbálja megtenni. Igen, ez a jó öreg capture the flag, de abból egy elég szórakoztató mutáció. Baromi jó a madarat fejmozgással irányítva az Eiffel-torony körül szállni; könnyű ráérezni, és a játék is pörgős, gyors, igazi adrenalinbomba.

Ennek szöges ellentéte a Star Trek: Bridge Crew. Mindegyik Star trek sorozatban vannak azok a jelenetek, amikor az egyenpizsamás űrhajósok a parancsnoki hídon ülnek, és nagyon komoly arccal utasítgatják egymást, miközben valahol máshol akció történik. Na, a Bridge Crew ezt szimulálja. Négy ember csücsül egy virtuális űrhajóban, és a kapitány instruálja őket. Mérnök, töltse fel a pajzsokat. Töltöm, parancsnok... 3... 2... 1... pajzsok feltöltve. Fegyverzet, lőjön ki két protontorpedót. Kilőve, parancsnok. És így tovább, a játék lényegében beszélgetés és virtuális gombok nyomkodása – a többit saját fantáziából ki kell pótolni. Nem tudok most hirtelen ennél rétegjátékabbat elképzelni.

A Sonynál még bejutottam a Double Fine VR-játékához, a Psychonauts in the Rhombus of Ruinhoz. A zseniális Psychonauts nálam benne van minden idők öt legkedvencebb játékában, a második rész crowdfunding-kampányának támogatója vagyok, de ez a VR-nyúlvány nem győzött meg. Egy kalandjátékból próbáltak virtuálisvalóság-élményt csinálni, de ez a műfaj túl statikusnak tűnik ehhez: nekem a VR nem fejtörők megoldása és tárgyhasználat, hanem beleélős akció és/vagy felfedezés, a Rhombus of Ruin pedig egyiket sem adja.

Hív az óceán

Minden E3-on akad pár apró indie játék, amiben megvan a potenciál, hogy az év legjobb játékai között legyen, és kilépjen a nagy nevek árnyékából. Pár éve ilyen volt a Journey, aminek az art directora saját stúdiót alapított, és most megcsinálta az Abzû című búvárkodós játékot. Kipróbáltam, és pont úgy jártam, mint a Journey-vel: az elején csak néztem, hogy mi ez a hülyeség, aztán negyed óra múlva egy ültő helyemben végig akartam játszani az egészet. Pedig csak felfedezni lehet benne a tengeri élővilágot, meg pár kütyüt találni a tengerfenéken, amik aztán követnek minket, nem is igazán látom, mire lesz kifuttatva a játék – de annyira hangulatos és meditatív az egész, hogy muszáj elmerülnöm benne.

Hasonló a helyzet a Bounddal, amit a demoscene gyökerekkel rendelkező Plastic Studios készített. Ebben egy szilánkokból felépülő világban piruettezik végig egy szürreális kinézetű táncos, és mindenféle fejtörőket megoldva (például bizonyos színű padlóelemeken végigtáncolva) tud továbbjutni. A játék különlegessége, hogy a környezet végig reagál a főhős táncmozdulataira, a szilánkok szétesnek, hullámzanak, kinyílnak – gyönyörű a maga minimalizmusában.

Minimalista az Inversus is, de ez aztán nagyon. Fekete alapon fehér és fehér alapon fekete négyzet küzd egymással egy négyzethálóban, a fekete lövésével fehérre tudja színezni a négyzeteket, a fehér pedig feketére. Így mindenki saját magának tud mozgásteret teremteni, illetve korlátozni az ellenfél mozgását. De inkább nézzék meg a trailert. Ha lenne díj a legjobb egyperces játéknak, ez komoly esélyes lenne.

És ennyi fért bele az idei E3-ba. Mint korábban írtam, az expo éppen válságban van, több kiállító is elpártolt tőle, illetve a játékkiadók és a játékosok erős online jelenléte is csökkenti a jelentőségét. A napokban több olyan cikket olvastam, ami azt feszegette, hogy pár éven belül meg is szűnhet az egész, és átvehetik a helyét olyan, a szakma mellett a játékosokra is szabott rendezvények, mint a seattle-i PAX vagy a kölni Gamescom. Lehet, hogy így lesz, de az biztos, hogy az E3-akat szervező ESA még számol az expóval: búcsúzóul kirakták a 2017-es E3 dátumát. Június 13-15. között lesz, igyekszünk majd onnan is tudósítani. (Az idei E3-ról írt összes cikkünket itt találja meg.)