Lappangott bennem egy félelem, amikor a Stellarist elkezdtem feltelepíteni. Ugyan imádom a sci-fit és a stratégiai játékokat is, de több kritikában is említették, hogy a felhasználói felülete és tutorialja kényelmetlen és döcögős. Az pedig, hogy egy játékot nem jó érzés használni, teljesen megölheti az egész élményt. Úgyhogy aggódva figyeltem, amint halad a csík a száz százalék felé.

És aztán a játék az első képkockájával megvett kilóra.

Ismerős önöknek az Imperium Galactica? A majdnem húsz évvel ezelőtt megjelent űrstratégiai játék, amit pár megszállott és elképesztően tehetséges magyar srác készített, és a második része BAFTA-díjat nyert a zenéjéért? Engem játék még nem varázsolt el azelőtt soha úgy, mint az Imperium Galactica. Amikor muszáj volt pár órára félretenni a kegyetlen és szigorú hetedik osztályos teendőim miatt, akkor is csak csillagtérképeket rajzolgattam a kémiafüzetembe, vagy a játék kézikönyvét olvastam egészen addig, amíg meg nem tanultam az egészet kívülről. És aztán elolvastam még egyszer. Órákig tudtam róla mesélni mindenkinek, aki nem tudott elfutni elég gyorsan.

És amint megláttam az első képet, és meghallottam a Stellaris zenéjét, ezek az emlékek olyan erővel sodortak el, mint török kamion az M5-ös autópályán.

Minden élet számít

Sok mindent lehet élvezni egy játékban. Amit én ezek közül a Stellarishoz hasonló stratégiai játékokban leginkább élvezek, az a történetben magától megjelenő dráma. Az tart benn ezekben a játékokban, hogy megszeretem a szereplőiket. Az XCOM: Enemy Unknown például egy nagyon jó játék volt, de egészen biztosan meguntam volna, ha a benne lévő katonák csak arctalan sakkfigurák lettek volna. De nem lettek azok. Minden egyes katonának saját neve, arca van benne, és ezért tudat alatt azonnal elkezdek drukkolni nekik. Ha egy újoncot lelőnek az első küldetésén, mert egy rossz döntést hoztam, beleszakad a szívem. Ha pedig túléli, és elér egy bizonyos szintet, a játék még egy becenevet is ad neki. Ez a becenév csak egy véletlenszerűen sorsolt szó, de annyi személyiséget ad a szereplőnek, hogy már egyből el is képzelem a történetet, hogy miért pont így nevezték el a társai.

És pontosan ez a dráma az, amivel a Stellaris akkora bombagólt lő, mint Gera Zoltán, ha pont a lábára fejeli a labdát egy megszédült portugál. A Stellaris ugyanis csodálatosan jó ebben. És ezt már az első pillanatokban megvillantja, amikor ki kell választanunk, milyen fajnak a történetét szeretnénk megírni. Minden egyes apróság, amit itt beállítunk, oldalakat mesél ebből a történetből, de ami engem a leginkább megfogott, és amin emiatt képes voltam órákat agyalni, az a fajunk elnevezési sémája.

Ugyanis a Stellaris pont azt a zseniális trükköt játssza el egy 4X stratégiában, amit az XCOM: Enemy Unknown egy taktikai játékban. Azaz elnevez mindent, de mindent. Ha a Civilization V-ben egy csatában a barbárok lemészárolnak egy egységnyi íjászt, nem örülök neki, de végső soron csak eggyel kevesebb bábu lesz a pályán. A Stellarisban viszont az az űrhajó, amit a kalózok aljas hátbatámadással felrobbantanak, az nem egy egyszerű bábu. Az ott a Földi Magas Gárda Diadém-osztályú korvettje, a TCS Athena, Asha Balewa admirális parancsnoklása alatt.

És a leggyönyörűbb ebben, hogy ez még csak nem is mindegy. Minden admirálisunknak vannak tulajdonságai, amiben egy kicsit jobbak, vagy kicsit rosszabbak, mint a többiek. Lehet ez az, hogy agresszívek, és az alájuk beosztott hadihajók gyorsabban lőnek emiatt. Vagy éppen óvatosak, és jobban figyelnek arra, hogy mindenki tartsa a formációt és maradjon biztonságban. Lehet, hogy arra inspirálják a beosztottjaikat, hogy küzdjenek az utolsó leheletükig, és ezáltal erősebbek, de soha nem vonulhatnak vissza. Vagy lehet egy admirálisjelölt egyszerűen csak nagyon lelkes, igazán szeretne admirális lenni, és ezért kevesebb befolyáspontot kell elkölteni az alkalmazásához. És hogy még érdekesebb legyen, ezek a tulajdonságok idővel még változhatnak is. Lehet, hogy egy admirális a sikerei miatt elbízza magát, csökönyös lesz és lassabban fejlődik majd ezután. Vagy rászokik valami űrdrogokra. (Van egy mod, ami csak annyit csinál, hogy az ilyenkor megjelenő “Hát ez nagyon sajnálatos” feliratú gombot lecseréli egy “Nagyszerű, örülök, hogy jól érzi magát” gombra.)

Whole flotta love

Az űrhajók osztálya is fontos. Az űrhajóinkat egészen a legapróbb részletekig mi tervezhetjük meg, és érdemes is mélyre ásni ebben, mert nagyon komolyan befolyásolhatja a csaták kimenetelét, hogy jól állítjuk-e össze a flottáinkat. Érdemes többfajta fegyvertípussal ellátott hajót is a flottánkba válogatni, hogy mindenféle védelmet le tudjanak küzdeni, és a védelmi rendszerekből is érdemes többfélét beépíteni. Ha elvesznének az opciók között, adok egy egyszerű tippet: készítsenek mindenfajta hajóból egy erős páncélzatú változatot, ami bírja a gyűrődést, rövidebb hatótávolságú fegyverekkel és agresszív harci szoftverrel, és egy törékenyebb, óvatosabb, távol maradó, nagyobbat sebző változatot. Ez a felosztás ebben a játékban is jól működik.

Pont úgy, ahogy a flottáink erősebbek lehetnek egy jó admirálissal, a tudósainkat is megfontoltan kell megválasztani. Némelyiküket inkább a Föld laboratóriumaiban érdemes alkalmazni, és akadnak olyanok is, akiknek a terepmunka fekszik legjobban. Őket érdemes megtenni azoknak a kutatóhajóknak a parancsnokainak, amiket szétküldünk felderíteni a galaxist. Ezek a kutatóhajók néha egyszerűen csak megállapítják, hogy egy bolygó milyen jellegű, de akad, hogy valami különlegeset is találnak rajta. Ilyenkor tovább kutathatnak, ami néha nagyon jól sül el, néha viccesen, néha pedig nagyon rosszul. Például volt, hogy egy bolygó körül talált egy kutatóm egy elhagyatott, ősi hajógyárat, amit sikerült beüzemelnie, és legyártania egy olyan fregattot, ami messze erősebb volt bárminél, ami a flottámban volt akkor. Volt, hogy kiderült, hogy a bolygó felszínére bányászlézerrel vágott karcok csak egy idegen novella a zsoldosok kalandos életéről. És sajnos volt olyan is, hogy egy balesetben odaveszett a teljes kutatóhajóm, a tapasztalt és profi legénységével együtt. A játék szerencsére előre megmondja, hogy melyik tudósunknak mennyi esélye van a jobbfajta kimenetel elérésére.

És ha már beszéltünk a hadakozásról és tudományról, érintsük egy kicsit a politikát is. A társadalmunknak ugyanis mindig kell, hogy legyen egy vezetője. Ha éppen egy oligarchikus diktatúrát kormányzunk, akkor őt negyven-ötven évenként váltják le, ha demokráciát, akkor ötévente írnak ki választást, ha pedig monarchia vagyunk, akkor az uralkodó család hercege vagy hercegnője lesz a következő vezetőnk a mostani halálakor. A vezetők természetesen szintén adhatnak pluszokat, vagy mínuszokat az egész birodalmunk működéséhez. Például lehet, hogy katonai lángelmék, és nagyobb flottákat képesek fenntartani, vagy egyszerűen csak imádja őket a nép, és boldogabbak lesznek tőle.

Ha egy idő után már túl sok bolygónk lesz, hogy hatékonyan irányítsuk őket, akkor kialakíthatunk belőlük úgynevezett szektorokat. A szektorokon belül az építkezést nem kell közvetlenül irányítanunk, ezt megteszi helyettünk a szektor kormányzója, tapasztalatom szerint egész tűrhetően. Az egyetlen igazi hátránya a szektoroknak, hogy a szektorokban élő népek erkölcsei nagyobb eséllyel fognak elkezdeni elfajulni a birodalom közös kultúrájától. 

Űrmigránsok, menjetek haza!

Mert, kapaszkodjanak meg, a játékban ilyen is van. A Földi Tanács, az a birodalom, akivel én játszottam, leginkább a Star Trek utópisztikus Föderációjához hasonlít: az emberek az én játékomban pacifisták, materialisták és xenofilek voltak. De amikor sikerült a galaxis túlsó végén lévő bolygókat is kolonizálni, az ott élők egyre kevésbé örültek neki, hogy valami brüsszeli, elnézést, földi bürokrata mondja meg nekik, hogyan görbüljön az űrbanán, és elkezdtek más dolgokat tartani fontosnak, mint a magvilágokon élők. Voltak például, akik a materializmus helyett vallásos spiritualisták lettek, de pacifisták maradtak. Ez még rendben is volt, az igazi baj akkor jött el, amikor elkezdtek xenofóbok lenni, ugyanis ezután kifejezetten rosszul viselték, amikor a Földi Tanács megválasztotta az első olyan vezetőjét, aki nem ember. Hanem egy ízeltlábú. Úgy hívták, hogy Ytella Utinirkis, ő volt a Földi Tanács legelső zemmerpuk fajú Első Szólója, egy tehetséges stratéga és karizmatikus politikus. Nagyon érdekes érzés volt rájönni, hogy tényleg ő a legjobb jelölt, és hagyni, hogy megválasszák az emberek társadalmának élére.

Ez a fajta erkölcsváltozás, vagy, ha úgy tetszik, értékvesztés (igen, közben én is röhögök, hogy milyen szavakat használok egy játéktesztben) odáig is fajulhat, hogy a leginkább dühös lakóink elkezdenek mindenféle szeparatista és radikális szervezeteket alapítani. Ezeket megpróbálhatjuk a médiában agyonhallgatni, vagy tolhatjuk fullba a Soros Györgyöt, és lefizethetjük a vezetőiket. Vigyázni kell, mert simán előfordulhat, hogy valamelyik szervezet kinevel egy népszerű vezetőt, és aztán nézhetünk, mint 2014-ben a szavazólapra. A Földi Tanács valamikor a 2350-es években például majdnem képes volt megválasztani Első Szólónak egy xenofób, populista madarat, aki egyből függetleníteni akarta volna az egész Thule Szektort.

De még ennél is meredekebb volt, amikor megnyílt a szomszédban egy térkapu, és elkezdtek egy másik létsíkról beözönleni az agresszív idegen megszállók, a Hívatlanok. A Stellarisban minden játék vége felé történik egy hasonló krízis: lehet, hogy a robot szolgáink lázadnak fel ellenünk, lehet, hogy valamiféle idegenek szállják meg a galaxist. Ilyenkor a közös ellenség addig soha nem látott módon kovácsolja össze a galaxis népeit: a Sidariai Szerződésnek, annak a föderációnak, amiben a Földi Tanács is benne volt, hirtelen nagyon sok új tagja lett. Én, mint rendes libsi xenofil, gyorsan kötöttem mindegyikükkel megállapodást a kölcsönös kutatási programokról, meg a szabad migráció engedélyezéséről. Alighanem sejtik már, mi történt ezután. Jól sejtik.

A bolygóimra elkezdtek betelepülni a migránsok. De nem is akármilyen migránsok. Ezek között a vaddisznók, medúzák és gombák között egy csomó olyan is érkezett, akik nem tartották tiszteletben a kultúránkat. Elvették a földiek munkáját! Megtagadták közös értékeinket!

Szerencsére gyorsan túl sikerült esnem a kezdeti sokkon, és gyorsan léptem. Szorosabbra vontam az ellenőrzést a média felett, azaz információkarantént rendeltem el, és azonnal elkezdtem csökkenteni a galaktikus rezsit. Ezt a játék nem így fogalmazza meg, hanem úgy, hogy “jóléti intézkedések,” de mi, kedves olvasók, tudjuk, hogy hívják ezt valójában. Ezek után pedig átnevelő propagandakampányokat indítottam az egyes szektorokban, és ezen a ponton rádöbbentem, hogy a játék egy űr-Orbán Viktort csinált belőlem. És élvezem.

Magyar űrre magyar nevet!

Nagyon sok mindent lehetne még méltatni a Stellarisban, például a zenéje is fantasztikusan illik hozzá, és azonnal nagyszerű atmoszférát teremt. Vannak persze döccenők is, tényleg kicsit nehéz használni a felhasználói felületét, és ahhoz képest, hogy ez a játék már jó ideje megjelent, igen sok buggal is találkoztam. Amikor már kolonizáltunk egy csomó bolygót, és nincs mit fölfedezni, akad, hogy kicsit leül a játék, száraz lesz egy időre. De ezek mind eltörpülnek amellett, hogy egy magával ragadó űroperát ír, amiben mi vagyunk a főszereplők, egy igazi sci-fi eposzt izgalmas fordulatokkal és lebilincselő történettel. Ha jót akarnak maguknak, és szeretik a hasonló játékokat, menjenek, vegyék meg most azonnal, és játsszák végig a saját hőstörténetüket.

Egy olyan dolog van azonban, ami tényleg fájóan hiányzik ebből a Stellarisból, úgy, ahogy fájóan hiányzott az XCOM: Enemy Unknown-ból is. Ez a dolog pedig a magyarok. Nincsenek benne magyarok. Pedig mennyivel más érzés, ha a Földi Tanács első vezetőjét nem úgy hívják, hogy, teszem azt, Yolanda Garcia, hanem úgy, mint az én végigjátszásomban, hogy Varga Eszter? Szerencsére viszont nagyon könnyű modokat készíteni hozzá, ezért sebtiben el is készítettük

Ez annyit tesz, hogy választhatóvá tesz egy olyan elnevezési sémát, amiben magyar nevek is szerepelnek, így van rá esély, hogy a vezetőink között magyar származásúak is lesznek. Nem túl nagy esély, csak pontosan annyi, mint az olasz nevekre van, de ez is elég volt ahhoz, hogy találkozzak Szalai Máté admirálissal, Pásztor Anna kormányzóval, és sok más honfitársukkal. A modot letölthetik a Steam Workshopról, figyelem, teljesen ingyen!

Ezzel kapcsolatban pedig egy nyereményjátékot is hirdetünk: ha valamelyik magyar tudósuk, elnökük vagy admirálisuk egy különösen érdekes történetben vesz részt, meséljék el nekünk! Ha összegyűlik egy csokorra való, közzétesszük a legjobbakat, és a közönségnek leginkább tetsző történet beküldője egy egész éves (másra át nem ruházható) Index előfizetést nyer. Nevezéseiket írják meg emailben a tema+stellaris@mail.index.hu címre!