Rendőrkapitányként már csak fél évet kell lehúznunk a nyugdíjig, de ez lesz életünk legdurvább fél éve. Mármint ha megéljük egyáltalán a végét, a This is the Police ugyanis a legjobb módja saját magunk szívatásának.

Látszólag a világ legegyszerűbb játéka ez: rendőrfőnökként az a dolgunk, hogy a várostérképen felvillanó esetekhez kiküldjük az aktuális műszakban dolgozó rendőrök valamelyikét. Az alapmechanizmus egyszerű: minél komolyabb az ügy, annál több rendőrt küldhetünk ki, viszont akit egyszer kiküldtünk, az ki van küldve, és amíg nem ér vissza, akármi is történik, már nem tudjuk átirányítani egy másik ügyre.

A bonyodalmak ott kezdődnek, hogy a két műszak tagjai

• fáradnak,
• részegen jönnek be dolgozni,
• reggel bejelentik, hogy úúú, meghalt az izé, a nagymamájuk, mi lenne, ha nem jönnének be.

Vagy mondjuk egy riasztásról kiderül, hogy a szomszédasszony túl komolyan vette a szadomazo játékot a szomszédban, mi meg kiküldtük a fél kapitányságot meg a SWAT-ot, közben meg jön egy igazi hívás a bankból, hogy viszik a pénzt meg halomra lövik a túszokat.

Amikor nagyjából beletanulunk abba, hogyan pörgessük a műszak gondjainak tányérjait úgy, hogy a városvezetés kéréseivel is nagyjából hibamentesen zsonglőrködünk, bejön egy plusz elem, a maffia.

Persze van választásunk, mondhatunk nemet, hiszen ki ne szeretne lófejjel az ágyában ébredni. Szóval miután igent mondtunk arra, hogy segítünk néha a maffiának, egyre érdekesebb lehetőségeket kapunk a játéktól. Egyrészt néha nem kell tudomást venni egy-egy bejelentésről, aztán segíteni kell kicsit megfélemlíteni az embereket, és ha a beosztottjaink nagyon zúgolódnának, a maffia segít: párezer dollárért simán tőrbe csalják és megölik azt a rendőrt, aki épp köpne a belső ellenőrzésnek.

Közben a városban egy Robespierre nevű titokzatos alak is akciózni kezd, valahol Banksy és az fSociety között félúton, persze továbbra is a 80-as évekre hasonlító időszak eszközeivel. A polgármester és a városvezetés is egyre furább kérésekkel áll elő (a kedvencem: a városban terjedő rasszista erőszak megoldásaként bocsássuk el az összes színes bőrű rendőrt az állományból, mármint azért, hogy ne támadja meg őket a lincselő tömeg), egy-egy balul elsült akcióban hullanak az embereink, mint a legyek.

A játék néha átvált kaland-játék-kockázatba, egy-egy bonyolultabb helyzetben rákérdez, hogy oké, kiértek a rendőrök a szexshoprabláshoz, de a fickó túszul ejtett egy nagymamát. Mit csináljanak? Lőjék fejbe (a rablót)? Csak simán üvöltsenek rá, hogy le a fegyvert? Esetleg vágjanak hozzá egy gumibabát, hátha az meglepi? A válaszok némelyike katasztrofális eredményt hoz, és persze van kiváló és simán csak semmilyen megoldás is. A rendszer nemcsak vicces, de a 100. nap környékén beálló monotonitást is meg-megtöri. A másik hasonló a nyomozás: ráállítjuk a bűnügyre a nyomozókat, akik egy kis idő után feldobnak pár nyomot. Ezek a nyomok három fotó képében jelennek meg, ezeket sorba rendezve oldhatjuk meg az ügyet. Nem bonyolult, de minijátéknak teljesen jó, ráadásul bőven fér bele néha meglepetés is.

Közben a kivitelezés minimalizmusa, az angol szinkron minősége (a főszereplőt Duke Nukem hangja, John St. John szólaltatja meg) és a jól kitalált mechanizmus miatt az ember csak nehezen áll fel a játék elől még akkor is, ha szinte érezzük, ahogy egyre mélyebbre süllyedünk a mocsokban, és egyre kevesebb esélyünk van arra, hogy a 180. nap után még legalább annyit eltöltsünk nyugdíjasként is.

A nulla gépigényért és a 30 óra játékidőért cserébe 15 eurót kérnek a fejlesztők, és ezzel hosszú idő után végre olyan játékot tudunk ajánlani, ami nincs túlárazva. Ugyanakkor érdemes felkészülni arra, hogy a játék nem tökéletes, sok apró ötlet hiányzik belőle, és tele van korlátokkal – például miért nincs lehetőség átirányítani a kiküldött egységeket, miért kell visszajönniük, mielőtt újra kiküldhetnénk őket, és így tovább. De a hangulat és az egyediség sokat dob a nagy egészen, ha egy kicsit is érdeklik a noire detektívregények vagy a maffiafilmek, mindenképp próbálja ki, milyen, mikor ön lehet egy bűnös város rendőrkapitánya.