A No Man’s Sky már az első előzetesével is hatalmas vihart kavart, hiszen a Hello Games nevű független játékstúdió olyan játékélményt ígért, amit még más játék sohasem: egy gyakorlatilag végtelen méretű univerzumot, ahol minden bolygó, minden lény procedurálisan generált és egyedi. És ezeket a bolygókat mind meglátogathatjuk majd, töltőképernyők nélkül repülhetünk majd az egyikről a másikra. A játékfejlesztés Münchhausen bárója, Peter Molyneux is csak fortyoghatott magában, hogy ez miért nem neki jutott eszébe előbb. A lelkesedéslavina pedig ezek után csak gördült tovább, a Wired UK egy ponton a játékfejlesztés történelmének egyik, ha nem a leghájpoltabb indie játékának nevezte a No Man’s Skyt.

Közben pedig sokakban ott motoszkált a kétség, hogy lehet-e ezeket az ígéreteket tényleg teljesíteni. Sokan emlegették a Maxis által 2008-ban fejlesztett Spore-t, ami szintén procedurális generálással akarta megváltani a világot, aztán a megjelenése után kiderült, hogy az ígéreteikből elég sokat visszavettek, ezért voltak, akik csalódtak benne. Én mondjuk ennek ellenére is önfeledten játszottam vele több száz órát, szóval kudarcnak biztosan nem nevezném.

Az egészen biztos, hogy a fejlesztők a megjelenés előtt állítottak olyan dolgokat, amik nem voltak igazak. Például volt arról szó, hogy bár nagyon-nagyon kicsi az esélye, hogy két játékos összetalálkozzon, de attól még ez lehetséges. Hát, egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy nem: már az első napon rátalált egy játékos egy másik játékos által már felfedezett világra, és amikor megbeszélték, hogy hol találkoznak, nem látták egymást egyáltalán. Ez bizony így nem egy MMO, hanem egy single player játék pár online funkcióval. Amivel nem lenne semmi baj, de miért kell hazudni róla? Vagy ha ez csak egy bug, vagy a szerverek terheltsége miatt van, akkor miért nem mondják ezt meg egyértelműen, miért kell ködösíteni?

Mivel ekkora a hírverés e körül a játék körül, ezért a Godmode stábjából többen is dolgozunk azon egyszerre, hogy minél gyorsabban meg tudjuk írni, milyen lett a játék valójában. Richárd már a PS4-es változat megjelenése utáni napon megírta az első pár órában szerzett benyomásait. Ezután én kaparintottam a kezeim közé, és két napon át üldöztem benne a mindenféle idegen lényeket, majd pénteken a pc-s változat megjelenésekor letöltöttem gyorsan azt is.

Az első nap végére teljesen az agyamra ment a játék, a falra másztam tőle. A második nap végére teljesen megvett, meg is bocsátottam egyből majdnem minden hibáját. Most pedig itt ülök a pc-m előtt, frissítgetem a mindenféle drivereket, kézzel szerkesztgetem a játék beállításainak XML-fájljait, meg fejlesztői könyvtárakat töltök le, hogy végre képes legyen a játék egy diavetítésnél gyorsabbnak lenni, mert egy óra után teljesen élvezhetetlenül szaggatni kezd. Pedig nagyon-nagyon játszani akarok vele, mert borzasztóan szeretem. Megpróbálom leírni azt is, hogy mi a jó a játékban, és azt is, hogy mi nem.

Kezdjük mondjuk a rosszal. Kezdjük a legrosszabbal. Kezdjük azzal az elemmel, amit képtelen vagyok megérteni, hogy hogy gondolhatta valaha bárki is, hogy jó ötlet beletenni.

They see me strollin’, they hatin’

A játék talán legfőbb célja az lenne, hogy fedezzük fel a csilliárd gyönyörű bolygót és furcsa idegen lényt. Ez egy nagyon kedves cél. A játék tele van csodaszép idegen tájakkal, furcsa alakú hegyekkel, teljesen idióta állatokkal, és ezek mind marha jól néznek ki. Heteket tudnék tölteni azzal, hogy sétálgatok közöttük, és fényképezgetem őket. A bolygókon egy csomó olyan kristály, meg egyéb ásvány is van, amik nagyon hasznosak nekünk, fejleszteni tudjuk a felszerelésünket vele, és az űrhajónk is ezt használja üzemanyagnak.

De amint előveszem a kis bányász-lézerpisztolyomat, hogy beporszívózzak egy vödörnyi plutóniumot, amire szükségem van, hogy továbbrepülhessek, minden egyes alkalommal megjelenik a semmiből egy rajnyi lebegő csendőrdrón.  Először rosszalló optikákkal szemügyre veszik a kristályok hűlt helyét, majd odarepülnek az arcomba, belevilágítanak az ellenszenves kis lámpáikkal, majd jó esetben az igazoltatás végeztével továbbrepülnek. Rosszabb esetben elkezdenek darabokra lőni, és addig üldöznek, amíg valahova el nem bújok előlük. Ezek a kis házmesterek minden egyes bolygón ott vannak, minden kis apró zugban, hogy rohadjanak meg. Nem hallom az idegen rovarok zaját, mert elnyomja a zsizsegésük, ahogy repülnek körülöttem, mint valamiféle gépszúnyogok. Képtelen vagyok beleélni magam abba, hogy csodálatos világokat fedezek fel, mert azonnal arcon villant egy virtuális szekus, hogy “kés, szúró-vágóeszköz?” Teljesen elképeszt az a tény, hogy ezt valaki kitalálta, és mások pedig rábólintottak, hogy igen, ezek a repülő csendőrök kellenek nekünk, fejlesszük le sok száz munkaórában.

És ha már munkaórákról van szó: nagyon jól tudom, hogy mennyire nehéz és macerás munka egy játék felhasználói felületét megírni. De a mostani változat menüit kontrollerrel használni olyan érzés, mint biztosítékot cserélni egy autóban, egyujjas kesztyűben. Éppenséggel megoldható, de egyáltalán nem érzi magát közben jól az ember. Ez láthatóan azért van, mert a készítők pc-ben és egérben gondolkodtak. De az irányítás valahogy ennek ellenére egérrel sem igazán kényelmes. Odáig nem jutottak a fejlesztők például, hogy a menükben a hosszú listákat görgetni lehessen.

És a játékban sok ilyen, a belemerülést nehezítő, idegesítő apróság van még. Például tényleg szükség van vajon arra, hogy egy torz robothang (egy Tesco gazdaságos GlaDOS) figyelmeztessen, hogy 75 százalékra csökkent az oxigéngenerátor üzemanyagszintje? Lazíts, robot, nyugodjál meg, még vagy fél óráig biztosan kibírom ennyivel.

Nem csak a kezelhetőséggel kapcsolatban vannak problémák. A játékban foltokban találhatunk valamiféle, az egészen átívelő történetszerűséget is, de ez kifejezetten ködös, furcsa és az elején egészen biztosan érthetetlen. Bevezetnek karaktereket, akikről egyáltalán nem tudunk semmit, és döntenünk kéne, hogy melyiküknek hiszünk, miközben semmi információnk nincs semmiről. Ez mondjuk igazából annyira nem zavaró, hiszen én úgyis arra megyek felfedezni, amerre éppen kedvem tartja, de lehetne sokkal jobb is. Ehhez hasonlóan a játék világával kapcsolatban is vannak kicsit ellentmondásos dolgok: ha szavanként kell megismernem a tudatos idegen fajok nyelvét, akkor hogy lehet, hogy szinte mindegyikük lakásában van egy kereskedőterminál, amiket simán tudok használni? És melyik mindenható csillagközi hatalom hintette tele az összes bolygót ezekkel a tenyérbemászó csendőrdrónokkal?

És mégis szeretlek

Csak sorolom hosszú bekezdéseken keresztül, hogy mik a problémák ezzel a játékkal. De ezek a gondok valahogy képtelenek változtatni azon, hogy bolygóról bolygóra suhanni, keresni az értékes kristályokat és fémeket, felfedezni és elnevezni idegen fajokat iszonyatosan jó móka. Ebből a játékból hiányzik még pár dolog, amire utaltak a fejlesztők, és a kezelése néhol nehézkes, de ezeket a hibákat én egy nap alatt megszoktam, és sokszor már észre sem veszem őket. Minden bolygó szép, vagy ha csúnya, akkor épp azért érdekes. És amikor azt hiszem, hogy kiismertem a játékot és innentől kezdve biztos ismétlődik majd, eddig mindig találtam valami újat és meglepőt. A pszichedelikus, színes tájak, a furcsa létformák, a bolygókon rejtőző kincsek annyira jók és érdekesek, hogy képesek feledtetni minden idegesítő dolgot a játékban. Egyszerűen elveszek benne, és imádom.

Vajon meddig tudja fenntartani a játék az újdonság érzését? Hány óra múlva fogok beleunni abba, hogy sétálgatok a festőien szép posztervilágokban, suhanok bolygóról bolygóra, harcolok az űrkalózokkal, beszélgetek és üzletelk mindenféle vicces értelmes lénnyel? Nem tudom. De most, három-négy nap játék után úgy érzem, akármeddig tudnék sétálgatni, röpködni és gyűjtögetni benne. Ha a csendőrdrónok hagynak.

A fejlesztők rengeteg update-et ígérnek. Állítólag éjt nappallá téve dolgoznak a hibák kijavításán, sőt, szó van nagy teherűrhajókról, bázisépítésről, sok minden egyébről. Én már azzal is megelégednék, ha nem szaggatna a játék a pc-men. Reméljük, hamarosan megérkeznek ezek a javítások. Addig is megyek, felfedezek egy földrészt a piros fákkal teli bolygón, amit Pilisvörösnyárnak neveztem el. Hátha megint találok egy lezuhant űrhajót, amit ki lehet pofozni.