Hányingerem van, szédülök, de baromira meggyőzött az egész – nagyjából így lehet összefoglalni a Playstation VR-t kipróbáló munkatársaink véleményét. Itthon a Sony jelent meg először olyan virtuális valóság szemüveggel, amely egyrészt nem annyira iszonyatosan drága, mint a versenytársak (a Microsoft a héten 900 ezer forintnak megfelelő dollárért dobta piacra kiterjesztettvalóság-megoldását, a Hololenst az USA-ban), másrészt már nem fejlesztői változat vagy valami fura félkész hibrid, esetleg azóta már többszörösen meghaladott cucc, hanem használatra alkalmas, kész termék. (Az USA-ban és Nyugat-Európában már elérhető az Oculus Rift és a HTC Vive végfelhasználóknak szánt változata is, de egyelőre kétséges, hogy ezek hivatalosan mikor kerülnek forgalomba itthon is.)

Az első meglepetés akkor ért, amikor nekiálltam összeszerelni a szerkezetet. Valahogy szerintem mindenkinek az él a fejében a VR-szemüvegekről, hogy van valami, amit a fejünkre teszünk, és azt mondjuk egy-két kábellel összekötjük a géppel. Ehhez képest a Sony nyolclépéses összeállítási képregényt mellékelt a készlethez, amelyben számtalan drót, csatlakozó, kis doboz és egyéb izé kapott helyet.

Az ezt-húzza-ki-ezt-dugja-át-ide-azt-meg-amoda jellegű munka leginkább egy karaoke-masina összeszerelésére emlékeztet, és ha végzünk, minimum megkétszerezzük a tévé környéki drótok számát. De a legjobb, és ezt talán csak azok értékelik majd, akik a 80-as és 90-es években ismerkedtek meg a pécék világával, szóval a legjobb, hogy a kilencedik oldalon a Sony

javasol a szerkezethez. Először a tévét, aztán a Playstationt, aztán a VR-szemüveget.

Kikapcsolni a világot

Persze nem véletlen a dolog, hiszen ha egyszer felvesszük az elsőre amúgy igen kényelmes, ráadásul egyszerűen a fejünk méretei után állítható szemüveget, tulajdonképpen kizárjuk a külvilágot. Annyira, hogy nemcsak a tévét nem tudnánk bekapcsolni, de a kontroller után is vakon nyúlkálunk.

A szerkezet kalibrálása egyszerű, nyoma sincs már a Kinect idejéből ismerős, percekig tartó állítgatásnak. Nagyjából beállítjuk a tévé tetejére tett kamerát úgy, hogy rálásson a fejünkre, a többit pedig intézi a technika. Kicsomagolni és összedugni a PS VR-t sokkal tovább tartott, mint beüzemelni – bekapcsoltuk, ment.

Mielőtt teljesen körbevett volna minket a virtuális tér, még az is kiderült, hogy kezeli a szemüveg, ha valami olyat kell megjelenítenie, amely nem terül körénk 360 fokban. A megoldás egyszerű: egy óriási képernyő jelenik meg előttünk, de ha elforgatjuk a fejünket, a kép is fordul velünk, vagyis kicsit olyan, mintha egy fekete szobában néznénk tévét.

De a lényeg nyilván nem ez, hanem amikor végre körénk ömlik a számítógép generálta világ. És az tényleg meggyőző. Még azok a kollégák is eltátották a szájukat, akiken már volt VR-eszköz, viszont azokat, akik még soha nem használtak ilyet, szó szerint letaglózott az élmény. Az kijelenthető, hogy a Playstation VR által használt megjelenítés kiválóan működik, egyetlen pillanat alatt berántja az embert az alternatív, digitális, virtuális valóságba. A szemüveg teljesen kizárja a külvilágot, és ha állva kezdünk neki a játéknak, és a fülhallgatót is használjuk, néhány mozdulat után már fogalmunk sincs, merre van a téve vagy a szoba akármelyik másik része.

Mivel a PS VR olcsóbb, mint az egyelőre inkább csak Nyugat-Európában és az USA-ban elérhető vetélytársak (az Oculus Rift és a HTC Vive), valahol nyilván ennek látszania is kell. A PS VR kisebb felbontású kijelzőt használ, mint a drágább pc-s változatok, ennek megfelelően a játékok kicsit darabosabban néznek ki. Azonban fontos tudni, hogy akármelyik szemüveget is használjuk, a játékok nem néznek ki olyan jól, mintha simán a tévén néznénk őket. A PS VR esetében ez a darabosság látványosabb – azonban szerintünk még mindig nem számottevő.

A Sonytól kapott csomagban majdnem tucatnyi játék volt. Érdekes, hogy bár a lehető legszélesebb palettáról válogattak, vagyis volt autóverseny, tankos lövöldözés, focis fejelés, sima bulijáték és horror egyaránt, igazából minden játék kapott jót és rosszat is a próbálkozó kollégáktól.

Ami ennél is érdekesebb, hogy mindenkinél más játék hozta ki a rosszullétet. Volt, aki csak simán szédült és arra panaszkodott, hogy szemüveg nélkül is egy fura hajlított térben látja a valóságot. Volt, aki csak arra panaszkodott, hogy nagyon megizzadt a használat közben, viszont volt olyan, akinél komoly rosszullét, hőhullámokkal tarkított hányinger is jelentkezett.

Izzadni a szemüveg alatt

A próbakör végén arra jutottunk, valószínű, hogy a premierre – nyilván villámtempóban összedobott – játékokkal van gond, valami a megjelenítés leprogramozása, a képfrissítés vagy úgy általában a fejmozgás követésének megoldása állhat a háttérben, és nem a szemüveg maga a rossz, illetve van egyfajta személyes érzékenységi faktor is. Ahogy a 3D filmektől is rosszul lett az emberek egy bizonyos százaléka, úgy most is előjöhet a tengeri betegség egy eddig nem ismert, a virtuális valóságra szabott változata.

Amúgy éppen az izzadás mutatott rá egy komolyabb hibára. A homlok és az arc izzadságát is egy-egy gumifelület fogja fel, azonban míg az utóbbi sima, könnyen letörölhető felület, a homlokunkkal érintkező rész recés. A recékben csodásan megülhet majd az izzadság, pont ahogy a számítógépes egerek hajlataiban és réseiben összegyűlik a kezünkről odakerülő kosz. Ha tervezési hibát kellene mondani (természetesen az átláthatatlan kábelrengeteg mellett), akkor egészen biztosan ez lenne az. Vagy hogy mivel elhasznál egyet a PS4 két USB-portja közül, nem marad hely a két Move (alias fagyi) kontroller töltésére. Ugyanakkor viszont előny, hogy a maga a sisak könnyű, hosszabb időn át is kényelmes, ráadásul nem cuppan rá az arcra teljesen, így a szemüvegesek akár szemüvegben is használhatják.

Az ígéretek szerint már év végére jó ötven játék közül válogathatnak majd a PS VR felhasználói. Ezekből mi most tényleg csak futólag próbáltunk ki párat. Voltak kis, demónak is beillő játékok, például a fejelésre (mármint a labda fejelésére) építő Headmaster – ez többek szerint a legérdekesebb és legélvezetesebb volt, valószínűleg azért, mert egyszerű volt, ráadásul gólt fejelni mindenki szeret, de alig páran tudnak. Volt klasszikus játéktermi arcade-játék feldolgozás is, a Battlezone. Itt egy tankot irányítunk, és más tankokat lövöldözhetünk le. Nem rossz, bár a VR-élmény kimerül abban, hogy kétszer megnézzük, milyen jól néz ki körülöttünk a tank, de annak idején a szekrény méretű játéktermi változat komolyabb nyomokat hagyott a tesztelőkben.

A Here They Lie nevű horror – na jó, ijesztgetős játék – szippantott be talán mindenkit a legjobban, bár ez volt az, amitől a legtöbben rosszul lettek. Sajnos nem azért, mert olyan élethűen ijesztő, hanem mert valamiért csúnyán elrúgja a pöttyöst az agynál, és izzadós-hányingeres rosszullétet generál. Pedig amúgy tényleg jó móka, a VR-t először próbáló kollégák komolyan megrettentek mindentől, ami velük történt játék közben.

A VR-t talán a versenyjátékok használhatják ki legjobban, hiszen ott nem zavaró, hogy ülni kell – egy igazi autóban sem futkározunk. A Driveclub VR azonban elköveti azt a hibát, amit minden hasonló játék amúgy, hogy a játék elején egy az igazi autónknál nem sokkal jobb járgányba ültet bele minket, így a rövid teszt során senki nem volt oda a száguldástól, ami nem csoda, hiszen a száz kilométeres átlagsebességet sem nagyon értük el.

A Kinect mellé a sarokba?

Összességében a PS VR jó szerkezet, bőven túlmutat az előző konzolgeneráció mozgásérzékelős (pontosabban kinectes és move-os) átverésén. Természetesen nem állítjuk, hogy olcsó – az alap Playstation 4 mellé kell eleve megvenni, tehát százezer forint környékéről indulunk. Európában több csomag is lesz, az, ami nálunk járt (a szemüveg, a kamera, két Move kontroller, játékcsomag) 500 dollárért kerül majd forgalomba. Lesz külön a szemüveg is, az 400 dollár, külön a kamerát 60, a Move kontrollereket 100 dollárért kaphatjuk majd meg. Nem véletlenül nem váltottam át az árakat forintba: hogy itthon az elméletileg január végén a boltokba kerülő szerkezet mennyibe kerül majd, azt az amerikai árak alapján legfeljebb megtippelni lehet.

A PS VR kevésbé erős, mint a főleg pc-re tervezett vetélytársai, viszont egyszerűbben használható és kényelmesebb, mint a többi versenyző. Nehéz azonban megjósolni a siker mértékét. A személyes véleményem az, hogy az emberek nagyjából mostanra fáradtak bele abba, hogy kb. kétévente valami egészen új parádéval próbálják elcsábítani őket. A Nintendo Wii óriási siker volt – magától. Az Xbox Kinectje már a gigantikus marketingköltség miatt futott be. 3D tévét szinte nem lehetett nem venni, így annak elterjedtségét sem venném alapul. Ráadásul most még az olcsó megoldásnak mondott Playstation VR is több százezer forint konzollal együtt, és igazából nem derült még ki, mi az az újítás, ami miatt átütő siker lehet.

Persze, átmenetileg poén labdát fejelgetni meg űrhajókra lövöldözni, de ezek a játékok nem ragadnak majd magukkal milliós rajongótáborokat. A hagyományosan nagy sikert elérő címek közül pedig igen kevés van, amit a jelenlegi tudásunk szerint érdemes lenne átültetni VR-re. A sportprogramok egyjátékos módját még csak-csak, de egy lövöldözős játékban senki nem akar majd hadonászni ahelyett, hogy precíz lövéseket adna le a mutatóujja mozgatásával. Pontosan ez a plusz teher az, ami miatt az e-sportban sincs sok helye a VR-nek, leszámítva talán az autóversenyeket.

Persze ez csak első benyomás, simán lehet az is, hogy a VR nem bukik bele a tartalomhiányba (illetve az ötlettelenségbe), mint az elődei. De az első pár nap tapasztalatai nekem azt mutatják, hogy bár elképesztő jó poén végre megélni azt a virtuális valóságot, amit jó három évtizede próbálnak megalkotni a mérnökök, van egy kis vidámpark jellege az egésznek. És hullámvasútra is csak néha akar felülni az ember, nem minden este.

Úgy egy év múlva lesz érdemes megnézni ezt az egész VR-történetet újra. Ha addigra kiderül, hogy a most megvett szemüvegek és kábelek még nem a sarokban porosodnak, ha addigra a játékkészítők kitalálják, hogyan tudják ezt az eszközt legalább feleolyan jól hasznosítani, mint mondjuk az egeret, akkor lesz értelme megvalósult álomról beszélni. Most egyelőre élvezzük ki azt, hogy végre megint van értelme belső kameranézetből autóversenyezni. (A fontosabb VR-játékokról a következő napokban külön tesztek formájában is beszámolunk.)