
Bezárja a magyar részlegét a Crytek
A Crytek videojáték-fejlesztő cég bejelentette, hogy öt külföldi stúdióját is bezárja, köztük a budapestit is. A frankfurti központú cég a magyar mellett a bolgár, a török, a kínai és a dél-koreai részlegét is felszámolja.
A Crytek elsősorban a nagy sikerű Far Cry és Crysis játékokról, illetve a CryEngine nevű saját játékmotorjáról ismert, de az utóbbi időben a virtuális valósággal is próbálkoznak. A cég viszont pénzügyi gondokkal küzd, néhány hete derült ki, hogy már az alkalmazottak kifizetése is akadozik.
A cég a közleménye szerint a jövőben a megmaradt frankfurti és kijevi stúdióira koncentrál, illetve a "a fő erősségeire, az innovatív játékok és játékfejlesztő technológia fejlesztésére".
