2016-ban egy csomó Év Játéka volt
További Godmode cikkek
Az Év Játéka: Uncharted 4
Nincs mese, a számok nem hazudnak, a gémer magazinok értékeléseit összesítő Gamerankings és Metacritic év végi toplistáján is az Uncharted 4 a király. Bár maga a játék meglepően kevésben különbözik az ősanya Tomb Raidertől, a körítés, a sztori verhetetlenné teszi. Legalább 30 éve mondják már videojátékokra, hogy “Ez már teljesen olyan, mintha egy film lenne”, hát ennek tükrében most meglepőt fogok mondani: az Uncharted már tényleg olyan, mintha egy film lenne. Ha nekem nem hiszik el, higgyék el személyesen Indiana Jonesnak. Pedig ezen a videón még a harmadik résztől van elalélva, és a negyedik még jobb, még látványosabb, még filmszerűbb. A negyedik Indiana Jones-filmnél például biztosan sokkal jobb filmnek is.
Az Év Játéka: Overwatch
A videojátékok Oscarjának számító The Game Awards nagydíjával nem érdemes különösebben vitába szállni, de úgy általában az Overwatch-csal sem. A Blizzard úgy ahogy van, lenyúlta a Team Fortress 2-t, tett bele még viccesebb karaktereket, összelopkodta hozzá az összes jó ötletet, amit valaha lövöldözős játékban kitaláltak, és kész is volt a tuti siker. Egyszerűnek hangzik a recept, mégsem tudja senki utánuk csinálni. Az Overwatch annyit tud, hogy végtelenül szórakoztató vele játszani - hát mi mást várjon az ember egy videojátéktól?!
Az Év Játéka: That Dragon, Cancer
Khm, szóval ott tartottunk, hogy mit várjon az ember egy játéktól, ha nem azt, hogy szórakoztató legyen. 2016-ban a kicsi, független, a játékokra művészetként, a történetmesélés úgy médiumaként tekintő fejlesztőstúdiók erre egy csomó választ adtak. A legmegrendítőbb mindenképpen a That Dragon, Cancer, ami egy rákos kisgyerek szüleinek életét próbálja átadni (a készítői egy rákban meghalt kisgyerek szülei). Letaglózó és felejthetetlen élmény. De hasonlóan újraértelmezte a játék fogalmát idén a Firewatch, amiben tulajdonképpen csak beszélgetni kell, vagy a Bound, amiben tánccal dolgozzuk fel egy terhes nő gyerekkori traumáit, vagy az Inside, ami valójában inkább egy fekete-fehér művészfilm, mint játék. De a játékok idén végleg belemásztak a politikába is, a Steamen külön kategória nyílt a témának. Elnézve az Orwellt vagy a Revolution 1979-et, ez nem is volt rossz ötlet.
Az Év Játéka: Pokémon Go
Nyilván nem lehet szó nélkül elmenni egy év végi összesítésben a Pokémon Go-őrület mellett, egész nyáron mindenki ezzel játszott, erről beszélt, és ezt gyűlölte. De annyira, hogy a Google szerint az egész év legtöbbet keresett kifejezése a Pokémon Go volt az egész interneten. Ami azért nem kis szó egy videojátéktól (bónusz: az év legjobb tévés sorozata is egy überhitech videojátékról szólt!). A mobilos játékok számára egyébként 2016 a nagy kaszálás éve volt, hogy mást ne mondjunk, a Candy Crush Sagát fejlesztő King.com-ot 5,9 milliárd dollárért vette meg az Activision, a kínai internetóriás Tencent pedig 8,6 milliárdot fizetett a Supercell (Clash of Clans) többségi tulajdonrészéért.
Az Év Játéka: No Man's Sky
Éppen csak lecsengett a Pokémon-hiszti, amikor robbant az év botrányjátéka. A No Man's Sky ígért fűt, fát, végtelen bejárható sci-fi univerzumot, a felfedezésre építő, egyedi játékmenetet, meg toronyórát lánccal. A megjelenés napján 3 millióan vették meg, hogy aztán kiderüljön, hogy az egész egy zseniális marketingbe csomagolt unalmas semmi, amiből például a forradalminak belengetett többjátékos mód egy az egyben hiányzik. A dologból akkora balhé kerekedett, hogy több nagy játékbolt elkezdte inkább visszaadni a felháborodott játékosok pénzét, csak ne hőbörögjenek. Az Év Játékos Tanulsága: ne higgy a reklámnak, ne higgy az előzetes videóknak, ne higgy a játékfejlesztők ígéreteinek.
Az Év Játéka: Last Guardian
Amikor egy játék kibírhatatlanul sokáig készül, szinte garantált, hogy keserves csalódás lesz belőle, tudnánk sorolni a példákat a Duke Nukem Forevertől a Diablo 3-on át a Black & White-ig. Idén ez a trend is a feje tetejére állt, kijött, és egész jó lett például az új Doom, vagy a Final Fantasy 15. Ami mind semmi ahhoz képest, hogy 10 év (!) fejlesztés után megjelent a Last Guardian, és pontosan ugyanolyan megfoghatatlanul fura és utánozhatatlanul hangulatos lett, mint elődei, a kult-kedvenc Ico és Shadow of the Colossus. A játékról tesztelőnk azt bírta írni, hogy
Hiába érezzük magunkat elveszettnek és esendőnek, amikor szembesülünk a ránk váró nehézségekkel. Ha ezen sikerül felülkerekedni, az a bennünk lakó isten győzelmének a története.
Ami úgy hangzik, mint egy Playstationbe faragott Coelho-összes, de még ennél is durvább, hogy tulajdonképpen teljesen igaza van.
Az Év Játéka: Battlefield 1
Több mint 50 millióan nézték meg a háborús sorozat idei részének trailerét, amivel vezeti is a vonatkozó idei toplistát. A Battlefield 1 mert olyan témához – az első világháborúhoz – nyúlni, amihez a lövöldözős akciójátékok szinte soha, és már önmagában ezzel zsebre tette a nagy rivális, és idén végleg a saját sablonjaiba fulladó Call of Duty-sorozatot. Ha egy játék a 15. részével még tud újítani, akkor van remény minden folytatás és futószalag-fejlesztő számára, és megérdemel az év játékainak listáján is egy helyet.
Az Év Játéka: Civilization 6
A Civilization az a játék, aminek minden egyes részénél azt mondja az egyszeri játékos, hogy oké, most ért el a csúcsra a sorozat. Aztán a következő megint jobb tud lenni. Az első epizód 25. (és az egész sorozat alapjának számító társasjáték 35.) születésnapjára megjelent idei rész biztosan hozta ezt a mutatványt; csak leül elé az ember, kicsit kattintgat ide-oda, és hopp, azt veszi észre, hogy máris hajnalodik, de még egy körre azért még van idő, mielőtt muszáj lenne kikapcsolni és otthagyni a gépet. És még egy körre. És még egyre.
Az Év Játéka: az egész VR-hóbelevanc
Az Év Kiegészítője: The Witcher III: Blood and Wine
A tavalyi év egyik legjobb videojátéka 2016-ban is hódított két kiegészítőjével, amikben egyenként annyi volt a tartalom, mint egy-egy önálló játékban. A Hearts of Stone még tavalyi, de a Blood and Wine már idén májusban ültette megint monitor elé azokat, akik korábban 30+ szintre feltápolták Ríviai Geraltot. A lengyel fejlesztésű szerepjáték kiegészítője egy teljes új tartományt adott alsó hangon 30 órányi felfedeznivalóval, egyszersmind kicsit enyhítette azt a nyomasztó káeurópai mellékízt, ami a Witcher 3 sajátja. A színes páncélos, tollforgós lovagokkal és egymással izmozó borkereskedő klánokkal benépesített Toussaint mégis résmentesen passzolt a játékba, Geraltnak pedig itt is bőven akadt dolga a lidércekkel és más csúfságokkal.
Idáig hallatszik a felhorkanás, szóval szögezzük le még egyszer: ebben az összeállításban nem feltétlenül az év legjobb, hanem a valamilyen szempontból legfontosabb, legnagyobb jelentőségű játékai szerepelnek. És mindenképpen idetartozik az Év Bukása címke is, amit testületileg utalunk ki a VR-játékoknak. Azt persze nem nagyon lehet vitatni, hogy a virtuális valóság egy állati fontos trend: iparági becslések szerint idén 2,8 milliárd dollárt fektettek VR-játékok fejlesztésébe és ilyesmivel foglalkozó cégekbe. Megjelent az Oculus Rift, a HTC Vive, a Playstation VR. Csak éppen a siker nem akar jönni. Vadul próbálkozik mindenki mindenfélével, és mégis: egy szál játék sincs a virtuális valóságban, ami meggyőzné az egyszeri játékost arról, hogy ez a technológia a jövő, a nagy szintlépés mindenhez képest, amit eddig látott, és muszáj azonnal egy csomó pénzt kiadnia rá. Ilyen volt a Final Fantasy 7 az első Playstationnek, a GTA 3 a másodiknak, a Halo az Xboxnak. A VR-nek egyelőre nincs ilyenje. Majd talán jövőre a Hololens csodát tesz.