Még sosem voltam a Los Angeles-i E3-on, de a kölni Gamescomot már megjártam, és a Las Vegas-i CES-sel kihúztam a bakancslistámról a nagy amerikai technológiai rendezvényt is. Miután átlagoltam a kettőt, egész jól el tudtam képzelni, hogy milyen lehet az E3 – főleg hogy íróasztal és monitor mellől tudósítottam róla eleget az elmúlt években.

Mint kiderült, a helyszíni tudósítás sokkal fárasztóbb, de nagyon, nagyon szórakoztató. Az elmúlt napok történéseiről nehéz lenne egyetlen cikkben átfogó képet adni – ezek csak kósza benyomások.

A Nintendo megépítette New Yorkot Los Angelesben

Ahhoz képest, hogy már évek óta nem tartanak nulladik napi sajtókonferenciát (csak egy előre elkészített Nintendo Direct-videót adnak le), a legszebb stand a Nintendóé volt. Az új platformjátékuk, a Super Mario Odyssey tematikájára építve a Switch-vörös óriás falak belső oldalára New York-i utcaképeket idéző díszleteket húztak föl. A fő színpadon a Nintendo Treehouse élő közvetítése zajlik, ahol a fejlesztők élőben mutatják be az egész világnak a legújabb játékaikat; a közönség az előre kiállított gépeket nyomkodhatja. A legnépszerűbb címek a Splatoon 2 multiplayer és a Super Mario Odyssey, de hosszú sorokban állnak az ARMS kipróbálásáért is.

Az utca közepén lévő padoknál kedves hoszteszlányok kezelik az egy padra jutó két Switchet; két padon egyszerre négyen is lehet Mario Kartozni. De a multiplayerhez a Nintendónál elég egyetlen gép is. Emlékszem, amikor a Nintendo a Switch eső promóciós videójában bemutatta, hogy egy kis képernyőn is lehet kétszer fél kontrollerrel multizni, nem voltam benne biztos, hogy ezt komolyan gondolták. De miután többször is átestem földön kuporgó, törökülésben switchező társaságokon, belátom, hogy ez óriási ötlet volt.

Lehet, hogy megdőlt a sorban állás világrekordja

– Mi van itt ma, hogy mindenki ide akar bejutni? – kérdezte elhűlve az Uber-sofőröm, aki reggel a Convention Centerhez vitt. Az expó a központ két csarnokában zajlik, illetve a Novóban, egy közeli rendezvényhelyszínen. A Convention Center nyugati és déli féltekéjén vannak a bemutatótermek, az e-sport rendezvények és az étkezők, a Novóban pedig az E3 Coliseumot tartják, ahol a fejlesztők a szűkebb közönségnek mutatják be a megjelenés előtt álló játékokat.

A bejutást megnehezíti, hogy a férőhely korlátozott, a belépőkártyákat érkezési sorrendben osztják, és a tartalomrögzítést olyan szigorúan szankcionálják, hogy egy bekapcsolt mikrofon miatt simán kitilthatnak az egész rendezvényről. Persze, ami kicsit is exkluzív, az mindig sokkal izgalmasabb, mint amit mindenki láthat, így érthető már reggel kilenckor akkora sor kígyózik az épület előtt, hogy annak még a kommunista Szovjetunióban is a csodájára járnának.

One does not simply go into Mordor

A bekezdés alcíme akkor jutott eszembe, amikor megláttam, hogy a Middle-Earth: Shadow of War (egyébként eszméletlen látványos) standja körül türelmesen, de lógó orral várakoznak a játékosok.

Az új Harvest Moont vagy a Farming Simulatort öt perc vakarózás után is kipróbálhatjuk, de valamiért az emberek nem szájberparasztok akarnak lenni, hanem halomra lőni egymást a legmenőbb FPS-ben; meg akarják nyomkodni az új Super Mario-játékot; vagy kipróbálni, hogy csinálja a Quantic Dream ezt az interaktív történetmesélés-dolgot a Detroit: Become Humanben. Minél kapósabb egy játék, annál többet várakozhatunk. A Nintendónál néha akkora volt a tömeg, hogy megkerülte a baromi nagy kiállítóteret; a kedves hostessek külön táblácskákkal jelzik, hogy hol kezdődik és hol végződik a sor, mert néha előfordul, hogy még a sorban állásért is sorba kell állni.

A látogatókat ez láthatóan nem zavarta túlságosan. A show egyik legkapósabb ajándéktárgya a Pixel Pals füles szatyor volt, amire 8 bites játékhősők (Super Mario, Mega Man) képét rajzolták. Szerdán ebédidőben egy francia újságírónő lezöttyent a kis csoportjához, akik épp az ebédmenüjüket pusztították, és üdvözült mosollyal lengette meg a hat begyűjtött szatyrot, hogy nézzétek, szereztem mindenkinek! Nagylelkű gesztus volt tőle, elvégre a szatyrokért is sorba kellett állni, és egy sorban áló csak egy szatyrot kapott – vagyis a kolléganő hatszor állta végig ugyanazt a sort.

Egy 32 fős multiplayer kis helyen is elfér

Amelyik játéknak van több játékos üzemmódja, ott jó eséllyel azt fogjuk kipróbálni. A kiállítók nyilván szeretnék, ha minél többen próbálnák ki a játékaikat, és baromira kizökkentő lenne, ha a játékos elmerülne a történetben, hogy aztán negyedóra múlva a fülébe csörgessék a vekkert.

A multiplayert könnyebb beütemezni. A sorban állókat egyszerre nyolcasával-tízesével lehet terelgetni, és egy deathmatch addig tart, ameddig tart - mindenki egyszerre végez. Ha vége az összescsapásnak, jön a kiértékelés, a résztvevők felmarkolják az ajándék pólót (ha jár), és elkullognak, hogy valahol máshol ácsorogjanak egy órát, 15 perc játékért.

A közeljövő nagy FPS slágerei – a Call of Duty: World War II, a Destiny 2, illetve a Star Wars: Battlefront 2 – mind multiplayer módban voltak játszhatók az E3-on. Az Electronic Arts ezen a ponton fullra tolta a megalomániát: 2×2×8 monitort halmoztak fel egy hosszú standon, hogy egyszerre harmincketten próbálhassák ki, milyen élmény halomra lőni egymást a Star Wars univerzumban. A monitorokat úgy rendezték el, hogy kétszer nyolc képernyőt állítottak egymás mellé-fölé, majd a másik oldalra ugyanennyit.

Ha időpont van, minden van

Mindjárt más a helyzet, ha van előre egyeztetett időpontunk. Ilyenkor beengednek a kiadó saját szentélyébe, ami jóval kisebb a hivatalos kiállítóteremnél, de hamarabb ragadhatunk kontrollert – vagy telepedhetünk le az egyik fejlesztő mellé, akit lehet kérdezgetni az éppen futó címről. (Ennek egyébként van még egy fokozata: az elkerített szekció mögötti zárt ajtós bemutatók. Ezt már csak úgy lehetne fokozni, ha még ezt a bemutatót is áttennék a virtuális térbe.

Nincsenek booth babe-ek, és cosplayerek is alig

A booth babe-eket néhány éve száműzték a nagyobb videojátékos expókról; az alulöltözött reklámbabákat elsöpörte a közfelháborodás, mondván, hogy a nők számára megalázó ez a tárgyiasítás. Ezzel egyet is lehet érteni; és különben is, amelyik kiadó nem tudja eladni a játékát kivillanó csöcsök nélkül, az nyergeljen át a szexshopbizniszre. Viszont a cosplayer – a videojáték-szereplőknek beöltözött rajongók - szinte minden videojátékos rendezvénynek elengedhetetlen figurája. Az emberek fotózzák őket, pózolnak velük, ők élvezik a figyelmet, és mindenki jól jár.

De most cosplayerből sem láttam sokat. Volt egy szőke copfos lány, aki Deadpoolnak öltözve pózolt boldog-boldogtalannak; belefutottam egy miniszoknyás Supergirlbe; a South Hall bejáratánál Assassin's Creed-karakterekkel lehetett pózolni; és egyszer, amikor a Bethesda standját kerestem, szembe jött néhány szétszteroidozott pasas, akik artikulálatlan hörgésekkel rémisztgették a látogatókat. Ha nem lettek volna orknak öltözve, és lefújva ezüstszínű kalapácslakkal, megesküdtem volna, hogy egy időkapun át érkeztek a siófoki Flört diszkóból, egyenesen 1996-ból.

Az idei E3 legjobb cosplayere a Sony hivatalos kabalaállata volt: egy robotszörny a Horizon Zero Dawnból. A velociraptorszerű robottestben ember lapul, de - hogy ne essen össze öt perc után – két gépláb is megtámasztja a súlyos páncélzatot. A látogatók egymást taposva igyekeztek lencsevégre kapni az agresszíven kapkodó, fura géphangokat kiadó élőlényt.

Aki videojátékos relikviákat gyűjtögetne, annak ez a paradicsom

A Sony jó taktikai érzékkel nem a kiállítótérben, hanem a Convention Center előtt állította föl a saját merchandise-pultját. Pólók, figurák, művészeti albumok, lemezek - minden van a kínálatukban. De nemcsak tőlük lehetett vásárolni. Külön standja volt például a Gaming Outfittersnek, a geek formatervezők hivatalos forgalmazója. Pikachu formájú hátizsák? Zeldás oldaltáska? Pókemberes zokni? Super Mario fürdőlepedő? Van minden - több száz tétel közül lehet válogatni. És természetesen ott van az E3 saját merchandise-butikja, közvetlenül a South Hall bejáratánál.

Érezhető a konzolfölény

Egy videojátékos expón, ahol alfa állapotú játékokat mutogatnak, természetes, hogy a bemutatott címek többsége fejlesztőgépről, nem ritkán egyenesen pc-ről fut. De szinte sehol nem láttam egér-billentyűzet kombóval játszó embereket. A legnagyobb kiállítók, ha számítógépről futtatták is a bemutatott játékaikat, azok mindig egy konzolos kontrollerben végződtek. Ezt még lehetne azzal indokolni, hogy ezzel kevesebb a bonyodalom (8 akciógomb közül kizárásos alapon is meg lehet találni az alkalomhoz illőt, százvalahány közül már nehezebb választani).

Ebből persze nem lehet hosszú távú következtetéseket levonni, főleg a multiplatform játékok korában, ahol szinte minden megjelenik pc-re is. De a konzolfölény végig érződött a kiállításon. A Razer DJ pulttal kombinált fekete-zöld standja például nem is az épületben volt, hanem közvetlenül előtte, ráadásul igen kis helyen.

Van az a pénz

Az E3 egyik legnagyobb szívatása a Sega egyik standja volt, a South Hall bejárata mellett. Ezt direkt a tematikus szívatásra hegyezték ki. A Sonic-tematikájú standnál a látogatóknak felajánlották, hogy próbálják meg elkapni a színpad teteje fölé belógó gyűrűt; akinek sikerült, az részt vehetett egy sorsoláson, aminek a fődíja ezer dollár volt. A trükk csak az volt, hogy a színpadba egy trambulinnal kombinált rázókészüléket telepítettek, így lehetetlen volt pontosan kiszámolni, hogy mikor és hova kéne ugrani.

A sajtót kézből etetik, de rájuk is fér

A sajtószoba az egész E3 legnyugisabb pontja. (Már ha nem számítjuk a privát kistermeket, ahol a vezérigazgatók, PR-osok és fejlesztők bőrkanapé és svédasztal társaságában élvezhetik az expót, de őket meg az újságírók nem hagyják nyugton.) Sajnos ide a civilek nem juthatnak be, pedig – ellentétben a kiállítóterem többi részével – itt mindig kellemes hűvös van, és az ebédidőt leszámítva szinte mindig van szabad szék, kanapé vagy babzsák. Vagy ha más nem, egy szabad konnektor és villámgyors ingyenwifi. Van kávé, tea, limonádé és ásványvíz, dél körül pedig betolnak három akkora asztalt – színültig pakolva kajás dobozokkal –, hogy Dennis Rodman holtteste se lógna le róla. Szerda délutánra még egy masszőrt is kirendeltek.

Itt bármikor zavartalanul lehet dobni egy gyors szunyát, úgyhogy nem árt a lábunk elé nézni, nehogy véletlenül rálépjünk egy kómában fekvő kollégára. (Hogy elhárítsam a lustaság vádját: újságírónak lenni az E3-on hihetetlenül strapás meló. A napi 12  órás műszak garantált, de konferenciák vagy beeső exkluzív anyagok idején ez fölmehet 16-ra is. Látni kellett volna azokat a kétségbeesett arcokat, amikor ma reggel kiderült, hogy már csak koffeinmentes kávé van; szerencsére villámgyorsan hoztak utánpótlást.