Két héttel ezelőtt, amikor a Magyar Közlönyben megjelent a hazai esport, pontosabban az Egymillióan a Magyar Esportért Egyesület (Esportmilla) által szervezett verseny és konferencia 2 millió forinttal való megtámogatásáról szóló határozat, azt gondoltam, szegény Esportmilla, kijártak maguknak annyi pénzt, amivel pont semmit nem lehet kezdeni. Aztán másnap kiderült, lemaradt egy pár nulla az első verzióban:

A Magyar Közlöny 2017. november 10-i számának 29739. oldalán közzétett 1839/2017 (XI. 10.) Korm. határozat 4. pontjában megjelölt összeg helyesen: "legfeljebb 1 999 500 000 forint” 

(Ha esetleg nem tudja, mi az esport, képzeljen el versenyszerűen űzött videojátékokat, amiket szervezett csapatok profi játékosai játszanak sok néző előtt, és ezeknek a játékosoknak ugyanúgy vannak edzőik, menedzsereik – esetenként horribilis fizetésük vagy akár bundabotrányuk is –, mint az igazi sportolóknak. Bővebben korábbi gyorstalpalónkban olvashat.)

Hogy állunk?

Bár esportnemzetnek még nem mondhatjuk magunkat, egyéni sikerekben nem vagyunk rosszak. Az elmúlt pár évben három kiemelkedő magyar tehetség, három különböző játékban tett le valamit nemzetközi mércével is mérhetően az asztalra:

• Birgány “RAISY” Adrián egyéniben jutott a legjobb nyolc közé a Quakeconon, majd lett az első a Dreamhack versenysorozat denveri állomásán.
• Kiss “Vizicsacsi” Tamás nemrég igazolt a Schalke04 League of Legends csapatába, de előtte hosszú évekig volt a játékot kiadó Riot games által futtatott profi bajnokságban, az LCS-ben stabilan szereplő, de ott csak hébe-hóba sikereket felmutató Unicorns of Love-ban alapember.
• Böröcz “DeadFox” Bence idén januárban lett az első és ezidáig egyetlen magyar, aki CS:GO Major tornára (az összes többi nagy versennyel ellentétben az ezt megnyerő csapat lesz a játék hivatalos, Valve által elismert világbajnoka) kvalifikálta magát a szlovák-ukrán Hellraisers csapat tagjaként.

Szervezeti szinten a Wonder Stag e-Sports talán az egyetlen, akik a nemzetközi szinten sikeres csapatok által kialakított branding és kommunikációs megoldásokat valamennyire képesek voltak a magyar piacra átültetni. Tavaly egészen közel kerültek az LCS másodosztályába történő kvalifikációhoz, Overwatch-csapatuk is utazik külföldi versenyekre időnként.  

CS:GO-ban a szerb tulajdonosi hátterű, de magyarokkal felálló GameAgents sokkal nagyobb csapatokkal szemben is fel tudja venni kesztyűt, a hétvégén zajlott WESG barcelonai selejtező torna halálcsoportjában derekasan helytálltak, de a Kínában rendezett másfélmilló dolláros összdíjazású döntőre nem sikerült kijutniuk.

Az alapok tehát adottak, mégis az esport mostani, a vadnyugatról a corporate világba szépen lassan megérkező korszakában nagyon messze vagyunk a világelittől. Kérdés, hogy az Esportmilla nyakába szakadt irdatlan pénz (és felelősség) képes lesz-e ezen változtatni – ráadásul úgy, hogy a pénzt elvileg csak egy verseny és egy konferencia lebonyolítására kapják (nem biztos, hogy pont kétmilliárdot, az egy elméletben adható maximum).

Bezzeg a dánok

A fél Magyarországnyi lakosságú Dánia eközben elképesztő módon ontja magából a sikeres játékosokat:

• Talán a legjobb nem dél-koreai LoL-játékost Søren Bjergsen-nek hívják, de az európai és az észak-amerikai LCS-ben is messze a dánok vannak leginkább felülreprezentálva, csak amerikai és koreai profiból van több.
• A DotA 2-játékos Rasmus “MiSeRy” Berth Filipsen tavaly a 20 millió dolláros összdíjazású vb-n lett második a Digital Chaos csapat tagjaként.
• CS:GO-ban a világ jelenleg 10 legjobb csapatából kettő teljes egészében dán (a közönségkedvenc Astralis és az FC Kobenhavn által menedzselt North), a világ legjobbjait Manchester City módjára felvásárló FaZe csapatot pedig Finn “karrigan” Andersen vezeti.

A szédületes sikereket elérő játékosállomány ellenére az állam nem rakott közvetlenül még egy árva petákot se a professzionálisan űzött videojátékokba. Sőt, Dániában soha nem rendeztek még nagy esportversenyt, egészen november 25-ig.

Ezt a régóta tátongó űrt pótolta nagy sikerrel a koppenhágai Royal Arenaban múlt szombaton megrendezett BLAST Pro Series, ahol 12 ezer fős teltház előtt zajlottak a meccsek. 

Kell egy cél

A versenyen Peter “dupreeh” Rothmannt, az Astralis játékosát kérdeztem az ő személyes és a tágabban értelmezett dán szcéna sikereiről két meccs között. Szerinte a mostani sikerek nagyrészt a csapatok stabilitásán múlnak, pár éve még legendásan könnyen hullottak szét dán formációk piti balhék, barátnők és szállodai zúzások miatt, mára a kitűzött célok felülírják a személyeskedést.  

Ha már kitűzött célok, dupreeh szerint az, hogy a fiatalabb játékosoknak van előképük, látták a náluk alig pár évvel idősebb garnitúrát ilyen és ehhez hasonló teltházas közönség előtt nagy tornákat nyerni, hatalmas szerepet játszik abban, hogy a tehetséges játékosok kitartóbban küzdenek az elitbe jutásért és képesek komolyan venni egy esportkarrier lehetőségét.  

Itt meg kell említeni, hogy a dán szociális háló is szerepet játszhat ebben: ha valaki bele akar rakni két évet érettségi után egy profi esport karrierbe, viszonylag könnyen megteheti ezt a bőkezű szociális juttatásoknak köszönhetően. Magyarországon ennek nyilván jóval korlátozottabb lehetőségei vannak.

Kell egy (vagy inkább több) csapat

A North, mint második számú egyesület szerepe kiemelten fontos. A dán CS-ben az igazi aranykor az egykori farmcsapat/stabil negyeddöntős szerepét betöltő, Matthias “MSL” Laurissen vezette North felemelkedésével jött el. 

MSL-nek gyakran csak egy, legfeljebb két igazán jó játékossal kell tudnia a nagyokat megszorongatnia, de nem egyszer épített taktikai alapokon a szarból várat, így nagy tiszteletnek örvend a dán profik és nézők között egyaránt. A tavaly még Dignitasként befutó csapat azóta az FC Kobenhavn stadionjának lelátójába épített komplexumban edz és játsza hivatalos online meccseit. Az anyaszervezet tudatosan nem vette nevére a CS szakosztályt, nem akarták az esetleges ellenszurkolókat teljesen elidegeníteni.

Ahogy a Barca-Realt, a UFC-t és a pankrációt, úgy ezt a show-t is a visszatérő szereplők küzdelme és az ebből következő katartikus élmények viszik a hátukon. Az esport ugyanis szórakoztatóipari ágazat, nem a rekreációs tömegsportokkal, hanem a tévében/online közvetített látványsportokkal versenyez egy piacon, ezért az érdekfeszítő, izgalmas narratívák kiemelkedő szerephez jutnak. 

Kell egy vezér

Ilyen például a brazil SK története, középpontjában a szinte nulláról kétszeres Major-győztes csapatot építő Gabriel “FalleN” Toledoval. A dán közönség és sajtó legnagyobb bánatára, hatalmas hátrányt ledolgozva drámai hosszabításban a brazilok nyerték a tornát az Astralisszal szemben.

Nem egészen három éve az akkor még Keyd Starsként játszó brazilok még annyira csórók voltak, hogy a fnatic svéd játékosa, Robin "flusha" Rönnquist PayPalon utalt nekik pénzt többedmagával repülőjegyre, hogy egy lengyelországi tornára el tudjanak utazni. Azóta nagyot fordult a világ, a koppenhágai győzelemükkel a brazilok lettek az első csapat a játék 18 éves történetében akik 3 millió dollárnál többet nyertek csapatként, összesen.

Bár FalleN maga is fantasztikus képességú játékos, közösségszervezésben alkotott igazán kiemelkedőt: maga rágta a küszöböt szponzoroknál, ő alapította és töltötte meg tartalommal a brazil utánpótlásképzés gerincét alkotó Games Academy-t, rengeteg időt töltött fiatal tehetségek felkutatásával és jobb csapatokba emelésével.

Brazíliában szó sincs a dánhoz fogható kulturális beágyazottságról, lassan tíz éve építi a mostanra dollármilliókat érő birodalmát.

 A BLAST döntőjét követő sajtótájékoztatón így beszélt arról, miben látja a siker receptjét:

Minden lépésünkkel a karrierünkre készülünk, azt építjük a játékon belül és kívül is.

"Amikor a döntő első meccsét elvesztettük, senki nem emelte fel a hangját, nem mutogattunk ujjal a másikra, együtt adaptálódunk a ránk nehezedő nyomásra most és mindenkor."

Kell sok pénz(?)

A fenti sikertörténetek fényében a magyar állam által megítélt támogatásról két, a Counter-Strike világában régi motorosnak számító exprofit, jelenlegi elemzőt, a szerb Janko “YNk” Paunovicot és a finn Tomi “lurppis” Kovanent  kérdeztem.

Paunovic jól ismeri a régiós helyzetet, szerinte a kis nemzeteknél is van mire építkezni, külön kiemelte a GameAgentset, mint figyelemre méltó alakulatot. Szerinte a játékkal hobbiként játszó közönségen túlmutató, a profi esport iránt érdeklődő réteg kiszélesítése az egyik leghatékonyabb módja a sikerek elérésének, ehhez pedig a leggyorsabb út a jelenleg futó versenyek színvonalának és pénzdíjának emelése lenne.

Alternatíva lehet még az eddig a  Magyarországot elkerülő, de a környéken több helyen is felbukkanó (Kolozsvárott, Kijevben, Bukarestben, Krakkóban, Katowicében) Dreamhack, ESL One vagy IEM versenysorozatok Budapestre csábítása. Ezek a jellemzően 2-3 napos, pár százezer dollár összdíjazású tornák ösztönző hatással lennének nemcsak a már komolyan játszó bázisra, de új rajongókat is toborozhatnak egy adott játék profi szegmensének. Paunovic szerint érdemes kicsiben kezdeni: sokkal jobban néz ki egy párezres, de tömött sportcsarnok, mint egy félházas stadion.

Kovanen, aki főállásban a Morgan Stanley-nél befektetési elemző, szintén jó ötletnek tartja egy bejáratott sorozat budapesti állomását, de az ilyen méretű, készpénzben manifesztálódó állami szerepvállalás szerinte csak pazarláshoz vezethet: “A finn esportszövetség szintén kapott, ha nem is ennyit, de jelentős pénzt az adófizetőktől és szinte semmilyen kézzelfogható eredmény nem származott belőle hosszútávon.”

Egy nemzeti esportszövetség dolga olyan feladatok ellátása kellene hogy legyen, amiket más nem tud vagy nem akar betölteni, ilyen a gazdasági, politikai és kulturális szereplők részvételre ösztönzése.

Példaként éppen a Royal Arénát hozza fel, amit a koppenhágai városvezetés ingyenesen biztosított az eseménynek, de ugyanez döntött anno Katowice mellett is, amikor az alapvetően német ESL keletre szeretett volna terjeszkedni.

Az elemző a helyi, profik által már kinőtt közösségi versenyeket támogatná, mert ezek jelentik a belépőszintet a versenyezni akaró fiataloknak, ugyanakkor szponzorokat nehéz találni az ilyen eseményekhez, így itt lehetne jó helyet találni az állami pénznek.

A legtöbb magyar esportrajongóhoz hasonlóan én személy szerint izgalommal vegyes kíváncsisággal várom az újévet, amikor többet tudhatunk majd meg az Esportmilla terveiről. Az biztos, hogy valami megmozdult: az állami támogatás is fontos, de az a trend is, hogy magyar sportklubok indítottak esportszakosztályokat, például az MTK, a DVTK (bár ők ketten az esportos szempontból nem túl jelentős FIFA-n nem léptek túl), a DEAC és a Honvéd (ahol hazai legendánk, Kodiak várja a CS:GO iránt komolyabban érdeklődőket.)