A Football Manager 2018-as kódjelű kiadásával elértünk arra a szintre, hogy lényegében ez a legtökéletesebb szimulátorjáték a piacon bármilyen sportágat vagy játéktípust nézve, ez van ugyanis közelítő értékben legközelebb a valósághoz. Sajnos, ez egyben azt is jelenti, hogy már egyre kevésbé játék, sokkal inkább munka – egyszerre osztályfőnöki, statisztikai adatelemzői, és nyelvtanári –, de hogy ez jó-e vagy rossz, arról picit később.

Kezdjünk inkább kicsit messzebbről. 1999-et írtunk, és a mostani FM elődje, a Championship Manager 1999/2000 rabolta el a legtöbb időt gimnazista életemből. Egyszerűbb, szebb világ volt az még, betárcsázós internet mellett kaptam egyszerre epilepsziás rohamot és üvöltöttem visszafojtott hangon, hogy GÓL, amikor a képernyő alsó sávjában elkezdett villogni a GOAL! felirat. Ez volt az akkori széria lényege: beült az ember egy csapat élére, vett 2-3 17 éves szupertehetséget, beállított egy felállást, és gyerünk.

Ha nem tökölődött sokat vele az ember, 6-8 óra alatt le lehetett nyomni egy szezont, egy kevés alvásra vágott hétvégén 5-6 idény is lement a haverokkal hálózatban, és az pont elég volt arra, hogy „ki jut fel előbb a negyedosztályból a topligába” versenyt játsszunk.

Ehhez képest a Football Manager – már úgy vagy öt-hat kiadás óta – átment rettentő melós vállalkozásba. Két évvel ezelőttig még az élvezet irányába billent a dolog, idénre viszont a Sports Interactive-nál valami túlcsordult a receptben, még úgy is, hogy került az idei kiadásba pár jó újítás is. Az első tétmeccsig a csapatépítéssel olyan 40-45 perc simán elmegy, szezononként pedig már legalább 12 órával kell számolni még akkor is, ha az egyes mérkőzéseken csak a legfontosabb jeleneteknél lassíttatunk bele a játékba, a többin villámgyorsan átpörgetjük a menetet.

Üdvözöljétek az új osztályfőnököt!

A 2018-as új írány, vagy inkább plusz réteg fő fókusza a csapaton belüli dinamika. Itt mutatkozik meg, hogy edzőként már rég nem annyi egy ember feladata, hogy ki adjon be a jobb szélről, hova mozogjon a középhátvéd, vagy hogy ki jöjjön le pihenni a 80. percben.

Az FM2018-ban részletes kimutatás érkezik időről időre a csapat hierarchiájáról, gyorsan kiderül, kik az alfahímek, és kik azok, akik a sarokban guggolva rezzennek össze a szertáros árnyékától is. Persze egy egészséges csapatban nincs ilyennek helye, tehát nem árt odafigyelni, ki mennyire boldog, vagy mennyire tud beilleszkedni, és hogy kire mennyire hallgatnak a társak. A dolog még nem tökéletes, a régebbi FM-ekben kiegyenesített kaszákkal ugrottak nekem a játékosok, ha leváltottam, vagy ne adj isten eladtam egy csapatkapitányt, itt viszont meg sem rezdült a hierarchia-piramis, amikor a keret legbefolyásosabb játékosától váltam meg.

Ha viszont a hatéves kora óta a klubnál játszó, most 35 éves középpályást lecseréled, mert 5,8-ast játszott (10-es skálán) a kupaelődöntőben, tuti, hogy a a fél csapatnál kiakad a hisztiméter, miközben ha ugyanezt egy két éve megvett légióssal csinálod meg, senki fel sem kapja a fejét. Ezen az új részen van még mit csiszolni, de legalább arra jó, hogy előre villog a piros lámpa, ha a játékosok puccsot terveznek, és már akkor sem hallgatnak ránk, ha fél centiről üvöltünk az arcukba.

Az osztályfőnöki feladatkörünkbe tartozik az is, hogy figyelemmel kísérjük a kereten belüli baráti körök alakulását. Logikus, hogy egy friss igazolás, aki mondjuk az adott ország nyelvét sem beszéli, nem lesz egyből közönségkedvenc. Nem titkos Mikulást kell szervezgetnünk a baráti kapcsolatok erősítésére, de ha mondjuk Albániában egy szupertehetséges kanadai csatárra próbáljuk építeni a jövőnket, aki hét év után sem szól egy szót senkihez az öltözőben, ne csodálkozzunk, hogy ziccerben sem ő kapja a labdákat.

Ha lenne ellenőrző, vagy be lehetne hívatni Messi szüleit elbeszélgetésre, tényleg osztályfőnök-szimulátorról beszélhetnénk.

Segundo Volante, Carrilero, Mezzala, Babada Buppi

Persze senki nem ezek miatt fog rákapni az FM-re, vagy épp játszik évek óta vele, hanem az évről évre mélyülő taktikai és játékosfigyelői rendszer miatt.

2018-ra kaptunk vagy féltucat új játékos-szerepkört, amiken elsőre annyira nehéz fogást találni, mint Belső-Mongóliában belefutni egy Starbucksba. Szerencsére a rendszer négy-ötsoros leírásokkal segít, hogy melyik szerepkör mit is takar, de még közelebb lennénk a megoldáshoz, ha egyből be is írnák mondjuk, hogy a Segundo Volanta-Carrilero páros a Chelsea középpályájának lelke, ha van egy Tiemoue Bakayoko-klónod, ő lesz a SV, ha meg van egy olyan játékosod, mint N'Golo Kanté, akkor nála a Carrilerót állítsd be.

És így tovább.

Szóval már rég nem az van, hogy van védekező középpályás, középső középpályás és támadó középpályás. Egy, a pálya közepére rakott emberkét a mostani taktikai utasításokkal nagyjából 15 különböző szerepkörbe lehet tenni. Sok szerencsét, mire az ember rájön, hogy ki miben a legjobb, vagy mi szolgálja a csapat érdekét – messze van már az, amikor 1999-ben a gólnak örült az ember, itt az is sikerélmény, ha két év után rájön, miért volt annyira szar a 40 milliós középpályása, akit véletlenül (hahaha, félig vakon) rossz szerepbe osztott.

Szintén új taktikai elem, hogy a meccsek előtt lehet mini mítinget tartani, ha például épp egy fontos rangadón új taktikát akar bedobni az ember.

Akkor kérnénk a közgáz diplomát is

Egészen a tavalyi játékig a játékosmegfigyelés automatizmus alapján ment, az ember felvett X darab megfigyelőt, elküldte őket dolgozni, és ömlött be az ablakon a sok jelentés, hogy kit kéne megvenni és kit nem. Az egész annyiból állt, hogy volt a scoutoknak egy fizetése, és viszlát.

Hát, idén már nem árt erre is külön Excel-táblákat építeni, az ő büdzséjük a láthatatlan végtelenből nagyon is valós lesz. Nyilván nem életszerű ugyanis, hogy egy megfigyelőt a havi fizetésén tengetve elküldünk egy másfél éves dél-amerikai tehetségkutató körútra. Ha most bevállalunk egy ilyen túrát egy nem elitcsapat élén, úgy csappan meg az átigazolásokra fordítható keretösszeg, hogy nincs az a tao-rendszer, amivel elkerülhetjük a csődöt. A topligás klubok persze azt csinálnak, amit akarnak, de hát ők az orosz, arab és kínai tulajdonosokkal már amúgy is beírták a cheatkódot a való életben.

Pénzügyi oldalon másban is követi az életet a játék: tudja, hogy mindenhol ömlik a pénz a futballba, ezért még a közepes játékosokat is csak óriási túlköltekezéssel lehet megszerezni. Egy 20 millió eurós védőt ma már nem hozol el 50 millió alatt, ha meg egy szezononként 30 gólos csatár kell, nyugodtan lehet spórolni a 9 számjegyű átigazolási összegre.

Kérem vissza az osztott képernyőt

Nyilván egyéni felhasználói probléma, de 6-8 év alatt nagyon megszoktam, hogy személyre szabott osztott képernyő mellett mennek a játékok, bal oldalon látom a játékosaim teljesítményét, jobbon a támadást felülnézetből, ha fontos esemény van, különben meg a két csapat kiemelt statisztikai mutatóit.

Most is van osztott nézet, csak valahogy mindent kevertek mindennel. Nem lehet annyira személyre szabni, mint eddig, most az van, hogy alul nagyban megy a meccs, rajta meg vagy a csapat adatai, vagy a mérkőzés statisztikái különböző rubrikákban, elég kaotikus rendszerben, de hogy a meccset és a statisztikákat is átlássa valaki, az lehetetlenné vált.

Azért nem csak a szenet kell lapátolni

Persze a fentebb említett őrült gépészkedés tényleg a maximum – az elején nem árt kipróbálni ezt is, mert lehet minden területen találni olyan dolgot, ami valakinek szórakoztató lehet. A különböző feladatok nagy részét ki lehet osztani az alattunk dolgozó stábnak. Én például gyűlölöm a meccsek előtti és utáni sajtótájékoztatókat (ugyanazokból a panelekből dolgozik mindegyik, és halál unalmas egy szezonban százhetvenszer ugyanazt a nyolc választ bekattintani), ezekre mindig a segédedzőt küldöm, arról viszont szó sem lehet, hogy a sportigazgatómra bízzam a világ legjobb 16 éves tehetségeinek felporszívózását, hiszen nyilván 2018-ban épül a 2025-ös BL-győztes csapat.

Mégis, a Football Manager már nagyon messze van az eredeti koncepciótól, mostanra a játék lényege tulajdonképpen folyamatos adatelemzés lett. Játékosfigyelői jelentések, ellenfélelemzések, a saját csapat taktikai értékelése. Amiben a 2018-as verzió nagyot ugrott, hogy kényelmesebben, szebben, elegánsabban, vagyis fogyaszthatóbban tálalja ezeket.

Attól viszont, hogy gyönyörű a tálalás, a borsófőzelék még nem lesz egy szaftos steak, szóval akit nem rántott be 15 éve a dolog, és most sem kapja el elsőre a gépszíj, az nem biztos, hogy bele fog pakolni több száz órát ebbe a játékba, még ha meg is mutatja, hogy százszoros egyszerűsítéssel, de milyen is lehet egy valódi topedző munkája. Aki a régi, 1999-2001 körüli hangulatra vágyik, annak ott a Football Manager Touch verziója, a végtelenségig lebutítva, de az sajnos pont a ló túlsó oldala, és olyan egyszerű, mint egy kő.