A videojátékipar legnagyobb idei botrányai a mikrotranzakciós nyereményjátékok miatt robbant ki. A játékosok pénzért vesznek virtuális dobozokat vagy csomagokat, és ezekben véletlenszerűen találnak hasznos segédeszközöket, amelyekkel nagy előnyre tehetnek szert a játékban. Mindez nagyon hasonlít a szerencsejátékra, ezért több országban vizsgálják a hatóságok, hogy mihez kezdjenek ezzel az üzleti modellel.

Az Apple a saját platformján a kezébe vette az irányítást, és egyetlen mondattal helyrerakta az iparágat, bár ez is pont azt támasztja alá, hogy indokolt a játékfejlesztők hatósági vizsgálata.

Azon játékoknak, amelyek nyereménydobozokkal vagy másképp kínálnak eladásra véletlenszerű virtuális tárgyakat, a vásárlás előtt közölniük kell a vevővel, hogy milyen esélyeik vannak a tárgyak elnyerésére.

Ezt úgy értik, hogy minden egyes elnyerhető tárgy megszerzési esélyeit fel kell tűntetni.

Ezzel az Apple gyakorlatilag azt mondta ki, hogy a nyereménydobozok értékesítése szerencsejáték. A nyerési esélyek kötelező közlése pont úgy néz ki, mint amikor a kaparós sorsjegy hátára rávetik, hogy az összes kinyomtatott jegy közül mennyivel lehet elvinni a főnyereményt, és mennyivel nyerhet a játékos pár száz forintot.

Van azonban még egy igen lényeges kérdés, amit nem az Apple fog tisztázni, hanem a hatóságok, és ez kihathat az egész játékfejlesztői iparágra: a legtöbb országban csak bizonyos életkort elérve lehet részt venni szerencsejátékokban. Egészen nyilvánvaló, hogy a gyermekeket védeni kell, nehogy aztán az ártalmatlannak tűnő videojátékos nyeremények vezessenek a szerencsejáték-függőség kialakulásához.