
Börtönbe megy a World of Warcraftot megbénító hekker
Egy év börtönbüntetésre ítélték a román hekkert, aki túlterheléses támadást indított a népszerű online szerepjáték, a World of Warcraft kaliforniai szerverei ellen – írja a Phys.org.
A 38 éves bukaresti Calin Mateias azért indította a támadást még 2010-ben, mert egy rivális gémert akart játék közben ellehetetleníteni. Ezzel azonban egyúttal további sok ezer másik játékos szórakozását is sikerült elrontania.
A cselekedetét az ifjúi vágy motiválta, hogy megnyerje a játékot, mások pedig elvesszék
– foglalta össze a történteket lakonikus egyszerűséggel a vádirat.
Mateias februárban már bűnösnek vallotta magát egy védett számítógép megrongálásában, áprilisban pedig 30 ezer dollár (közel 8 millió forint) kártérítést fizetett a játékot fejlesztő Blizzardnak. Cserébe az amerikai hatóságok ejtették ellen a vádat egy másik hekkelési ügyben.
