Ha egy múzeumi tárlatot berendeznek és megnyitják a közönség előtt, a kurátorok általában már hátradőlhetnek, és élvezhetik a látogatók reakcióit. Az Arcadia flipper- és videojáték-kiállítás szervezőinek ez nem adatik meg: sziszifuszi, megnyerhetetlen küzdelmet vívnak minden percben azért, hogy a látogatóknak legyen mivel szórakozniuk – és legyen mit elrontani.

Nem mintha a rendezvényre érkező gyerekek és örök gémerek vandálok lennének. Az Arcadián több mint 300 játékgép sorakozik egymás mellett, szinte mindet ki is lehet próbálni, és túlnyomó részt több mint harmincéves (sőt, akár ötven-hatvanéves) gépekről van szó. Mindig van egy masina, amiben valami elromlik, eltörik, kontakthibás lesz – ilyenkor a szervezőknél előkerül a megfelelő kulcs, amivel kinyitják a bekrepált gépet, és ott, a látogatók között elkezdik megszerelni. Aztán újra lehet nyomkodni, rángatni a tisztességben megpatinásodott alkatrészeket, de mire helyreáll a játszható állapot, biztosan akad egy másik gép, amit szervizelni kell.

És az egyenpólós szakik szerelnek rendületlenül – enélkül az odaadás nélkül nem lenne az Arcadia a régió egyik legjelentősebb játékos rendezvénye, mint ahogy a rendező Flippermúzeum sem lenne Közép-Európa legjobb gémermúzeuma. 2016-ban az első Arcadiára még kétezren voltak kíváncsiak, a másodikra már háromezren, tavaly ezt is sikerült felülmúlni kicsivel, és a pénteki tömeg alapján esélyes, hogy idén is megdől a rekord a Dürer rendezvényközpontban, ahol vasárnap estig lehet gyötörni a gépeket.

Mostanra az Arcadia bejáratódott, az elsőn még nóvumként bemutatott óriásflipper már régi bútordarab, a nyolcszemélyes autóversenyre sem csodálkozom rá, a Golden Axe joystickja pedig eleve otthonosan simul a kezembe, hiszen régi ismerősök vagyunk (Turtle Village, sosem felejtünk). Bár a rendezvény születése óta tele van ritkaságokkal, néhány, korábban nem látott gép azért idén is akad. Mindenekelőtt az a flipperkülső, ami egy Grand Prix flipper mechanikájára került rá, és ami kifejezetten az Arcadiára készült. Az eredeti autós tematikának nyoma sincs, az Uradalmak viadala nevű gépen az amerikai és a magyar popkultúra találkozik Szert-Szabó Dorottya művész csodás rajzaiban, a magyar népmesék rajzfilmstílusában idézve meg a Trónok harca szereplőit.

Az Uradalmak viadalától nem messze egy új Hobbit tematikájú flippert is lehet nyüstölni – ehhez kapcsolódik az Arcadia díszvendége, Adam Brown színész, aki Orit jászotta a Hobbit-filmekben (és aki azért a magyar geek közegben kisebb név, mint a tavalyi Arcadiára elhozott Ian Livingstone, a lapozgatós kalandjátékkönyvek atyaúristene). Újdonság még egy négyszemélyes Pac-Man gép, ahol egymást is meg lehet enni, és egy Mach Storm nevű szimulátor, aminek pilótafülkéjéban gömbfelületre vetített kép elé ülve érezheti magát bárki egy vadászrepülős légicsatában (és szédülhet bele). A kevésbé régi gépek közül a Fruit Ninja játéktermi, nagy képernyős verziója sem volt kiállítva tavaly – elég népszerű, mindig kungfuzik valaki előtte. És mindig ül valaki a - flipperek és játéktermi gépek kiállításán kicsit kívülállónak számító - Commodore-gépek és régi otthoni konzolok előtt. Itt olyan csemegék is akadnak, mint a Nintendo egyik nagy bukása, a Virtual Boy, amiből rögtön négy is van az Arcadián.

A legnagyobb kiállított gép egy olyan autópálya, amin igazi játékautókkal lehet négyen versenyezni, a legfurább pedig a Battle Robot Football. Ez utóbbiban négy robotot lehet távirányítani, a plexibúra alatt küzdő két kétfős csapat célja gólt rúgni egymásnak – sajnos ez a masina bizonyul a legkényesebbnek is, többször is próbálgattam a sajtóbejáráson, de sosem volt olyan, hogy mind a négy robot működött volna. Szerencsém volt viszont a Sega helikopteres ősjátékával: 1968-ban készült, amikor kijelzők még nemigen voltak a játéktermekben, külön lehet irányítani a két rotorját, így lehet elérni, hogy a helikopter előre vagy hátra repüljön a körpályáján. Ahogy végzek vele, a következő játékosnál el is romlik a gép – jön a szaki, előkerül a kulcs, és már drótozzák is a több mint ötvenéves játékot. Addig is akad még vagy 299 gép, amivel le tudom kötni magam.

Borítókép: Szert-Szabó Dorottya Fotó: Huszti István / Index