A koronavírus-járvány miatt egy örökkévalóságnak tűnik, pedig csak hat hónap telt el azóta, hogy Hermen Hulst, a Sony belsős stúdióit összefogó Worldwide Studios vezére megerősítette a pletykákat: idén nyáron pécére is megjelenik a jelenlegi konzolgeneráció egyik legkedveltebb játéka, a Horizon Zero Dawn. A játék a PlayStation 4 felhozatalának egyik nagy klasszikusa, annak idején mi is nagyon szerettük, de azt nehezen lehetne mondani, hogy olyan hivatkozási ponttá vált volna az elmúlt három évben, mint mondjuk a Witcher 3.

Persze ahogy az a konzolos – vagy kicsit szorosabban véve Playstation-exkluzív – játékok pécés átiratainak bejelentésekor történni szokott, a Horizon a gémer közbeszéd tárgyává vált, és a jócskán kibővült közönségnek hála felkészülhetett arra, hogy tovább írja a Guerrilla Games sikersztoriját. Az augusztus elején megjelent port aztán bebizonyította, hogy ennek a játéknak tényleg pécén a helye, de hiába a még lenyűgözőbb látványvilág, a remek irányítás, a jobb képfrissítés és a minden extra tartalmat magába foglaló szuperkiadás, az is kiderült, hogy teljesítmény terén azért lett volna még hova fejlődni.

Van miért szeretni

Mivel a Horizon Zero Dawnról korábban elég kimerítően írtunk már, ebben a cikkben nem mennénk bele megint abba, hogy pontosan mitől is volt olyan jó ez a játék, de azok számára, akiknek eddig kimaradt minden vele kapcsolatban, gyorsan összefoglaljuk, miről is van szó. A Horizon alapvetően egy nyílt világú, disztópikus sci-fi köntösbe csomagolt kalandjáték a korábban főként a Killzone-szériáról ismert holland Guerrilla Games stúdiótól, melynek története több száz évvel egy apokalipszis után zajlik.

Ekkor az igazságra már senki nem emlékszik, az emberek mitológiába illő magyarázatokkal próbálják kezelni a világot, amiben kénytelenek élni, és nomád, sokszor egymással is harcoló törzsekben tengetik az életüket. Ez a felütés pont annyira izgalmas, mint amilyennek tűnik, nem kis részben azért, mert a fejlesztők a játék során kiválóan adagolják az információmorzsákat, az ember pedig folyamatosan többet akar megtudni, hogy végre kiderítse, mi a fene történt.

Ezt az egészet egy nagyon érdekes és szerethető főszereplő egészíti ki a törzsekből kitaszított Aloy képében, aki háttere miatt pont annyira nem tud semmit az egész világról, mint a játékos, az pedig, hogy így vele együtt lehet kideríteni az igazságot, egyértelműen a legjobb történetmesélő játékok közé emeli a Horizont. Aloy persze nemcsak narratív szempontból lett jól eltalálva, a harcban sem utolsó, a játék pedig rengeteg eszközt ad a kezébe, hogy le tudja győzni

Igen, ebben a játékban az ellenfelek jelentős része valódiakra hasonlító robotállatokból áll, amik amellett, hogy elég rémisztőek, megküzdeni is elég jó velük – ellentétben a rém buta, és összességében elég unalmas emberi ellenfelekkel. A robotállatok gyenge pontjainak megtalálása és kihasználása elengedhetetlen ahhoz, hogy túléljünk ebben a világban, de az egész szerencsére marha szórakoztató is. Főleg mert rengeteg lehetőség áll a rendelkezésünkre a kiiktatásukra a magas fűből indított orvtámadásoktól a tüzes és elektromos nyilakon át a kitérésre és visszatámadásra kihegyezett lándzsás közelharcig. 

Robotállatból rengeteg van, mindegyik más-más harcmodorral és tulajdonságokkal, így a velük való küzdelem nagyjából sosem válik unalmassá. Emellett meg igazából azt is hosszú ideig el lehet nézegetni, ahogy a világgal és egymással lépnek interakcióba, egyrészt azért, mert a játék eredetileg is elég jól nézett ki, pécén meg főleg - másrészt meg azért, mert ezt a nyílt világot tényleg sikerült megtölteni élettel. Ez pedig a remek sztorival, a szerethető karakterekkel és az izgalmas narratívával a mai napig simán ellensúlyozza azt, hogy a harcrendszer se nem különösebben nehéz, se nem túl izgalmas, és sokszor a mellékküldetések is frusztrálóak tudnak lenni.

Döcögős teljesítmény

A Horizon Zero Dawn a maga idejében PS4-en lenyűgözően nézett ki, a Guerrilla Games eléggé felpimpelte az először a Killzone Shadow Fallt hajtó Decima grafikus motort, az azonban valószínűleg senkit nem lep meg, hogy pécén még ennél is szebb látvánnyal lehet találkozni. A játék a legalacsonyabb beállításokon is csodálatosan néz ki, de ha mindent csutkára húz az ember, simán tudja fokozni a dolgot. A grafikai beállításokkal elég kiterjedt rendszerben lehet játszani, úgyhogy a finomhangolás is elég könnyű, a játékba pedig ezen túl is kerültek olyan technikai beállítások, amik elsőre nem tűnnek túl fontosnak, de valójában rengeteget számítanak. Ilyen például a látómező (Field of View) növelésére szolgáló csúszka, a magasabb érték ugyanis 

Technikai fronton maradva az irányítás is elég jól meg lett oldva. Olyannyira, hogy dacára annak, hogy a konzolos portok esetében általában pécén is maradok a kontrollernél, ezúttal a jól bevált egér-billentyűzet kombó mellett köteleztem el magam. A célzás nagyságrendekkel élvezhetőbb, mint kontrolleren, és bár ezzel a játék már-már túl könnyű lett, mégsem éreztem azt, hogy visszaérnék az analóg karokhoz. A billentyűkiosztás alapból is elég logikusan lett megcsinálva, de ha valaki szeretné átbuherálni, erre is van lehetőség.

A fentiek alapján úgy tűnhet, hogy a Horizon portja szinte tökéletesre sikerült, de a saját tapasztalataim és az elmúlt napok dühös posztjai alapján sajnos nem pont ez a helyzet. A játék egyeseknél álomszerűen fut, másoknál viszont a bizarr vizuális bugok, a kifagyások és a játék értelmezhetetlen belassulása volt a domináns. Én egy túlhúzott i5 4690k-s processzorral, R9 390-es videókártyával és 16 giga memóriával felszerelt gépen teszteltem a játékot, ami a technikai paraméterek alapján legfeljebb néhány százalékkal marad el az ajánlott gépigénytől, de a stabil 60 fps-t még a legalacsonyabb beállítások mellett sem tudta hozni. Cserébe úgy meghajtotta a játék, amit utoljára a Final Fantasy XV portjánál tapasztaltam – ami amúgy röhejes módon nálam még mindig jobban futott a Horizonnál, pedig látványvilágában talán még egy fokkal jobban néz ki nála.

Ez a probléma pedig nemcsak az én öregedő konfigomon jelentkezett, többen számoltak be arról, hogy a jelenleg elérhető legizmosabb hardverrel is hasonló dolgokba futottak bele, ezen pedig sem az első napon kiadott frissítés, sem a videókártya illesztőprogramjának frissítése nem segített. A konszenzus jelenleg az, hogy a Red Dead Redemption 2 borzalmasan indító pécés portjánál így is sokkal jobban sikerült a Horizon átirata – és itt jóval többen vannak azok, akiknek amúgy tökéletesen fut a játék –, a nemrég pécére is megjelent Death Strandingnek viszont a nyomába sem ér. Ez pedig azért érdekes, mert Kodzsima játékát ugyancsak a Decima motor egy módosított változata hajtja. Az mindenesetre biztos, hogy a Guerrilla tud a problémákról, szombati közleményükben azt írták, hogy rajta vannak az ügyön, és azonnal jeleznek, ha sikerült orvosolniuk a sokaknál jelentkező hibákat.

Nem kedvesség, kapudrog

A port minősége mellett érdemes néhány szót ejteni az egész hátteréről is, főleg úgy, hogy a következő konzolgeneráció itt van a nyakunkon. Ahogy azt fél éve az átirat bejelentésekor is kiemeltük, a Sony a jelek szerint lazított a korábbi konzervatív hozzáállásán, és a saját fejlesztésű játékaikat egyre inkább hajlandóak átvinni pécére. Ennek azonban teljesen más oka van, mint a Microsoft hasonló tevékenységének.

Ennek a szálnak a kibontása jócskán szétfeszítené a cikk kereteit, de az elmúlt hónapok történéseit röviden összefoglalva elég egyértelműnek tűnik, hogy a Microsoft nagyjából lemondott arról, hogy az exkluzív játékokkal adja el a konzolját. Erre utal például a játékos Netflixként funkcionáló, tavaly óta pécén is elérhető Xbox Game Pass jelentős kibővítése, de az is, hogy a Halo: The Master Chief Collection pécés megjelenése után a legendás széria új része, az Infinite eleve megjelenik majd erre a platformra is. Ebben a konstrukcióban az új Xbox igazából nem más, mint egy erős, de nulla hozzáértést igénylő pécé, amin nem kell grafikai beállításokkal, meg alkatrészekkel bajlódni. Ha viszont valaki hajlandó ezt bevállalni, az simán megveheti pécére is ugyanazokat a játékokat, amik Xboxra jelennek meg.

A Sonynak ezzel szemben esze ágában sincs elérhetővé tenni a nagy címeit pécén is, amire pont a Horizon Zero Dawn a tökéletes példa. Hermen Hulst a bejelentéskor arról beszélt, hogy nyitottak minden olyan ötletre, amivel több embernek tudják megmutatni, hogy mit hagynak ki azzal, ha nincsen PlayStationjük, de néhány PS-exkluzív átportolása nem fog lavinát elindítani. Vagyis hiába érkezett meg pécére az elmúlt években a Horizon előtt a Journey, a Nioh és a Death Stranding is, a Sonynak nem a hozzáférhetőség a célja ezzel, hanem az,

A Sony a jelenlegi generációban az induló ár mellett egyértelműen azért tudott győzni, mert rendre olyan exkluzív címekkel állt elő a PS4-hez, amikért érdemes volt megvenni a konzolt, a jelek szerint pedig ezt a szokásukat a következő generációra is szeretnék átmenteni. Erre remek példa az, hogy ugyan a Horizon Zero Dawn három év után megjelent pécére is, a PS5 júniusi bejelentős eseményén megvillantott folytatás, a Horizon Forbidden West természetesen PS-exkluzív címként jelenik majd meg.

Így aztán ez a port tulajdonképpen nem más, mint a PlayStation kapudrogja egy remek játék képében, ami pont jókor jelent meg ahhoz, hogy az emberek elkezdjék tervezgetni egy PS5 vásárlását. Ettől függetlenül viszont azoknak is érdemes tenni vele egy próbát, akik akkor sem vennének konzolt, ha az életük múlna rajta, mert ha a technikai hibákat sikerül orvosolni, akkor tutira a pécés kiadás lesz a Horizon Zero Dawn legeslegjobb verziója.

(Borítókép: Guerilla Games)